A februári workshop alkalmával Bánki Éva, Révész Emese és Jeney Zoltán vezette be a közönséget egy archaikus tudást rögzítő, de soha el nem avuló műfajba: a lovagregénybe. Révész Emese a lovagregény egyik nélkülözhetetlen szereplőjének, a sárkánynak az évszázadok és évtizedek során történt szerep- és alakváltozásaival ismertette meg a nagyérdeműt, rámutatva arra, hogy a jó kortárs illusztrációkban gyakran ismerhetünk fel reneszánsz archetípusokat. A magyar irodalomban először Csukás István Süsüje által lép színre a szelíd antiszörny, melynek szerethető „rokonaival” találkozhatunk például Kállai Nagy Krisztina és Szimonidész Hajnalka rajzain, ahol familiáris, emberi vonásokkal bíró sárkányok jelennek meg, amelyek a gyermek saját különlegességét megélni segítő lényekké válnak. Az emblematizálás szintén az információ könnyebb befogadhatóságát célozta a korábbi korok illusztrációiban és a kortárs gyerekirodalmi alkotások esetében is. Kiváló példa erre Ijjas Tamás és Lackfi János A világ leggonoszabb meséi című könyve is, de az 1962-es, Reich Károly által illusztrált János vitéz is. Révész Emese kiemelte, hogy a szörnyek nem gerjesztik a gyermekek fejében a félelmet, hanem formát adnak neki.
Ezek a nők csodás karrier előtt álltak, de férjük és családjuk kedvéért háttérbe vonultak
Művészfeleségek a Ferenczy Múzeum kiállítássorozatában.