Történetolvasás a fürdőkádban

Szeretem, amikor egy-egy rövid történet vége zavarba ejtő: első olvasásra olyan, mintha a szerző kiment volna vizet inni és elhunyt volna a konyhában.

Lydia Davis neve A történet vége című regény kapcsán lehet ismerős a hazai olvasónak, ami azért is fontos kapcsolódási pont, mert az a regény a jelen novelláskötet Történet című szövege alapján született meg és vált „kultregénnyé”. Az azonban bizonyos, hogy a nem túl szerencsés című Az annyi, mint kötetben a szerző olyan erős szövegeket ad közre, amilyenre ritkán lelünk, mintha egy-két generációval le volna maradva a fordítás.

Szeretem, amikor egy-egy rövid történet vége zavarba ejtő: első olvasásra olyan, mintha a szerző kiment volna vizet inni és elhunyt volna a konyhában. Amikor nincs lezárva. Az olvasó először tehát zavarba jön, aztán – önkéntelenül! – elkezd működni az agya, és ezer befejezést képzel el, vizionál, de ezek közül természetesen egyik sem válhat „a jó, az érvényes” megoldássá, hiszen nincs, aki visszaigazolja, tehát ez a termékeny bizonytalanság megmarad. Lydia Davis novellái éppen ilyenek: elsőre szinte alig lehet kezdeni velük valamit, miközben azt érzi az olvasó, hogy nagyon aprólékos műgonddal kidolgozott szövegek ezek, csak ő még nem találja hozzájuk a kulcsot.

Éppen ezért nehéz írni a „cselekményükről” is: történnek ugyan dolgok, de valahogy mindig a „mögötti” vagy inkább az „alatti” tartományban húzódik meg a lényeg, mint Hemingway novellái esetén. Kiemelhető a fanyar, egyszerre érzékeny és cinikus hang, amely a szövegekben szól, az írások, az írás sodrása, és a könyvben ideális tempóban váltakoznak a rövid, pár soros, sokkolóan jó szövegek meg a hosszabb elbeszélések.

És például ilyen érzékeny-szépen tud novellát indítani a szerző: „Először egy költő novellát ír arról, hogy egy egér a holdfényben, a hóban próbál az ő árnyékában elbújni, felmászik az ingujján, és ő anélkül rázza le a hóba, hogy tudná, mi volt, ami az ingujjába kapaszkodott.

A macskája ott van a közelben, az árnyéka a havon, az egér után veti magát. Aztán egy nő elolvassa ezt a novellát a fürdőkádban. A haja fele száraz, a másik fele a víz színén lebeg. A nőnek tetszik a történet.” Nem válik kárunkra, ha kortárs külföldi novellákat olvasunk, és Lydia Davis szövegei nagyon adják magukat – nem könnyen, de adják.

Lydia Davis: Az annyi, mint. Magvető Kiadó, Budapest, 2019.