A nemzet csalogánya a mában

Nem öröm hírt adni a koronavírus miatt elmaradt színházi bemutatókról vagy egyéb kulturális eseményekről, ráadásul meglehetősen sok jutna egy napra, azonban az eléggé ritka, hogy éppen a veszélyhelyzet kihirdetése hiúsította meg az aznapi premiert. Így járt a Turay Ida Színház, ráadásul ősbemutatójával, Hűvösvölgyi Ildikó első darabjával, A nemzet csalogánya cíművel. A művésznővel beszélgettünk a dráma születéséről, a próbákról és természetesen a karantén alatti hétköznapokról.

A történet Móricz első színpadi műve, a Sári bíró bemutatója előtti és utáni órákban játszódik Forrás: Turay Ida Színház

– A főiskola utolsó évében lehetőségem nyílt arra, hogy Berlinben tanulhassak Dagmar Freiwald-Lange professzor asszonynál, aki meghallgatott és ígéretes Mozart-szubrettet látott bennem. De én itthon maradtam. Nem bántam meg, hisz szerepelhettem a Macskákban, az István, a királyban, a Mária evangéliumában, a Doktor Herzben – emlékezett a művésznő a legendás zenés előadásokra. – Ha választhatok, szeretek olyan témákhoz nyúlni, amikhez közöm van, így Reményik Sándor költeményeihez, már húsz éve járom velük az országot, vagy éppen Blaha Lujzához, akivel több ponton hasonló az életünk.

A színművésznő tovább beszélt a nemzet csalogányának példás életéről, amely – miként fogalmazott –művészettörténeti hivatás volt, amit a fővárosi magyar nyelvű színjátszás meghonosításában vállalt szerepével koronázott meg.

– Ez a tűzrőlpattant, szép magyar menyecske missziót teljesített, amiről nem is tudott. Partnerével, Tamássy Józseffel két évtizeden keresztül hódított Budapesten. Miattuk, nekik alapították a Népszínházat, ami azután Nemzeti Színház lett, s ami azon a téren állt, amit Blaha Lujzáról neveztek el. Ott lakott az EMKE fölött négy évtizeden keresztül – avatott be a részletekbe Hűvösvölgyi Ildikó. – Egész élete abból állt, hogy átment próbálni, hazament, ebédelt, lepihent, készült, majd visszament játszani. Vigyázott magára, a hangjára, tudta, nem élhet úgy, mint egy hétköznapi ember.

Hűvösvölgyi Ildikó olyan apróságokról is szólt, hogy a nemzet csalogánya rendszeresen kiült az ablakába, s onnan nézte az embereket, amit ma figuralesnek hív a színházi szakma. – Mindvégig megmaradt derűs, tiszta embernek. Talán ezért szerette mindenki, ezért akarta mindenki látni színpadon. Hercegek, királyok, grófok. Így lett a nemzet csalogánya, aki bedalolta a lelkét mindenhová – fogalmazott Hűvösvölgyi Ildikó, majd rátért az általa írt darabra.

A történet Móricz első színpadi műve, a Sári bíró bemutatója előtti és utáni órákban játszódik, 1909 decemberében. Itt is akad kötödés, hisz a szerző kilenc esztendővel ezelőtt játszotta a bírónét Sopronban. Egyébként a szöveget mindössze egy hét alatt írta meg a napló alapján, szigorúan ragaszkodva Blaha Lujza mondataihoz.

– Szomorú voltam, hogy a járvány miatt elmaradt a bemutató, azonban a rosszban jó is akad, mert lesz időm elmélyülni, amire a rövid próbaidőszak nem igazán adott lehetőséget – vallotta be Hűvösvölgyi Ildikó, megjegyezve, hogy Magyarország idejében elcsípte a járványt, s talán könnyebb lesz nekünk, mint más országoknak. – Fontos, hogy az előttünk álló hónapokat hasznosan töltsük, és másokra is gondoljunk, ahogy Blaha Lujza is mondja a darabom végén: „Szeretni kell az embereket. Pazarló bőkezűséggel osztogatni a jóságot, legyen az pénz vagy dal. Mert a nap huszonnégy órájában tudom, érzem, emlegetnek és imádkoznak értem, mint ahogy én is mindennap imádkozom értük.”