Fotó: Bach Máté
Első könyvének megjelentetésére így emlékszik vissza: „Már húsz éve dolgoztam a Village Voice nevű lapnál, és szerettem volna egy könyvet összekalapálni. Nagyon nehéz volt megnyugtatni a kiadót, hogy lesz kereslet az albumra, hogy lesz, aki megveszi. Nem bízott bennem, és először kis példányszámban nyomtatta ki a könyvet, de rövid időn belül után kellett nyomni.”
A fiatal Sylvia Plachy jó barátságban volt André Kertésszel, a hetvenes években többször látogattak együtt Magyarországra és fotóztak ugyanazokon a helyszíneken. Volt ilyen jellegű megbízatásuk is; visszatérve Amerikába a magazin egyik oldalán André Kertész fekete-fehér, míg a szemközti oldalon Sylvia Plachy színes fotói jelentek meg. Sokáig csak fekete-fehérben dolgozott, de aztán megtanulta a színes fotózást is, ám nem érzi magáénak.
– A színek elterelik a figyelmet a lényegről – állítja a fotóművész, aki csak olyan színes képet szeret készíteni, ahol a szín továbbirányít, ráerősít az érzésre, amit a kép közvetít.
Sylvia Plachy fényképezőgépével bejárta a világot. Egyik kedvenc helye Erdély, ahová sokszor visszatért és mindig kívánkozik, bár, mint mondja, ma már nincs ereje, hogy annyit utazzon.
– Ott közelebb éreztem magamhoz azt, ami hiányzott a magyarságomból, azt a valamit, ami a gyerekkoromra emlékeztetett. Később rájöttem, az volt a legnagyobb bajom, hogy egyszerre hagytam el a gyermekkoromat és az országomat. A gyermekkorom hiányzott, és azt szeretném visszahozni, azért szeretek fényképezni, mert akkor úgy látom a világot, mint egy gyermek – összegezett Sylvia Plachy.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!