Mitől férfi a férfi és mitől nő a nő? Hogyan tudják egymást elviselni? Ilyen izgalmas kérdéseket vizsgál a Komédium Színház 2002-es előadása, William Mastrosimone színdarabja, A pulóvergyűjtő, amelyet bárki megnézhet az interneten. Taub János rendezése a színészi játékra helyezi a hangsúlyt, díszlet szinte nincs is, a jelmezek hétköznapi ruhák. A színészi játék viszont parádés. Rose, a hiperérzékeny nő szerepében Kerekes Évát látjuk, Cliff figuráját pedig aki igazi macsó férfi, Gáspár Sándor formálja meg.
Az előadás arra helyezi a hangsúlyt, hogy a legfontosabb női tulajdonság, amivel valamit kezdenie kell a férfinak, az érzékenység. Egy nő elsősorban nem érteni, hanem érezni akarja a világot. Érzései irányítják, azok meg ráadásul elég változók, így finoman szólva nincsen könnyű helyzete egy férfinak. A színdarab során ez temérdek megmosolyogtató szituációt teremt, vicces mondatot eredményez, amelyek viszont nemcsak üres poénok, hanem igencsak elgondolkodtató igazságokat is tartalmaznak a mélyben.
A darab szerint a nő ellenpontja a férfi. A nő, mikor érzéseivel szembesíti a férfit, akkor az, bár pontosan érti, miről van szó, sőt érzi is, hogy micsoda óriási erők dolgoznak a női tudat mélyén, mégis humorral reagál. Erre leginkább kétféle a női reakció: az esetek döntő többségében öröm, kisebb hányadában dühkitörés. A férfinak viszont, ha igazán férfi, ez a dolga. Egyszerűen nem tehet mást, mint gondolatban felkapja a nőt, megpörgeti, kizökkenti a zűrzavaros belső világából, megnevetteti. Boldoggá teszi. És persze meghallgatja.
Fotó: Komédium
William Mastrosimone színdarabja elsőre egy szórakoztató modern műnek tűnik, viszont a lehető legfontosabb kérdésekre ad olyan válaszokat, amelyeket érdemes meghallgatni, megfontolni, megfogadni. Az egyik ilyen, hogy bár a nő nagyon könnyen fel tudja bosszantani a férfit, aki néha úgy érzi, hogy a nő szinte nem is tesz mást, viszont a férfi nem haragudhat rá. Egy csöppet sem. Mert ami sokszor bosszantó egy férfinak, az a nőiség lényegéhez tartozik, megváltoztathatatlan. Már a régiek is mondták – és a mai, modern világban is az egyik legfontosabb útravaló kezdő pároknak –, hogy a nőhöz humor kell, legalábbis ha a férfi nem akar egy életen át bosszankodni. Derű. Mert egy férfinak nem az a dolga, hogy a nővel együtt aggodalmaskodjon, hanem az, hogy megmentsen. Ebben az esetben az ezernyi, sokszor egymással ellentétes gondolat elől. Ahogy a színdarabban is elhangzik: Te hiszel a halál előtti életben? A férfi kérdezi a nőt. És ez a legfontosabb kérdések egyike. A vicces kis kérdés mélyén ugyanis az van: hajlandó-e a nő arra, hogy szövetségre lépjen a férfival, hogy elfogadja őt vagy – másként szólva – hagyja magát megmenteni. Boldoggá tenni. Sokszor viccel, humorral, derűvel, és így a férfi is férfinak érezheti magát. Mert bizony nagyon keményen támadnak a „pájok”, a tudattalan szörnyei, és csak a férfinál van ellenszer, ez esetünkben a „pajszer”.
