Ötvenkilenc éves korában elhunyt Ökrös Csaba Liszt-díjas népzenész, a táncházmozgalom központi alakja, a kalotaszegi népzene egyik legavatottabb előadója, számos színházi és táncelőadás zeneszerzője.
Ökrös Csaba 1960. június 17-én született Szolnokon. Kilencéves korában kezdett hegedülni. Az érettségi után felvételt nyert az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola ének-zene–történelem szakára, ahol másfél évet tanult, majd meghívták a bostoni MIT Egyetemre hegedűt és magyar népzenét oktatni. Onnan hazatérve a Bartók Néptáncegyüttesben tíz éven át hegedült, mellette az Állami Népi Együttesben négy évet muzsikált.

A hangszeres népzene gyűjtését 1976-ban kezdte el Kallós Zoltán segítségével és irányításával Erdélyben. Ugyanebben az évben került a sátoraljaújhelyi Hegyalja Néptáncegyüttes zenekarába, ahol tapasztalt zenészektől leshette el a zenekarvezetés fortélyát. Zsuráfszky Zoltánnal 1986-ban megalapította a Kodály Kamara Táncegyüttest, amelynek megszűnéséig állandó zenésze és zenei szerkesztője volt. Ugyanebben az évben alapította meg az Ökrös együttest Molnár Miklós hegedűssel és Kelemen László brácsással. 1990-ben csatlakozott hozzájuk Mester László (brácsa) és Doór Róbert (bőgő). Hat lemezük jelent meg, koncertekkel és tanítással közel két évtizeden keresztül népszerűsítették a magyar népzenét itthon és külföldön.
Pedagógiai munkássága itthon 1989-ben indult az Óbudai Népzenei Iskolában, ahol tíz évig tanított, majd a szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskolában négy évig, ezzel párhuzamosan a szigetmonostori Zöld Sziget iskolában két évig oktatott hegedűt a 6–18 éves korosztálynak. 2007-től indult el hazánkban először a népzene egyetemi szintű oktatása a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzene tanszékén, amelynek népi vonós tanszékére Ökrös Csaba is felvételt nyert. 2012-ben megkapta a master fokozatot, és zeneművész-tanári diplomát szerzett, de ezzel párhuzamosan már 2010 szeptemberétől a népzene tanszék hegedűtanára volt, 2012 szeptemberétől pedig a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolában is oktatott.