– A zenei pályám úgy kezdődött, hogy a szüleim vettek nekem karácsonyra egy kis játék zongorát, amin elkezdtem játszani. Ez annyira megtetszett nekik, hogy ötéves koromban elvittek egy zongoratanárhoz. Innen pedig már nem volt megállás: gimnázium után a milánói Guiseppe Verdo Konzervatóriumban, majd Sienában is tanultam. Azt hiszem, akkor dőlt el, hogy karmester leszek, amikor kezdtem úgy tekinteni a zenekarra, mint egy hangszerre. Ha meg kellene határoznom, mitől lesz igazán jó egy karmester, akkor azt mondhatnám, talán az a legfontosabb, hogy a legapróbb gesztusai is közvetítsenek valamit a zenekar számára. A zene is egy nyelv, így fontos, hogy kifejezzünk vele valamit. Ennek alapfeltétele a leírt mű legmélyebb megértése, a minőséget pedig nagymértékben befolyásolja a karmester érzékenysége, felkészültsége és zenei kultúrája. A kommunikáció módja pedig az a gesztusrendszer, ami minden karmester sajátja, és veleszületett tehetségből ered. Mert hiába vannak egy karmesternek nagyszerű ötletei, ha nem tudja megfelelően kifejezni őket. Kicsit olyan szakma ez, mint a szónoki mesterség.