Drámai, egyben tárgyilagos beszámolók

A könyv olyan erőteljes hatást gyakorol az olvasóra, hogy nagyon sokára felejti el, amit olvasott – vagy pedig soha. Ami igen üdvös dolog.

A Huszár Károly szerkesztette sokkoló és döbbenetes erejű könyvnek – amely az Erdélyi Szalon Könyvkiadó jóvoltából a New York-i megjelenésének századik évfordulóján fakszimile kiadásban újra az olvasóközönség kezébe kerülhet – csupán az alcíme bájos: „Kiváló szakférfiak közreműködésével szerkesztette Huszár Károly volt magyar miniszterelnök”. Ami utána következik, az a Tanácsköztársaság 133 napjának döbbenetes és véres részletekbe menő bemutatása, igencsak friss – korabeli – szemmel, hiszen a kötet 1920-ban jelent meg New Yorkban (még az amerikai könyvtári érkeztetési pecsét is látszik a kötet elején), és a nyugati világ talán először értesülhetett a magyarországi eseményekről ilyen összeszedett, jól szerkesztett szövegekből.

(„Kitűnő munkatársaim a magyarság legjobb fejei, szakavatott tollal örökítették meg a proletárdiktatúra hiteles történetét. Ez az első nagy összefoglaló munka, amely a kommün tevékenységét szakszerűen ismerteti. Ebből megtanulhatják a bolsevizmus járványának kitett népek, hogy mi minden forog kockán, ha a világ hatalmi tényezői közös frontot nem csinálnak a bolsevizmus ellen” – írja bevezetőjében Huszár.)

A kiváló szakférfiak nem mások, mint – többek között – Korányi Frigyes, Faragó Miksa, Pethő Sándor, Huszár Károly, Fenyő Miksa, Prohászka Ottokár; ők azok, akik igen részletesen elemzik a gyászos emlékezetű hónapok különböző vetületeit. Ízelítő gyanánt a fejezetcímek közül idézek néhányat: A hadsereg szétzüllesztése és a vörös hadsereg, Bolseviki arcok, A bolsevizmus kultúrpolitikája, A magyar kereskedelem a bolsevizmus alatt, Minő kárt okozott Budapestnek a bolsevizmus?, A bolsevisták rémtettei, A kommunista egyházüldözés Magyarországon, A bolsevista sajtó, A bolseviki világpropaganda módszerei, eszközei és eredményei – és így tovább.

Drámai, ugyanakkor tárgyilagos beszámolókat olvashatunk, és tényleg nem marad az életnek olyan szelete, amelyet a lelkiismeretes szerzők be ne mutatnának.

(„Házassági joguk, melynek szabadossága a bigámiák egész légióját hozta létre, házasságjogi téren oly bonyodalmakat teremtett, hogy jogszolgáltatásunk még igen sok ideig fog e kemény házasságjogi diók feltörésével foglalkozni, amíg e téren a jogrend valahogy újból helyreállhat” – írja pél­dául Székács Aladár a Lázadás a jogrend ellen című tanulmányában, és az ember csak áll csodálkozva, hogy ezek a fiúk aztán tényleg nem lacafacáztak, hogy 133 nap alatt még ezt lerombolni is volt érkezésük.)

Nyilván elképesztő a gazdasági, kulturális, külpolitikai területen végzett dúlás is, de talán Pekár Gyulának a bolsevisták rémtetteiről szóló részletes beszámolója a legsokkolóbb: igen nehéz olvasmány ez a könyv, sokszor csak a történeti érdeklődés és a recenzálási kötelezettség segített abban, hogy továbblapozzam.

Szerencsére üdítő irónia is szerepel benne itt-ott („Április 16-ikán megkezdődött a román támadás. A vörös csapatok sehol sem fejtettek ki nagyobb ellenállást; az első lövések után a proletáröntudat a futásban nyilvánult meg”, írja Lorx Viktor vezérkari ezredes; vagy: „Lenin ismeretes axiómáját, hogy a forradalmak minden jóhiszemű emberére – sajnos – több száz gonosztevő esik, a magyarországi bolsevizmusra alkalmazni aligha lehet, mert annak notórius képviselői közt jóhiszemű embert Diogenész lámpásával is nehéz volna felfedeznünk”, indítja esszéjét Szőllősy Oszkár igaz­ságügy-miniszteri osztálytanácsos), de a könyv akkor is olyan erőteljes hatást gyakorol az olvasóra, hogy nagyon sokára felejti el, amit olvasott – vagy pedig soha. Ami – ha jobban belegondolunk – igen üdvös dolog.

A vörös rémuralom Magyarországon. Kiváló szakférfiak közreműködésével szerkesztette Huszár Károly volt magyar miniszterelnök. New York, 1920. Fakszimile kiadás: Erdélyi Szalon Kiadó, Budapest, 2020.