Történelmi portrék

1925 óta először rendeznek hazánkban László Fülöp-kiállítást. A Magyar Nemzeti Galéria kamaratárlatán 16 művet ismerhetünk meg idén, a művész születésének 150. évfordulóján. László Fülöpről elmondhatjuk, hogy minden tehetsége, szorgalma és sikere ellenére igen ritkán forog a neve művészkörökben, és követői sincsenek. Erről ő tehet a legkevésbé, a korszellem annál inkább: a portréfestészet korszaka ugyanis körülbelül az ő halálával véget is ért, így korának legnagyobb portréfestőjéről, aki több mint négyezer képet hagyott maga után, ma már senki nem akar példát venni.

A maga korában ünnepelt festőtől ismert személyiségek rendeltek arcképet Fotó: Teknős Mikló

Az 1937-ben elhunyt festő Pesten született egy szabó harmadik gyermekeként az ötgyermekes családba, de tehetségével már korán mecénásokhoz és megbízókhoz jutott. 1903-ban elhagyta Budapestet, mivel így könnyebben tehetett eleget nagyszámú külföldi megbízásának. Bécsben és Párizsban élt, végül 1907-ben Londonban telepedett le családjával.

Ironikus, hogy idehaza alig ismerik, pedig a maga korában ünnepelt művészről volt szó, akitől csupa olyan személyiség rendelt portrét, aki ma már a történelem részének számít. Ferenc Józsefet háromszor is megfestette, nemesi rangot kapott érte. De festett több európai uralkodót, bárókat, grófokat, minisztereket, egyházatyákat, művészeket, tudósokat, valamint négy amerikai elnököt.

A kiállításon külön tárlóban állnak a kitüntetései. Horthy Miklóstól halála előtt kapta meg a külföldi állampolgároknak adható legmagasabb elismerést, a Corvin díszjelvényt. Az anekdota szerint a család nem merte a haldokló festővel közölni a hírt – féltek, hogy belehal az izgalomba.

Bellák Gábor művészettörténész a tárlat sajtótájékoztatóján több történetet is megosztott a jelenlévőkkel a képek kapcsán, mint Vilmos császár lányáról, aki meglátva apja portréját, örömében felkiáltott: végre a papa és nem a császár!

A művészettörténész Görgey 1901-ben festett arcképére is fölhívta a figyelmet: valóban egy olyan ember néz ránk a vászonról, akinek az arcán egész sorsa, bajtársak halála, rágalmak, vádak, félreértett tettek, belső vívódások látszanak.

A maga korában ünnepelt festőtől ismert személyiségek rendeltek arcképet
Fotó: Teknős Mikló

A történelmi nagyságok emberi karakterét nehéz megtalálni, pedig van nekik – fejtette ki Bellák Gábor. – És László Fülöp képes volt láttatni a mélyen emberit a történelmi személyiséggel egyetemben. A személyiség ilyen elmélyült ábrázolásához persze az is kellett, hogy a reneszánsz hagyományokból építkező és Van Dyck-rajongó mester órákig beszélgessen modelljei­vel, mielőtt vászon elé ülnek, de még munka közben is folyamatosan diskuráltak. Tapasztalatai egyébként részletesen dokumentáltak a tárlaton bemutatott könyvben, Duff Hart-Davis László Fülöp élete és festészetében, a Corvina kiadványában, amiből megtudhatjuk, milyen érzés volt lefesteni Mussolinit vagy Ferenc Józsefet.

A művészettörténész azt is elmondta: a magyar portréfestészet történetének legkiemelkedőbb alkotója egy korszak utolsó reprezentánsa. A portréfestészet utolsó korszaka volt ez, az európai kultúrájú világ, a nagy monarchiák idejének fináléja. A mi kortársainkról már nem lehetne ilyen portrékat festeni, hiszen végérvényesen megváltozott a gondolkodásunk személyiségről, történelemről, illetve a kettő összetartozásáról.

A kiállítás 2020. január 5-ig látható a Magyar Nemzeti Galériában.