Megnevezik a felelősöket

– Trianonban rendkívül súlyos bűntettet követtek el egy ország, egy történelmi múltú euró­pai nemzet ellen – mondta Sárosi István orvos, író. Pécsett él, negyven évig foglalkoztatta az, hogy mi vezetett a trianoni diktátumhoz, könyvében Mohácstól 1920. június 4-ig tárja fel az okokat úgy, hogy megszólaltatja a dokumentumokat. A könyvéből készült drámát a székesfehérvári Vörösmarty Mihály Színházban mutatják be. A nyomozás stációi­ról beszélgettünk.

Sárosi István orvos, író, a darab szerzője Fotó: Laufer László

– Drámákat, regényeket, verseket ír, kardiológusként dolgozik. Nem megy az egyik hivatás a másik rovására?

– Sokkal előbb kezdtem írni, még mielőtt az orvosi pályát választottam. Első drámámat azonnal Illyés Gyulának küldtem el, ez a Tiszták pécsi bemutatója utáni évben volt, Gyula bácsi kézírásos válaszát azóta is ereklyeként őrzöm. Nagyon élesen különválasztom az orvosi és írói mivoltomat, az orvosi képzésemnek, szemléletemnek, gyakorlatomnak köszönhetem azt, hogy úgy látok, ahogy, s az orvosi élményvilág sokkal inkább adomány számomra, mint hogy bárminő veszteséget jelentett volna.

– Negyven évig érlelődött önben a Trianon dokumentumdráma, amely a hét végén debütál a székesfehérvári Vörösmarty Mihály Színházban. Személyes érintettség miatt foglalkoztatta ennyire, vagy idővel, ahogy beleásta magát, vált személyes ügyévé?

– Már kisgyermekkoromban szembesültem számos, akkor érthetetlen jelenséggel, reakcióval. Salgótarjánban születtem, tehát már kicsiként tapasztaltam – persze értetlenül – a tótkérdést vagy Somoskőújfalu státusát; aztán a barcsi rokonság és az ott sistergő, akkor számomra meg nem érthető szlávgyűlölet is elgondolkodtatott, vagy kezdő ferences gimnazistaként, Esztergomban, amikor első kimenőm a bazilikához vezetett, s megláttam az oldalfalára festett riasztó és sokkoló graffitit: „Disznó magyar!”

Sárosi István orvos, író, a darab szerzője
Fotó: Laufer László

– Gondolom, ez még több kérdést vetett fel önben.

– Csak jóval később tudatosult bennem, hogy miért félnek tőlünk vagy hogy miért gyűlölnek minket ennyire a szomszédos országok polgárai. A korán felmerülő kérdésekre gimnazista korom óta kerestem a választ, s aztán meg is találtam: sokáig csak a külső ellenerőket hibáztattam, kárhoztattam, vádoltam, s nagyon is felnőttnek kellett lennem ahhoz a felismeréshez, hogy a trianoni békediktátum megalkotásához a kis- és nagyantant minden történelmi realitást, józan észt és kritikát felülíró mohósága mellett Magyarország s a mindenkori magyar politikai vezetés felelőtlensége, hibás hozzáállása is, de mondjuk ki: közreműködése is kellett.

– Mire keres választ a dokumentumdrámája, illetve hogyan kerül bele az ötszáz évvel ezelőtti II. Lajos király és Poprád város polgármestere a XX. század elejéről?

– Aki elolvassa Brodarics István kancellárnak mint szemtanúnak a mohácsi vészről szóló dokumentumbeszámolóját s az ahhoz vezető politikai, hadászati taktikai hibás döntéssorozatok leírását, a magyar vezetésben uralkodó káoszt, rádöbben, hogy Úristen, eltelt háromszáz év, és semmi sem változott, mi több, ha a mában gondolkodunk, s négyszáz évet mondunk, még megdöbbentőbb, hogy a magyar semmiből soha semmit nem tanult! Förster Kálmán anyai ágon nagybátyám, a felvidéki Poprád városának utolsó magyar polgármestere volt, aki – otthagyva hivatalát, házát, fenyvesét, vadászházát, mindent – magyarnak vallva magát inkább elmenekült, s ez szó szerint értendő, és nem volt hajlandó felesküdni a csehszlovák kormányra. Hős volt, és sokan voltak hősök akkor. Salgótarján főterén egész alakos szobra áll, mintegy tisztelegve annak a kornak névtelen hősei előtt.

– A Nemzetközi Törvényszék előtt zajló tárgyalást láthatunk a darabban. Ha már tárgyalás: meg lesznek nevezve a felelősök? Higgadt elemzésre vagy szenvedélyes igazságkeresésre számíthatunk?

– Erre is, arra is. Szenvedélyes, indulatos és nagyon kemény szavak hangzanak el. De ezek nem az én szavaim, én csak átültettem a jegyzőkönyvek, naplók, hivatalos levelezések, egyéb dokumentumok szövegét, mintegy dialogizáltam azokat s így jelenítettem meg „élőben” a valós eseményeket. Igen, az igazság megfogalmazására törekedtem, de a bírálat a magyarok felelősségét is deklarálja. A kérdésre válaszolva: higgadt elemzést olvashat az olvasó vagy láthat a néző, de a felidézett történelmi események szenvedélyességét, hevességét, az egyéni vagy párt- és kormányzati szintű konfliktusokat, benne hazugságok, csalások, bizonyítottan aljas szándékú megszólalásokat egy az egyben, dokumentumszerű hitelességgel tálalom, s épp a hitelessége miatt vállalom.

– Hogyan látja, a magyar társadalom még száz év elmúltával is érzi azt a trianoni fantomfájdalmat, amelyről Karinthy Frigyes írt?

– Nagyon érdekes az a megosztottság, ami Magyarországon tapasztalható. Vannak sajnos olyanok – és megdöbbentő módon nem is kevesen –, akik vagy nem is tudják, miről van szó, akik nem is hallottak Trianonról, vagy annyira közömbösek, hogy egy vállrándítással elintézve közlik: Nem érdekel, semmi közöm hozzá! Ugyanakkor vannak, akik rendkívüli hevességgel reagálnak, s a „Mindent vissza!” jelszót skandálják. Sajnos csak kevesen vannak olyanok, akik józanul ítélik meg mind a történelmi előzményeket, folyamatokat, mind a jelen helyzet kínálta lehetőségeket.

– Tehát a tisztánlátásban segíthet az ön darabja?

– Ami velünk, magyarokkal és Magyarországgal történt, példa nélküli a világtörténelemben. A felelősök és bűnösök ma már nagyon is nevesíthetők, nemcsak a kordokumentumok és a bizonyítékok alapján, hanem mert a példátlan gaztettnek nevezhető dekrétum megalkotói közül többen utóbb maguk is nyíltan megvallották felelősségüket, hibáikat, azt, hogy tájékozatlanok voltak Magyarország földrajzi, történelmi, etnikai, gazdasági adataival kapcsolatban, s leírva, dokumentáltan fogalmazták meg azt, hogy hibás döntést hoztak, félrevezették őket. Ekkora felelősségű emberek hagyták magukat félrevezeti? Ez abszurdum! Trianonban rendkívül súlyos bűnt követtek el egy ország, egy történelmi múltú európai nemzet ellen.