Minden fában mese van

A fa ma a zöldmozgalmárok hívószava. Ültetik, ölelik, védik és tüntetnek miatta. A legtöbbjének azonban fogalma sincs, milyen fajtát ölel, milyet ültet, jó-e neki az a talaj, éghajlat, levegő.

A fa ma a zöldmozgalmárok hívószava. Ültetik, ölelik, védik és tüntetnek miatta. A legtöbbjének azonban fogalma sincs, milyen fajtát ölel, milyet ültet, jó-e neki az a talaj, éghajlat, levegő. Pedig fontos lenne.

Azokat a budapesti fákat, amelyekről Viczián Zsófia mesél, annak idején – akár évszázadnál is régebben – azzal a tudással ültették, hogy ott jó helyük lesz: odaillenek, ott szeretnek lenni, ott megmaradnak. Egyik-másikuk annyira megkapaszkodott, hogy sem forradalmak, sem világháborúk nem tudták elpusztítani. A korabeli fotók szerint a szétbombázott, szétlőtt terek, házak között magasodva az élethez, az újjáépítéshez adták a reményt.

A Budapesti fák – Kéregbe zárt történelem című album elsősorban arra hívja fel a figyelmet, hogy boldog ember, aki nem mindig a lába elé, hanem olykor az égre is tekint. Viczián Zsófia pedagógus, művelődéstörténész 2016 óta mesél a nagy öreg budapesti fákról a Pestbuda.hu internetes oldalon, ezeket az írásait adja most kibővítve közre. Talán a négy gyermeke volt az oka, hogy elindult a zöldbe, végül ott is ragadt. Nemcsak megcsodálta és fényképezte a főváros legöregebb, leghíresebb és legszebb fáit, hanem a történetüknek is utánajárt.

Így aztán kiderül, hogy a homokra épült Pesten Széchenyi István gróf volt az első, aki javasolta, ültessenek fákat, máskülönben megfulladnak a portól a járókelők és kocsin utazók. És Viczián Zsófiától tudjuk meg azt is, hogy ezen a javaslaton először igen sokan elcsodálkoztak, mert úgy gondolták, hogy a fa az erdőbe és nem a városba való. Aztán mégis belevágtak, és egymást követték a városi parkok. Budán a Vár köré például József nádor építtetett egyet, és talán eszébe nem jutott, hogy a hadi helyzetben kiszolgáltatott vároldal erre nem a legideálisabb helyszín. A nagy fa, az ősöreg japán akác maradt meg e parkból hírmondónak és lett az 1960-as évek végén az Ifjúsági Parkból kiszorult „kétes” fiatalok gyülekezőhelye, névadója.

A nagy fától indulunk, és haladunk a Vártól Budafokig, aztán végigjárjuk a Margitszigetet, átérünk Pestre, ahol rögtön megpillantjuk a Lánchíd öreg akácát, hogy végül eljussunk a város határában lévő lápokig. Hatalmas magányos fákkal ismerkedünk, gyermek- és ifjúkorukkal, hogyan születtek, hogyan menekültek meg fejszétől, villámcsapástól, bombatámadásoktól. (Alig volt jó évük.)

Sok tudás van ebben a könyvben, és ráismerés is: nekünk miért nem jutott ez eszünkbe? Miért nem gondolkodtunk el azon, mi a Normafa, a Hárshegy és a Gesztenyés, és valóban Nagy-Magyarországot formázza-e a feketefenyves Hűvösvölgyben?

Minden fához van eredettörténet, archív és új fotó, elismerő szó. Viczián Zsófia nem divatból szereti a fákat, tudja, hogy mindegyikben egy-egy mese van. Egyikhez Rákóczi kötötte a lovát, a másik alatt Petőfi hűsölt, a Margitszigeten Arany és Krúdy szundikált, Kosztolányi pedig az Üllői úti fák alatt sétált. Van a történetek között igaz is meg nem is.

A Látóhatár Kiadó és a Pestbuda.hu oldal főszerkesztője, a Budapesti fák című könyv felelős szerkesztője, Halász Csilla mindkét vállalkozásával nagy szívességet tesz a fővárosiaknak. A szerzői pedig azoknak, akik belefáradtak a közpolitikába, és a fejüket felemelve meglátták, mennyi gyönyörűség veszi őket körül. Most is nagyon szép és jó könyvet adtak az olvasóknak karácsonyra.

Viczián Zsófia: Budapesti fák – Kéregbe zárt történelem. Látóhatár Kiadó, Budapest, 2019.