Fotó: Bach Máté
– Volt olyan, amibe beletört a bicskája?
– Inkább másképpen válaszolok. Például az óvni szót, ha továbbépítjük, és óvakodni lesz belőle, akkor máris gazdagodott a tartalma. Németh László írja: Odaóvakodtunk a kerítéshez. Elképesztő, hogy ebben mennyi tartalom van, hogy mi mindent elmond a mozgásról, amivel odamentek, és arról is, hogy mit éreztek közben. Ezt a jelentéstöbbletet nehéz ugyanígy visszaadni. A magyar nyelvben szinte végtelenek a szóképzés és a valóságmegnevezés lehetőségei.
– Ha már végtelen lehetőség: lefordította Márai Sándor Szindbád hazamegy című regényét is. Ezt mennyire érti, érzi a lengyel olvasó, aki nem ismeri Krúdy Szindbádját?
– Ez a könyv nagyon jól példázza a műfordítás legelementárisabb nehézségét, mégpedig azt, hogy nem tudjuk megadni a kontextust. Lengyelországban alig ismerik Krúdyt, pedig a világ egyik legzseniálisabb írójáról van szó. Nem tudják, hogy ő volt Márai mestere. Öt évvel a halála után mesterének nyelvén megírta a legkrúdysabb Krúdy-könyvet. A lengyel nyelven belül újra kellett alkotni ezt a krúdys stílust, úgy, hogy sejtessen egy más, egy érdekes világot. De az irodalmon belüli dialógust, amelyet a magyar olvasó magától értetődően fogad be, nem tudjuk újrateremteni.
– Nemrég halt meg Sára Sándor, a Szindbád operatőre. A film nem segítheti a befogadást?
– Amikor még friss volt, ismerték a filmet, de utána Magyarországon is alig vetítették. A különbség az, hogy itt az egész krúdyság ismerete megvolt, a közmondásos velős csonttól kezdve. Egy olyan fantasztikus ösztönű alkotó kellett ahhoz, hogy a filmben a képiség legyen a legfontosabb, mint Huszárik Zoltán. A képek ereje vitte bele a nézőt egy olyan világba, ami minden magyarnak a lelkében vibrált, nem a párbeszédek. A lengyelek ezt nem ismerték, nekik csak egy elragadó, idegen, furcsa, nem igazán érthető világ volt ez. Viszont izgalmas.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!