Jézus ateisták között

A kommunizmus célja az elméletben a közösségi ember megteremtése volt, ehelyett a gyakorlatban önző, csak magukra figyelő, egymás iránt érzéketlen szörnyetegekké váltak az emberek.

Budapest, 1970. május 19. Ernyey Béla Dönci és Halász Judit Saci szerepében Szakonyi Károly Adáshiba című drámájának próbáján. A színművet május 23-án mutatja be a Pesti Színház Várkonyi Zoltán rendezésében. MTI Fotó: Keleti Éva Fotó: MTI/Keleti Éva

Várkonyi Zoltán színházi rendezőként jól tudta, hogyan kell elkezdeni egy vígjátékot, még akkor is, ha Szakonyi Károly Adáshiba című, 1970-ben a Pesti Színházban bemutatott műve (az interneten egy 1974-es előadás látható) inkább keserű komédia, nem az a fajta színdarab, amelyen felszabadultan kacarászik az ember. Az elején, mindjárt a TV Maci szignálja után, amikor felgördül a függöny, a Delta című tudományos ismeretterjesztő műsor magas hangokban bővelkedő szignálját halljuk, miközben Bódogné, akit Bulla Elma alakít elementáris erővel, mérgezett egérként föl és alá rohangál a színpadon. Azért rohan, mert egyrészt készülődik a családi születésnapi ünnepségre, másrészt pedig azért, hogy ne maradjon le a televízióműsor első perceiről. A tévé előtt veszi föl az ingét a családfő, Bódognak hívják, Páger Antal játssza, nem kevés önbizalommal teli nyugalommal. A színdarab során viszont kiderül, hogy ez az aranyos házaspár már nem hisz semmiben. Úgy tűnik, hogy teljesen kiábrándultak mindenből, aminek az lett az eredménye, hogy nem képesek semmit mondani gyermekeiknek, akik így teljesen magukra maradnak problémáikkal. A színdarab csúcsjelenete, amikor nemcsak azt nem tudják pontosan, hogy tizennyolc vagy tizenkilenc éves a legkisebb fiuk, Imrus, hanem azt sem tudja a családfő, milyen útravalóval lássa el a felnőttkorhoz. Hiszen ő is kapott útmutatást tizen­nyolc éves korában, bár arra már nem emlékszik, hogy mi is volt az.

Nem sokkal több mint egy évtizede létezett ekkor hazánkban rendszeres adás a Magyar Televízióban. A szokások kialakultak, a szignálok rögzültek, a függőség ekkor már pontosan látható. A színdarab egy olyan családot mutat be, amelynek életét a televízió műsora strukturálja. Mindez akkor feltűnő igazán, ha már egy születésnapi vacsora is szétesik, mert kezdődik egy krimi, amelyet feltétlenül meg kell nézni. Úgy tűnik elsőre, hogy ez a család a televízión kívül már semmire sem figyel, leginkább egymásra nem. Ez temérdek kinevetni való helyzetet eredményez, keserű, humoros helyzetek sokaságát, de lassan rájön a néző, hogy mindez nem igaz. Nem a televízió a hibás, nem is az a tény, hogy ez a család nem érti: egy fontos családi eseményen, egy születésnapi ünnepségen a vendégek listájáról ki kell húzni a televíziót. Mindez csak következmény. A bajok fő forrása a mérhetetlen egoiz­mus. Mindenki csak magára figyel, meghalt a közösségi gondolat, mintha az összes felnőtt visszament volna a kisbabakorba és rázná a csörgőt, miközben ragyogva gagyogja: én, én, én.

Fotó: MTI/Keleti Éva

A racionális Döncit, a három testvér egyikét Ernyey Béla kanyarítja a színpadra játszi könnyedséggel, butuska feleségét, Sacit Halász Judit játssza folyamatosan jelen lévő, teljesen felesleges fontoskodással. Mindketten a garázs építésével, a balatoni nyaraló megvásárlásával vannak elfoglalva, saját kényelmükkel. A sorból Vanda lóg ki, a középső testvér, ő az egyetlen, aki nem nézi a tévét, ő viszont nem tud célt találni az életének, reménytelenül tengődik napról napra. Vanda szerepe talán a legkomplexebb, Béres Ilona búgó hangja, finom, érzéki és mélységekig hatoló játéka feledhetetlen. Ám ő sem képes saját határain átlépni, még nála is túl sok van az önimádatból.

A realista színdarab abszurd fordulatot vesz, amikor megjelenik Jézus, a színdarabban Emberfi a neve, Tahi Tóth László kissé túljátszott, de éppen ezért sok humoros helyzetet eredményező alakításában. Viszont mondhat bármit, senki nem figyel rá a legkisebb fiú, a szülinapját ünneplő Imrus (Nagy Gábor) kivételével. Vanda persze egész este ráakaszkodna, de Krisztosz mondatai nem jutnak el a tudatáig, ő csak a férfit látja. Jézus hiába csinál bort a vízből, hiába gyógyítja meg a nyomorék szomszédot (Kozák László), hiába csinál adáshibát, sehogy sem tudja elérni, hogy figyeljen rá a család, mindenki csak a magáét hajtogatja, ami kétségkívül egy ideig mulatságos, majd nagyon fárasztóvá kezd válni.

Szakonyi Károly színdarabja már a hetvenes évek elején bemutatta, miért volt bukásra ítélve a kommunista berendezkedés. A kommunizmus célja az elméletben ugyanis a közösségi ember megteremtése volt, ehelyett a gyakorlatban önző, csak magukra figyelő, egymás iránt érzéketlen szörnyetegekké váltak az emberek. Ennek fő oka, hogy betiltották a vallást, azokat a tanokat, amelyek a szeretetről, az önfeláldozásról, az egymás iránti tiszteletről, a gondoskodásról és a figyelemről szóltak évezredeken át. Morális kapaszkodók hiányában viszont légüres térbe kerül az ember, és addig kaparászik önmagának, amíg rá nem jön, hogy csak saját sírját kaparta ki, és ha visszatekint, élete értelem nélkül való volt.