A műértő képviselő szoborrombolása

Kolodko Mihály a legutóbbi miniszobrát a Szabadság téren helyezte el: bronzból készült usánka ötágú csillaggal, díszpárnán. Egy parányi felkiáltójel a szovjet hősök emlékműve mellett: figyelmeztet a nagyhatalmaktól való teljes függetlenedés képtelenségére, a szovjet bevonulók dicsőítésének groteszkségére – többféleképpen lehetne értelmezni ezt a parányi műalkotást. Fülöp Erik országgyűlési képviselő, a Mi Hazánk Mozgalom tagja viszont ahelyett, hogy elgondolkodott volna rajta, felháborodott, leverte és a Dunába dobta a miniszobrot.

A magyar nyelvterületen a gerillaszobrok kapcsán főként az Ungváron született szobrászművész neve merül fel. Ungváron így lehet szobra Csontvárynak, Arany Jánosnak és sokaknak, akikről Kolodko Mihály úgy vélte, méltók arra, hogy emlékezzünk rájuk. A művész évek óta Magyarországon él, és a fővárosban látható miniszobrainak valóságos rajongótáboruk van. Mert ezek a csöppségek túlmutatnak az egyszeri jópofaságon, a szobrász ugyanis hosszasan keresi a megfelelő helyszínt, ahol akár egy-egy ismert rajzfilmfigura megjelenítése is mélyebb gondolatot hordoz, méltó kontextust kínál egy általános érvényű igazság megfogalmazásához. Legutóbb pénteken a CNN készített róla riportot egy Budapest kulturális életét bemutató sorozat részeként, és Kolodko Mihály a kameráik előtt szerelte fel a díszpárnára tett usánkát a Szabadság téren.

– Úgy véltem, jobb, ha megmutatom a CNN-nek, hogyan születnek és hogyan kerülnek ki közterekre ezek a szobrok, amelyek miatt ők megkerestek. A szobrok által ugyanis pontosabban tudok fogalmazni, mint szóban. Bár ezek szerint ezt most félreértették – jegyzi meg Kolodko Mihály, amikor arról kérdezem, miért épp most állította ki ezt a művét.

Mint mondja, a szobrot évekkel ezelőtt készítette. Amikor Kárpátaljáról a családjával áttelepült Magyarországra, egy ideig a Hold utcában laktak, a gyerekekkel gyakran sétálgatott a Szabadság téren, és nagyon megdöbbent, amikor először meglátta a szovjet hősi emlékművet.

– Először nem hittem a szememnek, hogy itt, egy ilyen gyönyörű városban egyszer csak ezzel találja magát szemközt a járókelő. Éreztem, hogy sok kibeszéletlenség van emögött, hogy milyen ellentmondás van ebben a történelmi emlékezet szempontjából – idézi fel.

Tudjuk, milyen szövevényes diplomáciai nyűgök miatt hirdeti az 1945-ben emelt emlékmű ma is, hogy „Dicsőség a felszabadító szovjet hősöknek”, épp ezért volt elegáns a szoborra szoborral válaszolni, érzékeltetni mindennek a groteszkségét. Senkit nem támadott ez a miniszobor és senkit nem éltetett – csupán érzékeltetett egy szempontot, amelynek megfogalmazása fontos lehetett volna mindazoknak, akiknek az élete ment rá erre a fonák felszabadulásra, azoknak, akik odavesztek és azoknak is, akik idegen vonású gyermekeiket próbálták tisztességgel felnevelni egy olyan korban, melynek megpróbáltatásairól máig alig-alig mertek szólni.

De csak pár napig lehetett az emlékmű közelében – mintegy lábjegyzetként vagy felkiáltójelként – ez a parányi műalkotás, ugyanis Fülöp Erik jogász, országgyűlési képviselő, a Mi Hazánk Mozgalom tagja egy baltával leverte és a Dunába dobta. Mindezt a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapján. A hőstettet videóra vette, hadd lássa a nép, majd a mozgalom közleményt adott ki, miszerint „dr. Fülöp Erik országgyűlési képviselőnk eltávolította az engedély nélkül kihelyezett, usánkát ábrázoló szobrot, és azt méltó helyére juttatta”.

A Dunába dobott műalkotás reflektált egy korábbi Kolodko-szoborra is: Ungváron a művész ugyanilyen díszpárnán egy miniatűr Szent Koronát helyezett el, alatta pedig kronologikusan felvázolta a korona történetét. A díszpárnára tett usánka erre is utalt: hogy egy régi rend helyére milyen új hatalom lépett.

– Aktuálpolitika sincs ebben, nem Putyin idelátogatására reagáltam ezzel, nem is akkor tettem ki – teszi hozzá, és hangsúlyozza: ez nem az oroszokat vagy a magyarokat bírálja, hanem csak arra reflektált, hogy a valóság jóval árnyaltabb annál, mint amit a turisták által gyakran fotózott emlékmű hirdet, és hogy mennyire fontos volna méltó módon feldolgozni a szovjet múlt emlékezetét és tapasztalatait.