A repülés közben kinövő szárnyakról

Szerintem Magyarországon az emberek zöme nincs tisztában legértékesebb kincsével, az anyanyelvével – mondta az idei Balassi műfordítói nagydíjjal kitüntetett, 1977 óta Magyarországon élő Teresa Worowska, aki többek között Krúdy Gyula, Kosztolányi Dezső és Márai Sándor könyveit ültette át lengyelre. A magyar nyelv képi erejéről, az odaóvakodásról és a krúdyságról beszélgettünk.

A magyar nyelv fejleszti az ember képességeit, de csak ha jól használják Fotó: Bach Máté

– Varsóban végzett magyar szakot. Mi igézte meg a magyar nyelvben?

– Amikor nyelvszakot választottam, még nem tudtam volna megmondani, hogy mi az igéző benne. Egy nehéz nyelvet akartam megtanulni, mert jó a nyelvérzékem. Racionális döntés volt, de ahogy mélyebben megismertem, egyre inkább bámulatba ejtett.

– Mondana példát?

– Bámulatos, hogy milyen szóképzési mechanizmusok vannak a magyarban. Ennek köszönhetően a folyamatosan keletkező új tárgyaknak, idegen fogalmaknak hamar kialakulnak a magyar megfelelői. Persze csak akkor, ha a magyarok is így állnának hozzá.

– Úgy, mint ahogy Heltai Jenő, aki egykettőre kitalálta a mozi szót. Ma már akadozik a gépezet?

– Szerintem Magyarországon az emberek zöme nincs tisztában legértékesebb kincsével, az anyanyelvével. Persze sokszor árnyaltan, gazdagon fejezik ki magukat az emberek, de a nyelv mélységeit kevesen csodálják, és nem vigyáznak rá kellőképpen, a mindennapi beszéd könnyen igénytelenségbe csúszik le. Annak idején Kosztolányi Dezső és írótársai voltak az utolsó nyelvújítási hullám szorgalmazói. Ilyen emberek nagyon hiányoznak.

– Azt mondta, hogy nagyon képi nyelv a magyar. Ezt kifejtené?

– A gyök a magyar szó atomja. A gyökök mind képek voltak, úgy tudom, csak egy csomó gyökről nem lehet már tudni, hogy milyen kép volt. Ehhez teszünk hozzá egyéb részeket. Amit nem tudunk elfogadni, amit nem tudunk kifejezni, arra azt mondja a magyar, hogy kép-telen. Azért érdekes ez, mert a legtöbb európai nyelv inkább fogalmi, mint például a francia vagy a magyarhoz képest a lengyel. Ezért döbbenetes élmény annak, aki egy ilyen nyelvből érkezik: elkezd magyarul tanulni, és felfedezi ezeket a képeket, amelyeket a magyarok naponta elmondanak, de nem látnak mögéjük. Egyszerre van a beszédnek fogalmi íve és egy képsorozat, amely kíséri. A magyar nyelv fejleszti az ember képességeit, ha jól használják.

– Nehéz ezt fogalmi nyelvre átültetni?

– Nehéz és reménytelen, mert az eredmény nem lesz ugyanaz. De igyekezni kell, hisz ezek a kihívások előhoznak az emberből olyan képességeket, megoldásokat, amelyekre nem is gondolna, ha minél többet meg szeretne őrizni az eredeti szöveg hatásából. Erről szól az a jó magyar mondás, hogy repülés közben nőnek a szárnyak.

A magyar nyelv fejleszti az ember képességeit, de csak ha jól használják
Fotó: Bach Máté

– Volt olyan, amibe beletört a bicskája?

– Inkább másképpen válaszolok. Például az óvni szót, ha továbbépítjük, és óvakodni lesz belőle, akkor máris gazdagodott a tartalma. Németh László írja: Odaóvakodtunk a kerítéshez. Elképesztő, hogy ebben mennyi tartalom van, hogy mi mindent elmond a mozgásról, amivel odamentek, és arról is, hogy mit éreztek közben. Ezt a jelentéstöbbletet nehéz ugyanígy visszaadni. A magyar nyelvben szinte végtelenek a szóképzés és a valóságmegnevezés lehetőségei.

– Ha már végtelen lehetőség: lefordította Márai Sándor Szindbád hazamegy című regényét is. Ezt mennyire érti, érzi a lengyel olvasó, aki nem ismeri Krúdy Szindbádját?

– Ez a könyv nagyon jól példázza a műfordítás legelementárisabb nehézségét, mégpedig azt, hogy nem tudjuk megadni a kontextust. Lengyelországban alig ismerik Krúdyt, pedig a világ egyik legzseniálisabb írójáról van szó. Nem tudják, hogy ő volt Márai mestere. Öt évvel a halála után mesterének nyelvén megírta a legkrúdysabb Krúdy-könyvet. A lengyel nyelven belül újra kellett alkotni ezt a krúdys stílust, úgy, hogy sejtessen egy más, egy érdekes világot. De az irodalmon belüli dialógust, amelyet a magyar olvasó magától értetődően fogad be, nem tudjuk újrateremteni.

– Nemrég halt meg Sára Sándor, a Szindbád operatőre. A film nem segítheti a befogadást?

– Amikor még friss volt, ismerték a filmet, de utána Magyarországon is alig vetítették. A különbség az, hogy itt az egész krúdyság ismerete megvolt, a közmondásos velős csonttól kezdve. Egy olyan fantasztikus ösztönű alkotó kellett ahhoz, hogy a filmben a képiség legyen a legfontosabb, mint Huszárik Zoltán. A képek ereje vitte bele a nézőt egy olyan világba, ami minden magyarnak a lelkében vibrált, nem a párbeszédek. A lengyelek ezt nem ismerték, nekik csak egy elragadó, idegen, furcsa, nem igazán érthető világ volt ez. Viszont izgalmas.

– Krúdy mellett lefordította Márai naplóit is, amely nyolc utánnyomást ért meg, ennek a fordításáért díjazták is. Hogyan lett népszerű egy magyar író naplója Lengyelországban?

– A díjátadó után odajött hozzám egy lengyel hölgy, és megköszönte, hogy megismerhette a Naplót, hisz azóta minden Márai-könyvet elolvas. Aki ráérez az ízére, az feltétlen hívévé válik; titkos renddé váltak a Márai-rajongók Lengyelországban. Szerintem személyiségének sugárzása, összetett, ellentmondásos, de nagyon gazdag karaktere hat az olvasókra. Az, hogy ragaszkodott az elveihez, nem volt hajlékony, és akkor is kitartott az értékrendje mellett, ha rosszul járt. Hűséges maradt, és emiatt csodálják.