Ma ünnepeljük a magyar dráma napját

A magyar színház világa ma Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezik – 1984 óta ünnepeljük ekkor a magyar dráma napját.

Ha keveset is tudunk a magyar színház történetének nagyjáról, a fennmaradt műfajokból következtethetünk kialakulásuk, meghonosodásuk körülményeire. És józan paraszti ésszel is elképzelhetjük, hogy egy vándortársulat a történelem nagy részében sosem saját szakterületükre specia­lizálódott profikból állt, hanem univerzális mesteremberekből, akikben megvolt az életformához szükséges túlélési ösztön és kurázsi. Ma egy átlagos színpadon és a színpad körül profikat látunk, akik egy szórakoztatóipari intézményben teszik a dolgukat. Nincs ezzel baj, ez a korszellem. Inkább az a különös, hogy létezik még betlehemezés, passió, maszkos alakoskodás meg bábjáték. Hisz a látható világ jó része már rég összekeveri a katarzisnak nevezett titkot a professzionális művészi szakmunka szemlélése közben érzett elégedettséggel: lám, az alkotó megdolgozik a jegy áráért. És ez így is marad addig, amíg a színház a filmmel meg az egész digitális tömegpusztítással akar versenyezni. Amíg a színház nem veszi újra észre saját időtlenségét és ősiségét, addig a magyar dráma is titok marad számunkra, amit mindenki ott keres, ahol biztonságban érzi magát művészileg. A drámai jelenetet három dolog teszi: drámai alaphelyzet, konfliktus, fordulat. Így tanítják. De a színházcsinálás igazi tétjét sajnos nem tanítják. Ahogy kíváncsiságot és bátorságot sem. A magyar dráma napján képzeljük el azokat, akik az idők ködén át mindezt megtaníthatják nekünk.