Móricz nyelvezete üde, mondanivalója örökérvényű

Móricz Zsigmond, a XX. századi magyar realista próza egyik legnagyobb alakja száznegyven éve született, de bármelyik írását vesszük elő, nyelvezete üde, és mondanivalója örök érvényű.

A második osztályos olvasókönyv végén, úgymond szorgalmi feladatként volt benne, de mivel a betűkkel jó barátságban voltam, már első nap elolvastam. Meg is könnyeztem rendesen. Manapság is gyakorta jut eszembe A hét krajcár, pedig nem a mosószappanra kell összekeresnem az aprót a pincétől a padlásig, hanem hétfőn reggelente a buszra. Mert a hajnali, tehát aznapi első jármű sofőrjénél soha nem található visszajáró.

A következő maradandó Móricz-élményem a Légy jó mindhalálig volt, cipőkrémet látva azóta is elfog egy enyhe émelygés. Mostanában pedig gyakran hivatkozom rá, mert az élet úgy hozta, hogy látássérült hozzátartozómnak az utóbbi időben többet olvastam fel, mint Nyilas Misi Pósalaky úrnak. A hét krajcár és a Légy jó mindhalálig okozta traumák után valahol érthető, ha az Árvácskát gondosan elrejtették előlem, és mivel a tananyagban nem szerepelt, meg is úsztam egészen a kisregényből készült filmig. Akkor viszont örökre belém égett Csöre tragédiája.

Úri muri, Forró mezők, Rokonok. Mennyi, de mennyi remek, korokon átívelő tanulságos történet. Erdély-trilógia – szívfájdító gyönyörűség. Elveszett vagy sohasem volt Tündérország. És a Boldog ember, amit Mikulásra kaptam, benne gyöngybetűkkel az ajánlás: „Csillagomnak”. És a kilencedik beszélgetés arról, hogy „az ember a legnagyobb baj közt is boldogan tud élni”. Hányszor, de hányszor olvastam újra, hogy ha nem is boldogan, de élni tudjak a bajok között.

Móricz Zsigmond, a XX. századi magyar realista próza egyik legnagyobb alakja száznegyven éve született, de bármelyik írását vesszük elő, nyelvezete üde, és mondanivalója örök érvényű.