Döbbenetes sorsokat tárt fel a kutató

A szerző könyve hiánypótló a kommunista diktatúra és az államszocializmus megtorló módszereinek és a csendőrség teljes történetének bemutatásában egyaránt.

A Délmagyarország 1945-ben a „magyar nép gonosz árulóinak” nevezte a csendőröket, hozzátéve még az alábbi megállapítást: a „hűbéri rend öntudatos hívei”. Még ha nem ismernénk a magyar történelem folyását, akkor is gondolhatnánk e dehonesztáló kifejezésekből kiindulva, hogy nehéz sors várt a csendőrökre 1945 után. Vincze Gábor történész új kötetében egy eddig feltáratlan területet térképez fel: a csendőrség 1945 utáni felelősségre vonását tárja fel állambiztonsági és népbírósági iratokra hagyatkozva. Izgalmas feladat mindaz, amit a szerző végigvisz művében, de az eredmény több mint elborzasztó: az iratanyagok alapján egyértelműen kiviláglik a csendőrség testületi felelősségre vonásának tendenciózussága és a büntetések indokolatlan szigora. Ami talán még meglepőbb, hogy a felelősségre vonás követelése egyes esetekben nemcsak a kommunisták, hanem a polgári oldal részéről is napirendre került. Ennek oka leginkább a zsidóság deportálásában vélt nagy szerepük lehetett, holott a történészek mára kimutatták: a csendőrség mindössze tíz százaléka vehetett részt az elhurcolásokban.

Vincze Gábor, akinek nagy tapasztalata van a kommunista és szocialista időszak történeti feltárásában, olyan csendőrsorsokat mutat be, akiket a megtorló gépezet büntetésben részesített: internált, rendőrhatósági felügyelet alá helyezett, kivégzett, perbe fogott háborús bűncselekmény vádjával vagy a Szovjetunióba küldött kényszermunkára. Ugyanis az 1945. május 10-én megszületett rendelettel a volt csendőrségi személyek igazolására alakult igazolóbizottságok nem igazolttá nyilvánították őket. A kommunisták által csak demokráciaellenes hadseregnek nevezett csendőrségtől nagyon tartott a rendszer: az ÁVH-nál külön részlegen tartották őket nyilván, de kiderül a kötetből az is, hogy ez a szoros követés nem lazult a Kádár-korszak idején sem. Talán ezzel függ össze az a nagyszámú beszervezési kísérlet, amelynek egy részében sikerrel jártak. Holott a csendőrök megfélemlítése 1945 után igencsak „jól” sikerült: 1956-ban, a forradalom idején nem igazán vettek részt az eseményekben, 1958-ban Kádárék mégis ismét elővették a csendőrkérdést. Huszonkét főt ki is végeztek közülük.

A kötet szinte mindegyik sorstörténetre példát hoz, de leginkább azokat a csendőrsorsokat vonultatja fel, akik népellenes cselekedetben vettek részt Csongrád, Csanád vagy Békés megyében. Nem kerüli meg a neuralgikus pontot sem: a zsidók deportálásával összefüggésbe hozható csendőrsorsokat, de ezen történetek esetében a forráskritika erőteljes alkalmazására inti az olvasót.

A legérdekesebb és legösszetettebb fejezet a Rendhagyó esetek címet kapta. Ebben betekintést nyerhetünk Beöthy Kálmán ezredes (Egy irodalmár tiszt) életútjába, akit 1945 után internáltak, majd kitelepítettek, kőművesként dolgozott, de az 1956-os forradalomban nem vett részt. Ezt követően mégis rendőrhatósági felügyelet alá helyezték, majd bebörtönözték. A nagy műveltségű, írói hajlamokkal megáldott egykori csendőrezredes nélkülözések közepette hunyt el. De ott van Jenei Károly tizedes, aki üldöztetése miatt öngyilkosságot akart elkövetni (felgyújtotta a kocsiszínt), végül túlélte, és elítélték gyújtogatás vádjával. 1963-ban helyezték szabadlábra, neki 1972-ben sikerült önkezével véget vetni életének. Hasonlóan döbbenetes Petők Sándor nyugalmazott főtörzsőrmester, Soltész Imre őrnagy és Tímár Gergely főtörzsőrmester esete is.

Vincze Gábor klasszikus történész: bő forrásanyaggal, nagy szakirodalmi háttérbázissal, pontos lábjegyzetekkel dolgozik. Nem beszél mellé, hagyja megszólalni a forrásait, magyarázó kiegészítéseivel segíti a megértést és a forráskritikát is. A kötetben való tájékozódást több mint ezer lábjegyzet és névmutató segíti. A csendőrökről a mai napig több helyütt sztereotípiákat olvashatunk: kegyetlenek, nagy hatalmúak, törvényszegők, önbíráskodók. Vincze Gábor csendőrsorsainak változatossága ezeket az előítéleteket is cáfolja. A szerző könyve hiánypótló a kommunista diktatúra és az államszocializmus megtorló módszereinek és a csendőrség teljes történetének bemutatásában egyaránt.

Vincze Gábor: Csendőrsorsok 1945 után – Az állambiztonsági és népbírósági iratok tükrében. Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark, Ópusztaszer, 2019.