Ilyen volt a flamand életérzés

Amíg a három részre szakadt Magyarország élet-halál küzdelmét vívta a törökök ellen, addig a Dél-Németalföldön Rubens antik szobrokról mintázta a világszerte ismert mitológiai női testeket. Ez persze sarkítás: a korszak ennél bonyolultabb volt, Rubens festői életműve jóval sokrétűbb, ahogyan Van Dycké is. Mi a közös bennük és milyen volt a korabeli flamand életérzés? Erről szól a Szépművészeti Múzeum új kiállítása.

Vénusz a tükör előtt. A korabeli gondolkodást és ízlést is megismerhetjük a tárlaton Fotó: Teknős Miklós

Mányoki, Bogdány, Stranover. Ők a mi aranykori mestereink, bár a flamand fénykorszak végén alkottak, akikre méltán lehetünk büszkék, és persze csak találgathatjuk, hogy ha nem lett volna állandó civilizációs harc, miként nézett volna ki a kor magyar művészete. De ne csüggedjünk, hisz jó ideig az angoloknak is Van Dyck és mást flamand mesterek voltak a nagy portréfestőik, ők is importáltak. Hogy miért éppen Dél-Németalföldön virágzott a művészet, ez a gazdasággal is összefügg, hisz Antwerpen Európa kereskedelmének egyik legfontosabb központja volt. A Rubens, Van Dyck és a flamand festészet fénykora című, a Szépművészeti Múzeum legújabb nagyszabású kiállítása is a társadalmi, gazdasági helyzettől indít, hogy eljusson a morálig és a korabeli mindennapi szenvedélyekig.

És nyugodt szívvel elmehetünk erre a kiállításra, ha valami különlegeset akarunk látni. Ez ugyanis nem az a fővárosban gyakori, túlreklámozott tárlatfajta, amelyet sztárnevekkel hirdetnek meg csak azért, hogy eladják, majd amikor végigjárjuk, csalódottan állapítjuk meg, hogy a bizonyos művész egyetlenegy közismertebb vagy jelentősebb művén kívül negyven ifjú­kori vázlatát és ismeretlen kortársainak jó pár alkotását állították ki – a múzeum­járók elvárásainak rovására. Nem, itt valóban remekműveket láthatunk, mintegy 120 műalkotást, amelyeket tekintélyes múzeumoktól (Louvre, Ermitázs, Prado vagy a washingtoni Na­tional Gallery of Art) kölcsönöztek. Például köztük Van Dyck a fennhéjázó, korabeli aranyifjúkként pózoló Stuart testvéreket egész alakban megjelenítő portréja, és ezt valóban ritkán adja kölcsön a londoni National Gallery. A tárlat, mely a korabeli mindennapokat bemutató jelenetektől, az ünnepi körmenetektől, a városábrázolásoktól az uralkodók és mecénások portréin keresztül az antik, valamint a keresztény témájú festményekig és a mindennapi szenvedélyek ábrázolásáig terjed, a Szépművészeti saját flamand anyagára is támaszkodik. A kiállítás kiemelt támogatója a bécsi Liechtenstein hercegi gyűjtemény, amely húsz fontos műtárggyal járult hozzá a tárlathoz, köztük Rubens nagyszabású Decius Mus-sorozatának egyik darabjával (A jóslat kinyilatkoztatása), amely mellett a festmény alapján arany- és ezüstszálakkal szőtt különleges kárpitot is láthatjuk – a két alkotásnak ez az első közös bemutatója.

Vénusz a tükör előtt. A korabeli gondolkodást és ízlést is megismerhetjük a tárlaton
Fotó: Teknős Miklós

A kárpitokat többre becsülték a korban, mint a festményeket, mivel sokkal drágább volt elkészíteni őket. A műfajok korabeli hierarchiájában a történeti képeket tartották a legtöbbre, úgy vélték, azok megfestéséhez van szükség a legnagyobb művészi tudásra. A történeti tárgyú művek sorába tartoztak a bibliai történetek és az antik témák is – mondta Tátrai Júlia, a kiállítás kurátora, aki elmondta, hogy egyéb különlegességeket is tartogat a tárlat: például egy Rubens-portrét, amelyet eredetileg egy hatalmas mantovai oltárképhez tartozott, amelyet a francia forradalom után Itáliában pusztító francia katonák több darabra szabdaltak, vagy Rubens Giancarlo Doriáról festett nagyszabású lovas portréját, amelyet Mussolini ajánlott megvételre Hitlernek, és csak a háború végén került vissza Itáliába.

Peter Paul Rubens művészete messze túlsugárzott saját korán, egészen a XIX. századi Magyarországig, hiszen stílusának hatását felismerhetjük ­Benczúr Gyula művein is. De ­Rubens géniusza abban mutatkozik meg igazán, hogy a már ezerszer megfestett vallásos vagy antik témákat rendkívül érzékenyen és újítóan közelítette meg, egészen rubensesen. Például Krisztus siratását általában az ájult vagy imádkozó Szűz Máriával ábrázolták, ám Rubens Máriája hozzáér a sápadt, halovány testhez, sőt a kezével töviseket húzogat ki fia homlokából. Ezzel a kompassziót, az emberi és persze az égi együttérzést akarta kifejezni. Járjunk figyelmesen ezen a kiállításon, hiszen sok mindent megtudhatunk a korabeli gondolkodásról és a mindig változó ízlésről. A tárlat február 16-ig látogatható.