Magyar szürrealisták francia hatások mentén

Mivel a magyar szürrealisták nem alkottak önálló csoportot, ezért örök kérdés, hogy beszélhetünk-e erről az irányzatról itthon.

A nagyszabású kiállítás szeptember 1-jéig látogatható Forrás: Ferenczy Múzeum

Mivel a magyar szürrealisták nem alkottak önálló csoportot, ezért örök kérdés, hogy beszélhetünk-e erről az irányzatról itthon. A szentendrei Ferenczy Múzeum átfogó és gazdag anyagot gyűjtött össze a múlt század két nagy szürrealista korszakából, olyan hazai művekből, amelyekben fellelhetők a szürrealista irányzat motívumai, de megfigyelhetők a korra jellemző műfaji keveredések is.

1928-ban, amikor Párizsban már a modern festészet minden iránya megtalálható, akkor Vajda Lajost, Korniss Dezsőt és még három társukat kirúgták az egyetemről avantgárd kísérle­teik miatt. Azoknak a magyar művészeknek, akik az akadémikus festészettől el akartak rugaszkodni, és akiket itthon előszeretettel a besorolhatatlan kategóriába helyezett a művészettörténet, Párizs jelentette a progresszivitás útját.

A Magyar szecesszió kiállítás első tere, Hunok Párizsban címmel ezt az indulást szemlélteti. A második világháború után már a jelentős magyar művészközösség részvételével éledt újjá Párizs, a szürrealizmus új lendületét megalapozó Nemzetközi Szürrealista Kiállításon mások mellett Bálint Endre, Bán Béla, Marton Ervin és Henri ­Nouveau is kiállított. A kommunizmus elől emigráló Hantai Simon, Reigl Judit vagy ­Rozsda Endre Breton körébe és hatása alá kerülve a párizsi pályájuk kezdetén kizárólag a szürrealizmus jegyében alkotott, noha Hantai nem szürrealista alkotóként él a köztudatban.

A nagyszabású kiállítás szeptember 1-jéig látogatható
Fotó: Ferenczy Múzeum

Falra festett paralel életutak szemléltetik a magyar festők párizsi tartózkodását, köztük feltűnnek a párizsi életben már jól is mert, itthon azonban kevéssé feltárt életpályák is, vagy olyan ismertebb alkotók, akiknek volt egy határozott szürrealista korszakuk. Pél­dául Prinner Anton szobrai, aki Prinner Anna néven született, de férfias megjelenése és habitusa miatt pályatársai sem voltak tisztában nemével. A művész a húszas években ment ki a francia fővárosba, 1942-ben a Galerie ­Jeanne Bucher-ben önálló kiállítása nyílt, a háború után a szürrealista művészeket gyűjtő, nemzetközi hírű Atelier 17-ben alkotott, majd Picasso mellett kerámiával foglalkozott. A tárlaton kiállított plasztikái a szürrealizmus jegyeit hordozó haladó szemléletű munkák.

A nagyszabású kiállítás jórészt magángyűjteményekből épült, kurátorai, Eged Dalma és Gulyás Gábor múzeumigazgató azokat a kapcsolódó pontokat követték, amelyek a szürrealizmus nemzetközi törekvéseiben is mérvadóak voltak. Mivel az irányzatot alapvetően befolyásolta a freudi tudattalan elmélete, az elfojtott benyomások birodalma, ezért az álom és a psziché önálló hívószava lett a tárlatnak. Akár az álomban, ezek a víziók legvalószínűtlenebb tárgyakat és emlékképeket társítják, olykor antropomorf lényeket kapcsolódnak össze. A személyiség tudattalan folyamatainak felszínre hozása sokkal fontosabb lett a szürrealista festőnek, mint az ember látható karakterének megjelenítése. Állatias ösztönök, kifordított személyiségek, hibridek kerülnek elő. A kiállítás további tereit a belső küzdelem sejtszintig ható ábrázolása, a vágy megjelenítése, a születés-halál motívumai tematizálják.

Két előképet jelöltek meg a kurátorok, akik valamiképp rezonáltak a szellemi áramlatokra: Csontváry Kosztka Tivadart, aki Tengerparti sétalovaglás című munkájával és Gulácsy Lajost, aki Az ópiumszívó álma című alkotásával nyitóképévé vált a magyar szürrealisták eddigi legátfogóbb kiállításának.