Európát védtük, de nélkülük

Konstantinápoly eleste után csak idő kérdése volt, mikor mérnek hasonló csapást a törökök Magyarországra. Nándorfehérvárnál csaknem háromhetes küzdelemben, július 4. és 22. között Hunyadi János legyőzte a legyőzhetetlent, de mégis kikre számíthattunk a török ellen, és kik hagyták sorsára hazánkat 1456-ban?

Löschinger Hugó: A nándorfehérvári diadal Forrás: Göcseji Múzeum

S hogy mindez miért alakulhatott így? Tetszik, nem tetszik, azt tudni kell, hogy a kontinens országai a nikápolyi vereség (1396) óta inkább szavakban, mint tettekben támogatták a török elleni harcot. Másrészt a respublica ­christiana, vagyis a keresztény közösség egysége ebben az időszakban már felbomlófélben volt.

És mindennek ellenére voltak, akik lándzsát törtek mellettünk: V. Alfonz aragóniai–nápolyi király 10-12 hajót küldött Villamaris parancsnokkal az Adriára, hogy a török partokat fenyegetve segítsék Magyarországot, de ­III. Callixtus is felállított egy 25 gályából álló flottát, 5000 fegyveressel és 300 ágyúval Lodovico di Scarampo aquileiai pátriárka vezetésével Ostiában. A török hódítás hosszú árnyékában élő szerbek és albánok pedig, Szkander béggel az élen, haderejükkel is becsületesen küzdöttek az Oszmán Birodalom ellen.

Amennyire nehézkesen szedte össze magát a keresztény Európa, annyira bonyolult volt Magyarország belpolitikai helyzete is. V. László királyi hatalma gyenge volt, s a főurak közti szembenállás is sújtotta a királyságot. Az ország vezetésében uralkodó közállapotokat jól szemlélteti, hogy a király 1456. június elején elhagyta hazánkat, a kortársak szerint a növekvő veszély és Cillei Ulrik mesterkedése miatt. Mindenesetre ezután nem lehetett elvárni a főuraktól, hogy hazánk védelmében harcba szálljanak a törökökkel. Így vált megkerülhetetlenné az ország volt kormányzójának, Hunyadi Jánosnak a szerepe.

A török elleni védekezés motorja ugyanis a törökverő hadvezér volt, aki mindent megtett Magyarország megvédéséért. Hunyadin kívül csak Kórógyi János macsói bán, Újlaki Miklós, Kanizsai László és Rozgonyi Sebestyén érezte úgy, hogy meg kell védenie a hazáját. De rengeteg itthoni és külföldi keresztes vitéz is szükségesnek tartotta, hogy felkerekedjen és fegyvert fogjon Magyarország védelmében.

Egy Oszmán Birodalom elleni offenzíva miatt 1455-ben keresztes hadjáratot hirdetett III. Callixtus pápa. Az ebben az évben Magyarországra érkezett Kapisztrán János itáliai ferences szerzetes hazánk déli területein pedig rengeteg keresztes katonát toborzott, s ezen irreguláris haderőnek komoly szerepe volt a nándorfehérvári győzelem kivívásában.

Viszont nemcsak hazánkban, hanem külföldön is gyülekeztek keresztesek, ebben pedig Don Juan de ­Carvajal pápai legátusnak volt nagy szerepe. A Német-római Birodalomból és Lengyelországból több száz keresztes érkezett Magyarországra, de sokan csak az ostrom után értek ide. Viszont nem mind késtek el: azok közül, akik Nándorfehérvárra értek és harcoltak, ki kell emelni egy körülbelül 600 fős, bécsi egyetemistákból álló csapatot, akik elszánt hősies­ségükkel tűntek ki a csatában. Bár a kontinens keresztény hatalmainak többsége 1456-ban tétlen maradt, mégis voltak, akik kiálltak Magyarország mellett, és így hozzájárultak a nándorfehérvári diadalhoz, a magyar és európai hadtörténelem egyik legdicsőbb tettéhez.