A tárcaíró és Claudia Cardinale titka

A színházban nemcsak a színdarab szereplőjévé kell átváltozni, hanem ki is kell jönni belőle.

A tárcaíró, amióta a kislányai egy nagyon rövidke, ám annál kedvesebb színdarabbal örvendeztették meg, sokat gondol a színházra. Főleg így, hogy most egy időre – reméljük, nem olyan sok időre – bezártak. Bár a tárcaíró kamaszkora óta filmtörténettel foglalkozik, és a művészeti ágak sorában mindig is a filmművészet volt az első helyen, beleszeretett a színházba is. Persze az is igaz, hogy sok a hasonlóság a két művészeti ág között; mostanában, mivel még a koronavírus-járvány előtt a tárcaíró nagyon sok vidéki színházban látott jobbnál jobb színdarabokat, rájött, hogy mégis van valami, ami a színház javára szól. Méghozzá a megismételhetetlenség. A színházban nincsen két egyforma előadás. Épp ezért a színház igazi titka, hogy ugyanazokkal a szereplőkkel többször kell megnézni egy előadást. Újra és újra.

A színházban az is varázslatos, hogy a büfében össze lehet futni egy-egy színésszel az előadás után. Titokban kifürkészheti az ember, mennyire van még benne a szerepben. Mert a színházban nemcsak a színdarab szereplőjévé kell átváltozni, hanem ki is kell jönni belőle. A filmművészet esetében is megvan mindez, persze egy forgatás alatt is ki-be kell járkálni a szerepbe, de az kevésszer fordul elő, hogy lelép a színész a vászonról. A tárcaíró is csak egyszer élt meg ilyet. Méghozzá az egyik kedvence, Claudia Cardinale lépett oda hozzá.

Tavaly ősszel az erzsébetvárosi filmnapon járt ugyanis a tárcaíró, ahol az egyik díszvendég az olasz színésznő volt. Claudia Cardinale még csak éppen le akart ülni a nézőtérre – a színpadra ugyanis később hívták –, de a közönség, ahogy meglátta, tapsolni kezdett. A tárcaíró azonban ebben a pillanatban leejtette a jegyzetfüzetét, a rajta lévő toll elgurult, így a széksorok közé kellett guggolnia, hogy felvegye. Ekkor lépett oda hozzá a színésznő, ha nem is a Volt egyszer egy vadnyugat című filmből harmincévesen, de ő volt.

– Segíthetek? – kérdezte angolul. – Nem, köszönöm. Csak a tollam gurult el – hebegte a tárcaíró. A színésznő leült mellé, bár nem oda volt kiírva a neve. A tárcaíró először zavarba jött, aztán kedvesen kért tőle egy közös szelfit. Nem szokott ilyet kérni idegen emberektől, de most már – legalábbis a tárcaíró úgy érezte – nem voltak idegenek. Claudia Cardinale mosolyogva belement a közös fotózásba, miközben Ördög Nóra felkonferálta a filmnapot.

Amikor a tárcaíró ki akarta kapcsolnia telefonját, a színésznő meglátta a mobilján a háttérképet. – A gyermekei? – kérdezte. – Igen – válaszolta a tárcaíró. Majd kérésére mutatott még néhány fotót róluk, miközben feltűnés nélkül jobban megnézhette a színésznő voná­sait. Hiába volt nyolcvanegy éves, ugyanaz a vitalitás, életöröm és pajkos mosoly köszönt vissza, amely a mozivásznon oly kedvessé tette. Kisugárzása előhozta a tárcaíróból a zsiványt. – Lefőzted a kávét? – kérdezte a színésznőt angolul, utalva Sergio Leo­ne filmjére. – Most már le – válaszolta zsivány módon olaszul Claudia Cardinale. És pont úgy mosolygott, mint a film végén, amikor másodszor kérdezik tőle ugyanezt.