Bukta Imre a Godot Galériában most kiállított festményein ismét Szemerére, pontosabban a magyar falu archetípusára kalauzol bennünket, de ezúttal a falusi látképek és csendéletek mellett két nagyalakú táblaképen a Kádár-kockák szobáiba is betekintést enged. Furcsa otthonosság- és idegenségérzés keveredik a szemlélőben a túlságosan is ismerős szobabelsők láttán. Nagyanyáink lakáskultúrája köszön vissza a képeken, ami egyfelől nosztalgiát ébreszt bennünk, meghittséget és biztonságot áraszt; másfelől el is távolít magától a 70-es, 80-as éveket idéző enteriőr, a fájdalmasan nyikorgó ajtókkal megáldott vitrines szekrénysorral, a kárpitozott piros fotellel, a dohányzóasztallal, a megrogyott konvektorral, a sarokba tett elmaradhatatlan tévékészülékkel és a redőnyön keresztül beszűrődő, szőnyegre verődő napfénnyel együtt.
Nem beszélve a szobák fájdalmas elhagyatottságáról, hiszen embereket nem látunk bennük, csak tárgyakat. Szinte sugárzik belőlük az üresség és az elmúlás érzete, miközben a színhasználat és a valóságba illesztett szürreális elemek, úgymint a parkettából kinövő fa vagy a mennyezet helyén látható kiszáradt, lombtalan fenyők keszekusza mintája oldja a feszültséget, kizökkent bennünket a letargiából és segít felülemelkedni a puszta tényeken.
Fotó: Teknős Miklós
Romance for sale, vagyis romantika eladó – olvasható a két kép egyikén, hasonlóan néhány korábbi festményéhez, ezzel is fokozva az utóbbi évek munkáinak sorozatszerűségét, művészetének integritását. A 25 éves a nyugdíjasklub című képe ugyanezt teszi, hiszen Bukta korábban is festett már ebben a témában. A festményen látható sportcsarnokban rendezett ünnepség krepp-papírból készített díszei, a szinte émelygést okozó perspektíva, a vakító neoncsövek, valamint a salétromos plafon, amely mintha az ábrázolt világ szétfoszlását vetítené elénk, különösen megkapó.
Az okostelefonokkal babráló vagy épp szelfit készítő idős és fiatal családtagokat(?) ábrázoló képe szintén erős darab. De nemcsak a téma aktualitása miatt, hanem ahogy finom képi megoldásokkal összefűzi a valóságot és a virtualitást. Míg az előbbit a szereplők mögött látható erdő és egy biciklit támasztó, kezében lufit tartó férfi testesíti meg, utóbbit össze-vissza szálló, szentjánosbogárként világító apró pöttyök szimbolizálják.
