Gombásodás, beázás, beomlás – minden csapás érte, ami egy használaton kívüli épületet érhet; elég, ha arra gondolunk, hogy a felújítás során az egyik termében beomlott az egyik sarokfödém. A tataiak pedig kissé gyanakvóan figyelték a kastély renoválását, mert a legtöbben meg voltak győződve arról, hogy nem takaros kastélymúzeummá, hanem tóparti luxusszállodává alakítják át az Esterházy-lakot. A mendemondát a kastély alaprajza cáfolja, mert szállodává akkor sem alakíthatnák át, ha akarnák, hisz a kastély szobái és termei mind egymásba nyílnak, az egymás hegyén-hátán áthaladó vendégek sora pedig sokat rontana a fényűző meghittség érzésén. Éppen ezért a tatai kastélyban, a hely szelleme és egyéb jellegzetességei mellett a főúri életmódot és főleg a korabeli – a XVIII. és XIX. századi – diplomácia működését fogják bemutatni. De előbb lássuk röviden a történetét.
A várat lerombolni nem kell félnetek
Rombolnunk kell ahhoz, hogy valami újat hozzunk létre – gondolhatta Esterházy Miklós testőrkapitány, akit ma nem kedvelnének a műemlékvédelmi szakemberek, hisz Fellner Jakabot, uradalmi építészét – kora egyik legkiválóbb, barokk és copf stílusban alkotó mesterét – egy új kastély tervezésével bízta meg a tóparti vár helyére. Az Esterházyak innen igazgatták hatalmas uradalmukat, és kezdetben jó ötletnek tűnt lebontani, az anyagát pedig felhasználni az új építkezéshez, ám a gróf 1765-os halálával a vár is megmenekült. Végül 1777-ben mégiscsak Fellner tervei szerint építették meg, de a mai helyén, a klasszicizáló késő barokk, azaz copf stílusú, U alakban hátranyúló, kéttornyos épületet.
























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!