Az alkotó megszállottság érvényesítése

Több, mint félszáz művésznek köszönhető, hogy az idei emlékévre összeállt a Kortárs Rákóczi-változatok című tárlat, amelynek anyaga november 27-ig a nagymúltú bécsi Collegium Hungaricumban látható. Jó helyen, jó időben, hisz a fejedelem ifjú kora egy részét gróf Kollonich Lipót bíboros irányításával a Bécs-környéki Neuhausban töltötte, majd Prágában a jezsuiták nevelték.

A császári udvar szerzetesnek szánta, hogy a hadvezér-és fejedelmi sarj II. Rákóczi Ferenc ne léphessen elődei, köztük édesanyja, a munkácsi várvédő Zrínyi Ilona nyomába, s ne állhasson a majdani függetlenségi törekvés élére. 1701-ben, két évvel a szabadságharc kitörése előtt bécsújhelyi börtönéből sikerült megszöknie, ahová Lipót császár felségsértés vádjával bezáratta. Menekülése Gottfried Lehmann várparancsnoknak köszönhető, akit az udvar megkínoztatott, végül felnégyeltetett. Az életút folytatása: Esze Tamással a hegyaljai felkelés, 1703-ban a szabadságharc kirobbanása, 1711-ben sikerekkel váltakozó kudarcok nyomán fegyverletétel a majtényi síkon és a szatmári béke, végül Rákóczi száműzetésbe vonulása és a törökországi Rodostóban bekövetkezett halála.

Veszely Ferenc képzőművész, Bárány Anzelm, a Collegium Hungaricum igazgatója és W.-Nemessuri Zoltán író a kiállítás megnyitóján
Fotó: Polonyi László

A tárlat előkészítésekor Keserü Katalin művészettörténész akadémikus javasolta, hogy az alkotók bátran merítsenek a korabeli ábrázolásokból, s azokat értelmezzék kortárs eszközökkel. Mivel nehéz elszakadni Mányoki Ádám elhíresült Rákóczi-portréjától, egyáltalán, a barokk megjelenítésektől meg attól, amit évszázadok óta Rákóczival rokonítunk. Így aztán a legkülönbözőbb ábrázolások születtek, Veszely Ferenc olajkép montázsától és Beáta lánya konceptuális objektjétől Árvay Zolta csataképéig, és Rainer Péter népi ihletésű kiegyenesített kaszájáig (utóbbi a Rákóczi Szövetség különdíját kapta). Prutkay Péter mívesen ironikus dobozmunkája és átértelmezett tárgyai mellett vannak színezett grafikák, absztrakt és figurális-konstruktivista munkák, valamint kollázsok, köztük Berend Iván és Olescher Tamás képei, Kéry Bálint Bence imára és buzdításra lendülő faragott karja, Luzsicza Árpád fanyar humorú, pop stílusú színes grafikája, Sándor Miklós festménybe hajló lendületes, vonal-értékű rajza, Szyksznian Wanda kisplakát-jellegű Mercurius Hungaricus triptichonja, Homolya Gábor papírmunkája s még jó néhány eredeti szemléletű alkotás. Kár, hogy nem lehetséges mindegyiket érdemei alapján méltatni, beleértve Ardey Edina és Mészöly Zsófia restaurátor szépen kidolgozott Rákóczi portréját is. Az emlékezet kedvéért szerepel Kallós Edének a ’20-as években készült fém domborítása és egy Rákóczi-zászló autentikus másolata. Jól látható, hogy a kései utókor nem tud és nem is akar elszakadni a harc máig érvényes üzenetétől –, hiszen az ihlette Dörgicsétől a Hegyvidék Kulturális Szalonig az egész kiállítás-sorozatot. A kuruc áthallások maguktól értetődők, ahogy az örök emberi szabadságvágy és annak magyar megnyilvánulásai: az 1848-as és az 1956-os forradalom. Márpedig ezekről a külső-belső küzdelmekről legtöbbet mégiscsak a művészek tudnak és ők ábrázolják leghitelesebben és leginkább megrendítően.

A tárlaton látható alkotások különböző felfogásokat, módszereket és technikákat tükröznek
Fotó: Polonyi László

A Kortárs Rákóczi-változatok csoportos tárlatnak az avítt közhelyeket és a divatosan üres gesztusokat jórészt sikerült elkerülnie. A kiállítás különböző felfogásokat, módszereket és technikákat, tükröz. Nincs egységes alapállás, de még csak hasonló esztétikai felfogás sincs. Van azonban számos öntörvényű munka, beleértve a szabadságharchoz legfeljebb áttételesen kapcsolódó képeket. Klasszicizáló, szürrealista, absztrakt szimbolikus, expresszív, konceptuális és besorolhatatlan stílusú, vegyes technikájú művek közös térben láthatók, melyek egyvalamiben hasonlatosak: az alkotó megszállottság érvényesítésében. A felkért művészek nagyobb része nem ismeri egymást, különböző korosztályokat képviselnek és más-más csoportosulások tagjai. Ám abban egymásra hajaznak, hogy a II. Rákóczi Ferenc fejedelemre emlékezést szívügyüknek tekintik és egyénileg értelmezik. A maguk módján igyekeznek megoldani egy rejtélyt: azt, hogy az embernek miért kell az őskori barlangrajzok óta az élet alapvető jelenségeit, nem utolsósorban a szabadságvágyat ábrázolnia. Márpedig a függetlenség minden kor és korszak művészetében hangsúlyos. Nincs érvényes alkotás, ami valami mód ne a múltban gyökerezne, akkor is, ha attól elszakadva a közeg megújításán, vagy annak forradalmi átalakításán munkálkodik. Végül küldetését beteljesítve átadja a helyét az addig megoldatlan konfliktusokkal viaskodó kortárs művészeknek és a befogadóknak.