A nemzet csalogánya a mában

Nem öröm hírt adni a koronavírus miatt elmaradt színházi bemutatókról vagy egyéb kulturális eseményekről, ráadásul meglehetősen sok jutna egy napra, azonban az eléggé ritka, hogy éppen a veszélyhelyzet kihirdetése hiúsította meg az aznapi premiert. Így járt a Turay Ida Színház, ráadásul ősbemutatójával, Hűvösvölgyi Ildikó első darabjával, A nemzet csalogánya cíművel. A művésznővel beszélgettünk a dráma születéséről, a próbákról és természetesen a karantén alatti hétköznapokról.

A történet Móricz első színpadi műve, a Sári bíró bemutatója előtti és utáni órákban játszódik Forrás: Turay Ida Színház

A színmű alapjául Blaha Lujza naplója szolgált. Hűvösvölgyi Ildikó példányát Csillag Ilona színház- és drámatörténész, a napló szerkesztője 1987. szeptember 1-jén dedikálta „a Sárga cserebogár emlékére, őszinte hálával”.

– A Magyar Rádió 12 részben dolgozta fel Blaha Lujza életét, amelyben Tolnay Klári mellett én játszottam a nemzet csalogányát – elevenítette fel a művésznő, aki elárulta, hogy szerinte azért esett rá a választás, mivel mindegyik epizódban énekelni kellett, méghozzá a legendás színésznő széles repertoárjából válogatva, tehát a nótáktól az operetteken át az operáig mindent.

A későbbi időpontra helyezett ősbemutató szintén csokorba gyűjti Blaha Lujza kedvenc népdalait, mint a Piros, piros, piros, a Rózsabokorban jöttem a világra, a Sárga cserebogár címűeket. – A dalokat természetesen beleillesztettem a történetbe, nem attól függetlenül énekelem őket – mondta Hűvösvölgyi Ildikó.

A Turay Ida Színház igazgatója, Darvasi Ilona vetette fel a Blaha Lujza-darab ötletét. Hűvösvölgyi Ildikó meglátta a lehetőséget, hogy kedves kolleginájával, Nyírő Beával játszhasson, s megalkotta a házvezetőnő figuráját, aki a való életben együtt élt a nemzet csalogányával, akinek mindenese és mindentudója volt. – Nyírő Bea rendező is, így sokat segített a világításban, a díszlet, a kellék és a jelmez kiválogatásában, mindeközben természetesen kiváló partnerem – árulta el a Kossuth-díjas színművész, hozzáfűzve, hogy színész leánya, Kisfaludy Zsófia szintén támogatta tanácsaival a főpróbákon.

Blaha Lujza életéről mesélve Hűvösvölgyi Ildikó felidézte sorsát: férjei közül Blaha János befolyásolta alapvetően. A huszonegy évvel idősebb cseh karnagy vette észre a tizenhat esztendős lány gyönyörű hangját. Haláláig, ami mindössze négy év után bekövetkezett, mindent elkövetett, hogy Blaha Lujzából világjáró operaénekest neveljen, elvitte Bécsbe Suppéhoz, aki azonnal szerződést kínált neki, ám ő magyar színésznő kívánt maradni.

A történet Móricz első színpadi műve, a Sári bíró bemutatója előtti és utáni órákban játszódik
Fotó: Turay Ida Színház

Itt álljunk meg egy pillanatra, ugyanis Hűvösvölgyi Ildikó sorsa szintén hasonlóan alakult egykor.

– A főiskola utolsó évében lehetőségem nyílt arra, hogy Berlinben tanulhassak Dagmar Freiwald-Lange professzor asszonynál, aki meghallgatott és ígéretes Mozart-szubrettet látott bennem. De én itthon maradtam. Nem bántam meg, hisz szerepelhettem a Macskákban, az István, a királyban, a Mária evangéliumában, a Doktor Herzben – emlékezett a művésznő a legendás zenés előadásokra. – Ha választhatok, szeretek olyan témákhoz nyúlni, amikhez közöm van, így Reményik Sándor költeményeihez, már húsz éve járom velük az országot, vagy éppen Blaha Lujzához, akivel több ponton hasonló az életünk.

A színművésznő tovább beszélt a nemzet csalogányának példás életéről, amely – miként fogalmazott –művészettörténeti hivatás volt, amit a fővárosi magyar nyelvű színjátszás meghonosításában vállalt szerepével koronázott meg.

– Ez a tűzrőlpattant, szép magyar menyecske missziót teljesített, amiről nem is tudott. Partnerével, Tamássy Józseffel két évtizeden keresztül hódított Budapesten. Miattuk, nekik alapították a Népszínházat, ami azután Nemzeti Színház lett, s ami azon a téren állt, amit Blaha Lujzáról neveztek el. Ott lakott az EMKE fölött négy évtizeden keresztül – avatott be a részletekbe Hűvösvölgyi Ildikó. – Egész élete abból állt, hogy átment próbálni, hazament, ebédelt, lepihent, készült, majd visszament játszani. Vigyázott magára, a hangjára, tudta, nem élhet úgy, mint egy hétköznapi ember.

Hűvösvölgyi Ildikó olyan apróságokról is szólt, hogy a nemzet csalogánya rendszeresen kiült az ablakába, s onnan nézte az embereket, amit ma figuralesnek hív a színházi szakma. – Mindvégig megmaradt derűs, tiszta embernek. Talán ezért szerette mindenki, ezért akarta mindenki látni színpadon. Hercegek, királyok, grófok. Így lett a nemzet csalogánya, aki bedalolta a lelkét mindenhová – fogalmazott Hűvösvölgyi Ildikó, majd rátért az általa írt darabra.

A történet Móricz első színpadi műve, a Sári bíró bemutatója előtti és utáni órákban játszódik, 1909 decemberében. Itt is akad kötödés, hisz a szerző kilenc esztendővel ezelőtt játszotta a bírónét Sopronban. Egyébként a szöveget mindössze egy hét alatt írta meg a napló alapján, szigorúan ragaszkodva Blaha Lujza mondataihoz.

– Szomorú voltam, hogy a járvány miatt elmaradt a bemutató, azonban a rosszban jó is akad, mert lesz időm elmélyülni, amire a rövid próbaidőszak nem igazán adott lehetőséget – vallotta be Hűvösvölgyi Ildikó, megjegyezve, hogy Magyarország idejében elcsípte a járványt, s talán könnyebb lesz nekünk, mint más országoknak. – Fontos, hogy az előttünk álló hónapokat hasznosan töltsük, és másokra is gondoljunk, ahogy Blaha Lujza is mondja a darabom végén: „Szeretni kell az embereket. Pazarló bőkezűséggel osztogatni a jóságot, legyen az pénz vagy dal. Mert a nap huszonnégy órájában tudom, érzem, emlegetnek és imádkoznak értem, mint ahogy én is mindennap imádkozom értük.”