A valóságból egy rész

Fekete Györgyöt a Magyar Művészeti Akadémia mély fájdalommal gyászolja és saját halottjának tekinti.

Fotó: Bach Máté

Hihetetlen! Február végén még hazafuvaroztam egy kiállításmegnyitóról. Természetesen ő köszöntötte az egybegyűlteket, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) múltját dokumentáló fotográfiai tárlaton. Előbb érkeztem, így akadt időnk beszélgetni. Már amikor nem szólította meg éppen valaki. Hogy aztán az a valaki meg az újabb és újabb valaki ott ragadjon, mert bizony a vidám sztorizgatás nem engedte tovább egykönnyen az embert. A prímet természetesen Fekete György vitte.

Majd szokásához híven, papír nélkül, fejből, rögtönözve – na ja, akadt elég tudása, tapasztalása, amiből meríthetett – tartotta meg a nyitóbeszédét, amely akkor este szolgált humoros csavarral is:

– Nehezen beszélek fotóművészeti alkotásokról, mert valószínűleg a jelenlevők közül az egyetlen vagyok, aki soha életében nem nyomott le egyetlenegyszer sem exponálógombot. Nem tudom hát, milyen belenézni az optikába, ami kivág a valóságból egy részt – mondta mosolyogva.

A ceremónia után még maradt, oly számos volt az ismerőse. Én szintén ott ődöngtem, igyekeztem megfejteni, melyik vendég, melyik alak lehet a harminc-negyven éves fotókon, mígnem felém biccentett:

– Kocsival jöttél?

– Igen – feleltem.

– És elviszel?

Persze hogy elvittem. Őt és közös barátunkat. Pontosabban a Móricz Zsigmond körtérig jutottunk, ahová autóval tilos behajtani, így onnan BKV-val folytatta az utat hazáig.

A Gaál Imre Galériától a körtérig olyasmikről beszélgettünk az autóban, amelyek férfiak számára fontosnak tűnnek: politikáról és művészetről.

Most eszembe ötlenek régebbi emlékek, pél­dául amikor nagyinterjút készítettem vele mint éppen leköszönő MMA-elnökkel. Akkor is politizáltunk. Mert rákényszerültünk és mert kíváncsi voltam, miért bántották nemtelenül annyiszor annyian, percemberkék, akik az ő világképükön kívül esőket vagy bírálják, vagy tudomást sem vesznek róluk.

– Pedig a liberalizmus lényege a különbségek tudomásulvétele. Ezzel szemben a jelenkori liberálisok azt mondják: csak az a jó, amit ők csinálnak, csak ők a tisztességesek. Ez inkább liberÁLizmus – summázta.

De belemartak, amikor az első szabadon választott kormány helyettes kulturális államtitkáraként állt helyt. Ezekre az időkre úgy emlékezett, hogy nem volt rendszerváltozás, csak rendszerváltás. Mindenki azt hitte, jön egy új kormány, kihúzza a fiókokat és rábukkan a felkészülési folyamat eredményeire. De kizárólag üres fiókokat találtak a minisztériumban. Tanácsokat pedig csak azoktól kaptak, akik részesei voltak a szocializmusnak, akik azt hitték, ez lehet a mentőövük.

Aztán jóval később sem kímélték, acsarogtak rá a Magyar Művészeti Akadémia miatt.

– Szeretnénk jelen lenni a magyar művészeti életben, hogy a magyar öntudat nagyobb jelentőséget kapjon. Az egész akadémiai tevékenység arra irányul, hogy bebizonyítsuk, Magyarország művészete nagyhatalom a világban, élő népművészetünk pedig világelső – vallotta életművének egyik csúcsteljesítményéről. Februárban a körtéren, Kornél barátjával kiszálltak a kocsimból. Amikor visszakanyarodtam, éppen fellépett a 17-es villamosra. Akkor láttam utoljára. Marad az emléke s a nekem dedikált könyvei. Meg a büszkeség, hogy ismerhettem.

Fotó: Bach Máté

„Elszánt és kipróbált harcos, művész és kultúrpolitikus”

Április 15-én elhunyt professor emeritus Fekete György belsőépítész, iparművész, a nemzet művésze, az MMA rendes tagja, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnöke. Több évtizeden átívelő, rendkívül gazdag alkotói életműve mellett aktív kulturális közéleti tevékenységet vállalva dolgozott, valamint a Magyar Művészeti Akadémia elnökeként, majd tiszteletbeli elnökeként a hazai kulturális élet gazdagítását szolgálta. A Magyar Érdemrend nagykeresztje ünnepélyes átadásán, 2017-ben Fekete Györgyöt Orbán Viktor miniszterelnök a magyar kultúra elszánt és kipróbált harcosaként, művészként, kultúrpolitikusként, az MMA kiépítőjeként és őreként köszöntötte.

Fekete György 1932. szeptember 28-án született Zalaegerszegen. 1957-ben szerzett kitüntetéses belsőépítész diplomát az Iparművészeti Főiskolán. 1964-ig dolgozott Gádoros Lajos építész műtermében az Általános Épülettervező Vállalatnál, irányító tervezőként. 1964-ben önálló műtermet hozott létre, amelyben oktatási, kereskedelmi, egészségügyi, igazgatási és kulturális létesítmények belsőépítészeti tervei fogalmazódtak meg. Folyamatosan készített bútor- és tárgysorozatterveket is, közülük többet az Iparművészeti Vállalat boltjaiban forgalmaztak. Hazai alkalmakon és Magyarország képviseletében mintegy harminc országban százhetven kiállítási terve valósult meg Európában, Ázsiában, Afrikában, Amerikában. Murális pályázatok nyerteseként számos műve kapott helyet középületek enteriőrjeiben. Több száz szakcikk és tanulmány írója, hat televíziósorozat környezetkultúrával foglalkozó adásának forgatókönyvírója és műsorvezetője volt.

1980 és 1983 között a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolát igazgatta, 1986-tól 1989-ig az Iparművészeti Vállalat művészeti vezetője, ugyanebben az időszakban a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének alelnökeként dolgozott.

1990 és 1994 között Művelődési és Közoktatási Minisztérium helyettes államtitkára, majd 1994-től 1998-ig országgyűlési képviselőként a kulturális bizottságban munkálkodott. Kultúrpolitikusként az Antall-kormány államtitkáraként létrehozta a Nemzeti Kulturális Alapot, és annak első elnöke lett (1993–1994).

1996-ban habilitált egyetemi tanárrá a Nyugat-magyarországi Egyetemen, az intézmény Alkalmazott Művészeti Intézetének professor emeritusa volt.

Újraalapította és főszerkesztőként közreműködött is a Magyar Iparművészet című folyóiratban. Alapító elnöke volt a magyar örökségeket megnevező bizottságnak. 2002-ben nagyszabású kiállításon adott számot belsőépítészeti életművéről a Vigadó Galériában. Művésztársaival folytatott beszélgetései, esszéi, versei, cikkei 18 kötetben jelentek meg.

Belsőépítészként tervezett múzeumi kiállítási installációkat, református templomok, iskolák, üdülőszállók, művelődési házak belső tereit, valamint külföldön magyar kiállításokat is. Tagja volt a Szent Korona Testületnek. A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) egyesülethez 1995-ben csatlakozott, melynek 2010-ben ügyvezető elnöke lett, majd 2011. novembertől a köztestületté vált intézmény első, majd újraválasztott elnökeként kiépítette „a magyar kultúra csúcsintézményét” összhangban azzal, ahogyan Makovecz Imre megálmodta. 2017-től a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnöke volt. Nyolcvanötödik születésnapja alkalmából 2017 őszén 85+85 címmel famozaik-kollázs tárlatát láthatta a nagyközönség a pesti Vigadóban. A születésnapi kiállításhoz kapcsolódóan jelent meg munkásságáról a Magyar belsőépítészek sorozat 4. kötete, amely gazdag pályáját mutatta be. Szintén születésnapja tiszteletére jelent meg Dvorszky Hedvig: Fekete György belsőépítész, iparművész című könyve Fekete György életútjáról és munkásságáról. Tavaly az MMA kiadásában jelent meg válogatás Fekete György: Hazafelé – Számadás a vándorútról címmel.

1966-ban Munkácsy Mihály-díjat kapott, 1981-ben érdemes művész lett. 1998-ban megkapta a Magyar Művészeti Akadémia Arany Oklevelét. 2008-ban Magyar Művészetért Díjban részesült. 2011-ben megkapta a Köztársaság Elnökének Érdemérmét és abban az évben nyerte el a Ring Alapítvány Díjat és a Prima-díjat. 2012-ben Kossuth-díjat kapott. 2017-ben megkapta a Magyar Érdemrend nagykeresztjét és Zala megye díszpolgára lett. 2018-tól a Nemzet Művészének választották, 2019-ben Hegyvidék díszpolgárává avatták.

Fekete Györgyöt a Magyar Művészeti Akadémia mély fájdalommal gyászolja és saját halottjának tekinti.