Bizalom a nyelvben és egymásban

Halmai Tamás Nikla és Dardzsiling között című könyvecskéje az IKU-Tár sorozatban jelent meg, ahogy a szerző két korábbi munkája, az Alfonz, a barátom (Korrektorglosszák) és a Versmeditációk (Fodor Ákos-olvasókönyv) is. Ha viszont valami ördögi incselkedés folytán a borítón csak az alcím lenne olvasható: 33 verselemzés, talán még az irodalomrajongók jó része is riadtan hőkölne vissza, oly sokan részesültünk infernálisan és vérlázítóan lapos, sótlan élményekben verselemzés címén iskolás fokon. Az élmények intenzitását jól érzékelteti a posztmodernitás elterjedt közhelye: a verset nem érteni, hanem érezni kell.

De a kedvencem mégis Ló Szerafin versének elemzése. Ló Szerafin a kék csodaló Lázár Ervin meséiből, és egyszer versmondó versenyt rendeznek a Négyszögletű Kerek Erdőben – mint az közismert. Már a bevezető is fergeteges, aki nem emlékszik pontosan a szóban forgó versekre, kapjon a könyvért: „Szörnyeteg Lajos a lírátlanítás poétikai modelljeire (Kassáktól Krusovszkyig) játszik rá; Bruckner Szigfrid műve a szerzőség és az újraírás posztmodern problematikáját hozza felszínre; Nagy Zoárd, Ló Szerafin és Vacskamati a klasszikus verstanban (a nyugatos/újholdas hagyományban) rejlő lehetőségeket példázza; míg Aromo költeménye a Weöres Sándor-féle halandzsapoézis s az avantgárd/neo­avantgárd hangköltészeti kísérletek mesei megfelelője.”

Nem csak az irodalomtudománynak, minden létező tudománynak égető szüksége van ilyen emberekre. Akik tudnak és mernek szabadon játszani, és közben szinte észre sem vesszük, hogy tanítanak.

Halmai Tamás: Nikla és Dardzsiling között – 33 verselemzés. IKU-Inter, Budapest, 2019.