A magyar színház nevelőfészke

Az 1960–70-es években a főiskolásoknak kötelező volt vidéken kezdeni a pályát. Ennek köszönhető, hogy a Miskolcon a legnagyobb művészek fordultak meg.

A múzeum nagytermét úgy rendezték be, mintha a kulissza mögött lennénk: próbateremmel, plakátokkal, jelmezekkel Fotó: Teknős Miklós

Színháztörténeti jelentőségű Miskolcon a Déryné u. 3. szám alatt található épület – 1823-tól ezen a helyen állt Magyarország első magyar nyelvű kőszínháza, húsz évig működött, majd 1843-ban a tűz martalékává vált. Szemere Bertalan politikus kezdte el szervezni az új színház építését, amely 1857-ben Vörösmarty Mihály Marót bán című darabjával nyitotta meg kapuit. Száz év múlva átalakításokat hajtottak végre, majd az 1991-ben kezdődött rekonstrukció eredményeként a teátrum egyedülálló színházi negyeddé bővült: kamara-, kis- és nyári színházzal, kísérleti játszóhellyel, stúdióval, színészlakásokkal. A múzeum gondolata Gyarmathy Ferenc fejében fogalmazódott meg. A színész egész életét Miskolcon töltötte, gyűjtötte pályatársai relikviáit, emlékeit. A Miskolci Színészmúzeum 1996-ban nyílt meg. A kiállítás a miskolci színjátszás két évszázados történetét, a színház múltját és művészeinek életpályáját mutatja be. A kezdeteket olyan nagyságokkal idézik meg, mint a miskolci születésű Jókai­né Laborfalvi Róza és Déryné Széppataki Róza, aki itt lett híres színésznő, oda tért vissza, miután véget ért a pályája, emlékiratait is Miskolcon írta meg és ott temették el.

Shakespeare művei nagyon hamar megjelentek a színházban, a legjobb Hamlet-alakítás a városban Benke József nevéhez fűződik. A XIX. század második felében a klasszikusok mellett a zenés műfaj volt a legnépszerűbb.

A múzeum nagytermét úgy rendezték be, mintha a kulissza mögött lennénk: próbateremmel, plakátokkal, jelmezekkel
Fotó: Teknős Miklós

Megismerhetjük a legjelentősebb direktorokat is. A világháborúk között a Sebestyén-korszak volt a legjobb időszaka a teátrumnak. Úgy is nevezték, hogy a magyar színház nevelőfészke. Olyanok adták át egymásnak a szerepeket, mint Kiss Manyi, Dajka Margit, Neményi Lili. Bilicsi Tivadar fellépőruháját is megtekinthetjük, aki kóristaként kezdett Miskolcon. A XIX. században Latabár Endre igazgató hozta be Magyarországra az operettet, mely a népszínművet váltotta fel. A Miskolcról indult színészdinasztia utolsó művésze, Árpád 2000-től volt a színház tagja. Megemlékeznek a Csárdáskirálynő szövegírójáról, Béla Jenbachról is, aki szintén miskolci fiatalember volt. A Latabár dinasztián kívül a Somló család is nagyon fontos szerepet töltött be a város életében. Somló Ferenc mindhárom fia a színészmesterséget választotta.

A múzeum nagytermét úgy rendezték be, mintha a színházi kulissza mögött lennénk: próbateremmel, öltözősorral, jelmezekkel, plakátokkal, szcenikai tervekkel, ügyelőpulttal, fotókkal és személyes tárgyakkal.

Az 1960–70-es években a főiskolásoknak kötelező volt vidéken kezdeni a pályát. Ennek köszönhető, hogy a városban a legnagyobb művészek fordultak meg. Néhányan később érett színészként is visszatértek. Darvas Iván az 1956-os börtönbüntetése után Miskolcon folytathatta a pályáját. Az 1960–70-es években a magyar drámaírók napi kapcsolatban álltak a vidéki színházakkal. Ezt tanúsítják a színészeknek adott dedikált példányok is. Bepillantást nyerünk a műhelymunkákba, láthatjuk, hogyan készült Latinovits Zoltán Lenin-maszkja. Ruttkai Éva és Latinovits Miskolcon az Ilyen nagy szerelem című előadásban szerettek egymásba… Az 1980-as években a teátrum – Csiszár Imre vezetése alatt – az egyik legizgalmasabb színház volt Magyarországon. A miskolci teátristák emlékhelyén időszakos tárlatokat is bemutatnak és rendezvényeknek is helyet adnak.