A februári workshop alkalmával Bánki Éva, Révész Emese és Jeney Zoltán vezette be a közönséget egy archaikus tudást rögzítő, de soha el nem avuló műfajba: a lovagregénybe. Révész Emese a lovagregény egyik nélkülözhetetlen szereplőjének, a sárkánynak az évszázadok és évtizedek során történt szerep- és alakváltozásaival ismertette meg a nagyérdeműt, rámutatva arra, hogy a jó kortárs illusztrációkban gyakran ismerhetünk fel reneszánsz archetípusokat. A magyar irodalomban először Csukás István Süsüje által lép színre a szelíd antiszörny, melynek szerethető „rokonaival” találkozhatunk például Kállai Nagy Krisztina és Szimonidész Hajnalka rajzain, ahol familiáris, emberi vonásokkal bíró sárkányok jelennek meg, amelyek a gyermek saját különlegességét megélni segítő lényekké válnak. Az emblematizálás szintén az információ könnyebb befogadhatóságát célozta a korábbi korok illusztrációiban és a kortárs gyerekirodalmi alkotások esetében is. Kiváló példa erre Ijjas Tamás és Lackfi János A világ leggonoszabb meséi című könyve is, de az 1962-es, Reich Károly által illusztrált János vitéz is. Révész Emese kiemelte, hogy a szörnyek nem gerjesztik a gyermekek fejében a félelmet, hanem formát adnak neki.
Bánki Éva a lovagregényt középkori undergroundnak nevezte. „Ezek az írások egyúttal a tizenkét–tizennégy éves korosztály fejlődésregényei voltak, amelyek drogként terjedtek Európában. Ezek a történetek egy nagyon patriarchális és szilárd értékrendű korban születtek, amelyek mégiscsak alternatív tudást vagy titkot, akár határátlépést is próbálnak elmondani és közvetíteni. Sokszor azt gondoljuk, hogy a lovagregények középpontjában csupán az agresszivitásról és a szexualitásról való beszéd állt, valójában azonban nem csak erről van szó. Nem a bűn és a szexualitás volt a kor nagy tabutémája, hanem az öngyilkosság és az önsorsrontás. Hangsúlyozta, hogy a lovagregények a kamaszkor nagy, erkölcsi, gyakran traumatikus kérdéseit járják körbe.
Fotó: Imdb
Jeney Zoltán szerint az udvari regény, a gesztaének, a történelmi regény és a fantasy is a lovagregény műfajába tartozik, legerősebben azonban az eredetileg szóbeliség útján terjedő, elsősorban nőknek szóló udvari regényben fedezhetők fel a lovagregény sajátosságai. „Gyakran teszik fel azt a kérdést, hogy a népmesék, miért olyanok, mint a lovagregények. Azért, mert a szájról szájra terjedő népmesék őrizték még a kezdetben szintén élőszóban terjedő lovagregény elemeit” – világít rá a közös vonásokra az író, műfordító, aki szerint az olyan népszerű filmekben, mint például a Star Wars vagy A gyűrűk ura, is a lovagregény köszön vissza.
