Élezni próbálják az osztályharcot

Leborult a filmes világ Bong Dzsun Ho Élősködők című filmje előtt, amely elvitte a legfontosabb Oscar-díjakat is, pedig csak egy furcsa, manipulatív történettel állunk szemben, amelynek hatásmechanizmusáról nem is olyan nehéz lerántani a leplet. Mielőtt azonban megnéznénk, hogyan próbál a film egyértelműen baloldali üzeneteket a fejünkbe rakosgatni, szögezzük le, hogy Bong Dzsun Ho egy kicsit sem zseni, csak tehetséges mesterember, aki tisztában van azzal, hogyan működik egy film, miként lehet folyamatosan fenntartani a feszültséget, sőt még azt is tudja, hogy valamilyen műfaji film köntösébe kell csomagolni a politikai mondanivalót, mert csak így tud eljutni a tömegekhez.

Baloldali koncepcióhoz igazított karakterek. Szerethető szegények, utálatos gazdagok Forrás: Mozinet

Bong Dzsun Ho tisztában volt azzal, hogy egy végtelenül egyszerű, mondhatni primitív történetből kell kiindulnia, különben elveszíti a nézők jelentős részét. Esetünkben arról van szó, hogy egy szűkös anyagi körülmények között élő család úgy dönt, kevésbé kifizetődő a társadalmon és a szomszédain élősködni, sokkal többet hoz a konyhára, ha egy gazdag család erőforrásaira hagyatkozik. Miután megvalósítják a kitűzött programjukat, addig élősködnek rajtuk, amíg az események szerencsétlen alakulása miatt patakokban nem kezd folyni a vér. Az élelmesebb nézőnek nagyon hamar szembeötlővé válik: a film azt sugallja, hogy ezek az érzéketlen, szegényeket cselédsorban tartó gazdagok meg is érdemlik, amit kapnak.

A rendező mindezt úgy éri el, hogy azokat a szereplőket, akik szegénysorból jönnek, nagyon alaposan bemutatja a filmben, karakterekből jellemekké formálja, akikkel a nézők könnyen alakítanak ki érzelmi viszonyt. A gazdag szereplők ellenben megmaradnak felszínes figuráknak, így a néző még véletlenül sem képes kialakítani velük érzelmi viszonyulást. Ha egy középszerű vagy kezdő filmrendezőről lenne szó, akkor egy egyszerű dramatur­giai hibáról beszélhetnénk, ami így egydimenzióssá, másként szólva faékegyszerűvé teszi az alkotást. Mivel azonban Bong Dzsun Ho köztudottan mestere a szakmájának (továbbra is hangsúlyozzuk, hogy nem zseni), kénytelenek vagyunk ezt a farkasordító hibát koncepciónak tekinteni. Ha viszont ez koncepció, akkor a dél-­koreai rendező baloldali politikai nézeteinek terjesztésére trükkös kis tézisfilmet kreált. Olyat, amelyben nem bizonyítja állításait, egyszerűen csak szemlélteti az általa felállított tézist. Volt ilyen a filmtörténetben, nem is egy mű.

Baloldali koncepcióhoz igazított karakterek. Szerethető szegények, utálatos gazdagok
Fotó: Mozinet

Elődöt is talált magának, a szintén baloldali Luis Buñuel személyében, akinek utánzása révén elérte, hogy alkotása komoly, mély művészfilmnek tűnjön. Bong Dzsun Ho és Luis Buñuel között azonban az a jelentős különbség, hogy az utóbbi vállaltan készített baloldali tézisfilmet, de óriási tehetsége révén alkotásai sok formanyelvi újítást hoztak (vagyis Buñuel zseni volt). Az előbbi nem hoz igazán izgalmas formanyelvi megoldásokat, viszont nem képes túllépni egy tézisfilm szűkös keretein (mert Bong Dzsun Ho nem zseni).

Ha konkrétan megnézzük, akkor az Élősködők az 1961-es Viridiana és az 1962-es Az öldöklő angyal című Buñuel-filmből merített, nem is keveset. Bong Dzsun Ho a vallási körökben nemzetközi botrányt kavart Viridianából az alapszituációt vette át, mégpedig azt, ahogy a szegények beköltöznek egy gazdag családhoz, még az utolsó vacsoraként emlegetett tivornyát is sikerült szinte teljesen lenyúlnia. Az öldöklő angyalból pedig azt a szituációt emelte át, hogy a szereplők nem tudnak kimenni a nyitott ajtón. Itt ki tudnak menni, de mintha ez a CGI-vel misztikusra rajzolt ház nem engedné őket – mondhatnánk, ha nem szeretnénk a dolgok mélyére nézni. Ha viszont jobban belegondolunk, akkor azért nem megy itt senki sehová, mert vagy remekül érzi magát egy csodás környezetben, ahol képességeinek megfelelő munkát végez, vagy lusta bármit is csinálni az életben, vagy (a film végén) a jogos igazságszolgáltatás elől bujkál.

Azért, hogy a film és fontosnak tartott mondanivalója eladható legyen tömegeknek, le kellett még önteni valamiféle ragadós thrillermázzal. Ismerjük ezt is már egy ideje, úgy hívják, hogy skandináv krimi. Ők ahhoz, hogy elfogadtassák a multikulturális társadalmi berendezkedést, hogy a retinánkba égessék a boldog csonka családok képet, hogy a férfiakat erőszakos disznóknak, a nőket pedig áldozatoknak mutassák, feláldozták a krimi műfaját. A cizellált társadalomkritikát tartalmazó krimiket propagandakiadványokká tették. Ezzel a filmmel sincs ez másként. Ha ugyanis kivesszük belőle a thrillerre jellemző jeleneteket, akkor is működik a mű. Remek propagandafilm marad, amely nem érdemel mást, mint hogy egy emberként tapsoljunk neki. Vagy inkább legyünk olyan bátrak, és nevessük ki végre az ehhez hasonló, valódi művészi értékeket nélkülöző, ócska kis manipulatív alkotásokat.