– Hogyan talált rá erre a pályára, és ön szerint hogy lesz valakiből igazán jó karmester?
– A zenei pályám úgy kezdődött, hogy a szüleim vettek nekem karácsonyra egy kis játék zongorát, amin elkezdtem játszani. Ez annyira megtetszett nekik, hogy ötéves koromban elvittek egy zongoratanárhoz. Innen pedig már nem volt megállás: gimnázium után a milánói Guiseppe Verdo Konzervatóriumban, majd Sienában is tanultam. Azt hiszem, akkor dőlt el, hogy karmester leszek, amikor kezdtem úgy tekinteni a zenekarra, mint egy hangszerre. Ha meg kellene határoznom, mitől lesz igazán jó egy karmester, akkor azt mondhatnám, talán az a legfontosabb, hogy a legapróbb gesztusai is közvetítsenek valamit a zenekar számára. A zene is egy nyelv, így fontos, hogy kifejezzünk vele valamit. Ennek alapfeltétele a leírt mű legmélyebb megértése, a minőséget pedig nagymértékben befolyásolja a karmester érzékenysége, felkészültsége és zenei kultúrája. A kommunikáció módja pedig az a gesztusrendszer, ami minden karmester sajátja, és veleszületett tehetségből ered. Mert hiába vannak egy karmesternek nagyszerű ötletei, ha nem tudja megfelelően kifejezni őket. Kicsit olyan szakma ez, mint a szónoki mesterség.
– Önt az olasz operák egyik legkiemelkedőbb karmesterének tartják. Vannak kedvenc zeneszerzői vagy művei? Mennyire van ma érdeklődés ezekre a darabokra?
– Azt mondhatnám, hogy én nem konkrét zeneszerzőket vagy műveket, hanem a zenét magát szeretem. Így nincsenek kedvenc zeneszerzőim, jobban mondva ez mindig változik attól függően, hogy mivel foglalkozom. Mostanában csak Richard Strauss jár a fejemben, de jövő héten meg fogom szeretni Beethovent, a következő hónapban pedig odáig leszek Belliniért. Ami pedig a klasszikus zene jövőjét illeti: én alapvetően optimista vagyok. Budapesten és más városokban is rengeteg fiatalt látok a koncerteken. Szerintem nagyon nagy igény van az emberekben a klasszikus zenére és mindenekelőtt arra, hogy megbecsüljék azt a szépséget, ami a zene kínál.

Fotó: Posztós János
– Budapesten Richard Strauss három művét (Négy utolsó ének; Rózsalovag – zárójelenet, op. 59.; Alpesi szimfónia, op. 64.) fogja vezényelni. Hogy látja, hatott ezekre a művekre az olasz opera?