Erős mondatok, súlyos döntések

A téli szünet ideje alatt végig egyetlen könyvet olvastam: Gál Vilmos írónak, a Magyar Nemzeti Múzeum szakemberének nagyszabású vállalkozását, a Báthory című regényfolyam első kötetét. Mint a hátlapszöveg fogalmaz: „A Báthory-kötettel a szerző kilép komfort­zónájából, és a kora újkori magyar történelem egyik legérdekesebb személyiségének életét, uralkodását rajzolja meg.” Lássuk, hogyan.

Báthory István erdélyi fejedelem (aki később elnyerte a Lengyelország királya és a Litvánia nagyfejedelme címeket is) élete valóban regényért kiált, súlyos döntései („Machiavelli azt mondja, a cél szentesíti az eszközt. Ez kell hogy legyen egy uralkodó alapelve! A cél Erdély egysége, függetlensége, erejének megtartása. Ha ehhez meg kell öletnem néhány lázadó urat, hát megöletem! És ha le kell vágatnom pár tucat orrot és fület, hát levágatom!” – ilyen erős mondatokat mond a fejedelem például akkor, amikor a székelyeken sta­tuál példát a lázadozás miatt) megindoklásához tényleg szükség van egy klasszikus, már-már az ifjúsági történelmi regények hagyományához hű regényre.

Gál Vilmos a klasszikus módszertant választja: a létező történelmi szereplők (Báthory, Blandrata) mellé egy fiktív alakot talál ki, egy néma fiút, aki a füvekkel gyógyítás mestere, így orvosként a fejedelem szolgálatába állva közvetlen közelről láthat rá a fontos politikai mozzanatokra és döntésekre, és akinek igazi kiléte csak a kötet vége felé derül ki, az olvasó nem kis meglepetésére – természetesen ennél többet itt és most nem árulhatok el. Nem mintha szükség lenne a szemtanú hitelesítő jelenlétére: Gál Vilmos több szálon futtatja a cselekményt, és a mindentudó szerző ilyen esetekben mindig megkerülhetetlenné válik – van, hogy a történet, a mesélés fontosabb, mint ezeknek a hitelességi kérdéseknek a sokszor csak irodalomelméleti vacakolásnak ható tisztázása.

Mert történet és mesélés van: komótosan és lustán körbeforduló nagy körképpel indul a sztori, ahogy egy többkötetesre tervezett regényfolyam esetén az már szinte elvárás, és így is halad a kötet háromnegyedéig, ahol viszont hirtelen annyira felgyorsul, annyira akcióval, izgalommal és drámával telivé válik, hogy az olvasó nem győzi kapkodni a fejét. Van itt politika, játszmák, kapzsiság, harácsolás, számítás, megvezetés, szerelem, szex, és annyi tudomány és jó tanács a füvekről, hogy ha az ember már csak ezeket hasznosítaná a könyvből, akkor is megérné elolvasni. A szerző tökéletesen ismeri a témáját, és ezt végig kellemes és szép nyelvezeten elő is tudja vezetni. Néha megáll a történet (elsősorban a lengyelországi viszonyok ábrázolásakor), és olyan szintű bepillantást kapunk egy-egy problémába, hogy csak győzzük megérteni (Gál Vilmos előszeretettel foglalkozik a lengyel témával, és ez a könyv lehetőséget teremt neki – vajon ez indokolja valamennyire a történelmi hős kiválasztását is, merül fel a kérdés –, hogy megmutathassa: mindent tud a témáról).

Ebből a szempontból kissé különbözik is a műfajban ismert többi könyvtől – mintha a történelmi és politikai szaktudást nem egyenletesen mérte volna ki a szerző: néha összesűrűsödik, és ilyenkor a történet rovására megy, a sztori kicsit lelassul, megakad… de persze sehol sem követelmény, hogy mindig dübörögnie kell. Összességében egy régóta várt, hiánypótló nagyregény születésének vagyunk tanúi: az erdélyi fejedelemség uralkodói még mindig beindítják az írói fantáziákat, és ez nagyszerű hír. Ilyen mélységű, tudású és minőségű regény viszont ritkán keletkezik, és ez igen nagy reményekre jogosítja fel az olvasóközönséget a kötet folytatását illetően is.

Gál Vilmos: Báthory – I. rész: A korona ára. Rézbong Kiadó, Budapest, 2019.