Győz az ármány, elbuknak a szerelmesek

Miért szeretjük mégis a muzsikus lánykájának és a fess őrnagynak a mélabús történetét? Talán mert tökéletesen kidolgozottak a karakterek és a színpadi szituációk.

Ferdinánd (Takaró Kristóf) és Luise (Bach Zsófia) tragikus történetét a szerző élete ihlette Fotó: Mihályi László

A Pécsi Nemzeti Színház úgy építette fel az idei évadát, hogy a nagyszínpadon klasszikus, a stúdiószínpadon kortárs szerzők darabjait játsszák. Mégis meglepődtem, miért választották Friedrich Schiller Ármány és szerelem című drámáját, hiszen nem sok – vagyis szinte semmi – aktualitása nincs a XXI. században. Már tíz évvel ezelőtt, amikor Forgách András újrafordította, sem nagyon értettem, mit is várunk még ettől a műtől, hiszen nem a nyelvezete vagy az előző fordítások (Puky József 1827, Vas István 1950) vélt vagy valós hiányosságai miatt éreztem porosnak az 1783-as keltezésű darabot. Természetesen nem vitatom, hogy a megfelelő kontextusba helyezve a német drámairodalom egyik legjelentősebb darabja. De most 2020-at írunk! Giuseppe Verdi Luisa Miller című operája – amelynek szövegkönyvét Salvadore Cammarano a Kabale und Liebe, vagyis az Ármány és szerelem alapján írta – sem a feldolgozott történet, hanem a fülbemászó áriák miatt aratott sikert.

A szerző, mármint Schiller, a saját szerelmi életéből merített ihletet harmadik színpadi művéhez. A társadalmi rangok közötti különbségek, az ezekből adódó leküzdhetetlen ellentétek, az egyéni szabadság korlátozása, az intrikák és a hiszékenység nemcsak megakadályozza a szerelem beteljesülését, hanem tragédiához vezet. És bár a szerelmesek úgy halnak meg, hogy kiderül: ármánykodás áldozatai lettek, már nincs visszaút.

Ha valakit elkerült a tartalom, íme a történet dióhéjban. A nemesi származású Ferdinánd, a miniszterelnök fia (Takaró Kristóf) és a városi muzsikus Miller (Rátóti Zoltán) lánya, vagyis a középosztálybeli Luise (Bach Zsófia) között tiszta szerelem szövődik, és a fiatalok mindenre elszántan küzdenek a boldogságukért. Amit viszont Von Walter, a miniszterelnök apa (Vidákovics Szláven) magántitkárával, Wurmmal (Józsa Richárd) szövetkezve mégiscsak megakadályoz. Szomorú elégtétel, ha szabad így fogalmazni, hogy a galádok bűnhődése sem marad el, hiszen a miniszterelnök elveszíti az egyetlen gyermekét és a titkár sem kapja meg Luisét.

Ferdinánd (Takaró Kristóf) és Luise (Bach Zsófia) tragikus történetét a szerző élete ihlette
Fotó: Mihályi László

A pécsi előadás semmi rendkívülit nem nyújtott, viszont azt ki kell emelnem, hogy tetszett a nyitójelenet, amelyben a kórus a Kyrie eleisonnal indított mintegy előrevetítve a tragé­diát, illetve az is fenntartotta a feszültséget, hogy a kórus, vészjósló kapucnis kámzsában, a színpad egyik oldalán felfutó lépcsősor fokain ülve végig jelen volt. Szintén a díszlettervező Rózsa István javára írom az egyszerű és mégis praktikus berendezést, amely egyaránt megfelelt a muzsikuscsalád lakásának, a miniszterelnök irodájának vagy a fejedelem szeretője fogadószobájának.

Maradva a külsőségeknél, a jelmezekkel is minden rendben volt, Horváth Kata nem bonyolította túl a korhűséget, mindazonáltal érezhetővé tette, hogy nem napjainkban játszódik a történet. És ez az, ami igazán megnyugtatott, hogy Méhes László nem próbálta meg aktualizálni a darabot. Végül is jólesik néha klasszikust klasszikusan nézni, azt látni a színpadon, amit a szerző kitalált. Még akkor is, ha néha előadás közben elkalandozunk, hiszen visszairányítva figyelmünket a színpadra azt látjuk, hogy ott szépen, ráérősen bontakozik ki a dráma.

Mert mi is az erőssége Schiller darabjának? Miért eshetett mégis rá a pécsiek választása? Miért szeretjük mégis a muzsikus lánykájának és a fess őrnagynak a mélabús történetét? Talán mert tökéletesen kidolgozottak a karakterek és a színpadi szituációk. Lehet, hogy idejétmúlt az Ármány és szerelem, de mestermű.