Az emberi butaság szakértője

Ma hatvan éve annak, hogy elhunyt a kiváló embeributaság-szakértő, akinek könyve nem hiányozhat senki könyvespolcáról, aki kicsit is érdeklődik múltunk, jelenünk és jövőnk iránt, és aki viszolygó kíváncsisággal olvassa, milyen gyarló és ostoba is az ember.

Visegrád, 1959. július 25. Ráth-Végh István író olvas a Magyar Népköztársaság Irodalmi Alapja visegrádi alkotóházának verandáján. MTI Fotó: Zinner Erzsébet Fotó: Zinner Erzsébet

A mindenki által ismert és kedvelt Ráth-Végh István eredetileg jogot végzett (1909-ig csak Ráth István néven volt ismert, Ferenc József ugyanis csak ekkor adományozta neki a fiúágon kihalt Végh család nemesi jogát – és nevét –, ahová édesanyja révén tartozott), bíróként és ügyvédként dolgozott, de íróként is szerencsét próbált. A halhatatlanságot mégis gigantikus vállalkozása hozta el neki, amely Az emberi butaság kultúrtörténete címet viseli.

Ráth-Végh István egy hangya szorgalmával járt utána az általa leírt eseményeknek, mulatságos vagy elborzasztó történeteknek, és mindent szépen, szellemes és kellemes folyószövegbe szedve az olvasó elé bocsátott. Külön könyvet írt a szerelemről és a szerelemmel kapcsolatos hiedelmekről (Szerelem, házasság), a pénzről (Hatalom és pénz), a babonákról (Fekete krónika), de még a könyvről is (A könyv komédiája).

Elképesztő információgazdagság és tudásanyag jellemzi ezeket a könyveket, és rendkívül könnyed, kellemes stílus, hűvös, elegáns és ironikus kommentárok. Példa erre a Szerelem, házasság című kötetből: „A szépségleírások gyöngye, az Énekek éneke, ilyeneket mond Salamon király fekete bőrű szerelmeséről: »A te hasad, mint a liliomokkal megkerített gabonaasztag… A te orrod hasonlatos a Libanon tornyához, amely néz Damaszkusz felé…« Tessék ezen eligazodni.”

A rossz nyelvek szerint ő maga találta ki ezeket a történeteket, de én erre csak azt tudom mondani, hogy ha valakinek van akkora képzelőereje, hogy a következő remekművet kitalálja, azelőtt én lekapom a süvegemet, és azt mondom, az írott kultúra csúcsait döntögeti. Íme egy kedves kis történet A könyv komédiája című kötetből, a goromba levelekről szóló fejezetben: „Hasszán ben Omar, egy kelet-afrikai falu vénje, szappant rendelt Becker, Schultz és társa hamburgi cégtől. Valamilyen okból a cég nem szállította a szappant, mire az öreg Hasszán emígy méltatlankodott: »Tisztelt úr, miért nem küldted el a megrendelt szappant? Azt hiszed talán, az én pénzem nem jó? Légy átkozott, Becker, Schultz és társa; sáskák falják fel a kukoricádat; csecse-légy csípje meg a teheneidet, amiért nem akarsz nekem szappant küldeni. Alázatos szolgád, Hasszán ben Omar.«”

Mégis a kitalálás gyanúját erősíti egy derűs anekdota A könyv komédiája című kötetből: „1783-ban egy H. Johnson nevű angol hirdetést tett közzé, hogy olyan eljárást talált fel, mely lehetetlenné teszi a sajtóhibákat. A hirdetésben a királyt is aposztrofálta, a szokásos Majesty (felség) kitétellel; azonban sajnálatos sajtóhiba folytán Na­jesty csúszott a szövegbe.” Megpróbáltam ezerféleképpen, angol nyelvű oldalakon is böngészve utánajárni ennek a történetnek, de nem találtam semmit. Ugyanakkor annyira bájos, hogy szépirodalomként is nemcsak hogy elmegy, de igen magas minőségű.

Éppen ezért javaslom mindenkinek, hogy olvassa Ráth-Végh István könyveit, mert arról, hogy mi volt és mi lehetett volna, talán egyetlen másik kiadványból sem tanulhatunk ilyen sokat, és éppen ezért talán kicsit jobb lesz a világ – vagy ha a világ nem is, mi magunk biztosan. Ne maradjunk buták, hogy egy következő Ráth-Végh szellemi utód könyvében egyszer csak mi is felbukkanjunk.