Mit tennél meg, hogy szeressenek?

Unalmas, elavult, túlzsúfolt, börtön, pokol, káosz – sorolják a nézőtéren ülő gyerekek a szavakat, amelyek először eszükbe jutnak arról, hogy iskola.

Mered vagy nem mered? – egy ártatlan játék is elfajulhat Fotó: Máthé András

Unalmas, elavult, túlzsúfolt, börtön, pokol, káosz – sorolják a nézőtéren ülő gyerekek a szavakat, amelyek először eszükbe jutnak arról, hogy iskola. Persze ebben az is ott van, hogy próbálják egymást túllicitálni, hogy minél lesújtóbb jelzőt vagy szinonimát aggassanak a hívószó mellé, mert menő utálni az iskolát, de azért néhányan az érdekes és a barátság szót is említik.

A Debreceni Csokonai Színház Víg Kamaraszínházának Para című előadása úgy kezdődik, hogy a színészek körbejárnak a nézőtéren, begyűjtik az asszociációk nyomán felsorolt szavakat és krétával felírják azokat a táblafestékkel bevont lépcsőkre, falakra, oszlopokra. Ezután következik a játék: beavatódunk egy történetbe.

Mered vagy nem mered? – egy ártatlan játék is elfajulhat
Fotó: Máthé András

Amikor az óvodai vagy iskolai bul­lying szóba kerül, sokszor nagyon brutális dologra gondolunk, hiszen durva megalázásokról, megfélemlítésekről számolnak be ilyenkor a híradások, de valójában ez a jelenség azért ijesztő, mert valamilyen módon minden gyerekközösségben jelen van a kiközösítés. Kamaszkorban pedig szinte mindennél fontosabbá válik a kortárs közösség véleménye, a valahova tartozás vágya pedig sokszor döbbenetes helyzetekbe sodorja a fiatalokat. Ezért is fontos, hogy erről minél több szó essen.

De ne felnőttokoskodással és életvezetési tanácsokkal teletűzdelt hegyi beszéd formájában, hanem igazi, élő vitaként, amelyben ők maguk sorolnak szempontokat olyan kérdések megválaszolásához, mint például van-e joga beleszólni a szülőnek abba, hogy a gyerek kivel barátkozzon, lehet-e bármikor nemet mondani vagy mit vállalhat be egy ember csak azért, hogy szeressék.

Romankovics Edit Para című darabja Bethlenfalvy Ádám rendezésében az általános iskolák felső tagozatosait szólítja meg – már a korosztályi besorolás is szimpatikus, hiszen az 5–8. osztályosokat végre nem akarják visszatuszkolni a mesejátékok elé, hanem okos beszédhelyzetbe invitálják őket. Ráadásul úgy mutatnak be egy határátlépésről szóló történetet, hogy nem az egymást súlyosan bántalmazó kamaszok bestialitásával akarnak sokkolni, hanem épp ellenkezőleg: azzal szembesítenek, hogy egy ártatlan játék hogyan tud szinte észrevétlenül elfajulni, mennyire nehéz felismerni, melyik az utolsó pillanat, amikor ki lehet szállni, vagy hogy egy döntésnek milyen súlya van.

Az iskolában valaki belépett a Kréta rendszerbe, és jegyeket javított át. Ez egyszerű diákcsínynek tűnhet, de valójában bűncselekmény. A Mersz család áll az ügy mögött: Ricsi, Kitti, Juli, Domi és Noémi – diákok, akik játékból szövetséget kötöttek, amolyan „Mered vagy nem mered?” kihívásokkal szórakoztatják magukat és törnek borsot mások orra alá. Vannak közöttük problémás gyerekek, beskatulyázottak és szeretetéhesek, vannak megfeleléskényszeresek, szabálykövetők és erős karakterek is.

Különböző családi háttérrel, különböző társadalmi helyzetből érkeznek ebbe a furcsa szövetségbe. A dramaturgia erénye, hogy látni engedi a szülői nézőpontokat és a tanárokét is – a gyarlóságaikkal együtt. Adott ponton mintha nem volna lehetőség jó döntést hozni, és kénytelenek vagyunk belátni, hogy esendő ember a tanár is, a szülő is, a diák is, van, akit meg is szeretünk, mégsem tudunk melléállni. A tévedés lehetősége kódolva van. A döntéskényszer pedig csak felerősíti ennek abszurditását.

A Para úgy beszél komoly problémákról és igazi dilemmákról, hogy nem nyomja agyon a játékot – végig egy szórakoztató, pörgő ritmusú előadást látunk, a színészek könnyedén lépdelnek át egyik szerepből a másikba (ugyanaz az öt színész alakítja a diákokat, a szülőket és a tanárokat), és önironikus megjegyzésekre, kikacsintásokra is futja.

Az alkotócsapat érdeme az is, hogy szórólapokon és a színház honlapján közzétett értékes szempontokkal és kérdésekkel segítik a látottak iskolai vagy otthoni továbbgondolását, megvitatását. Fontos ügy, fontos vállalás – és adott egy jó előadás is.