Lenyűgözően izgalmas világ tárul elénk, a mitikus ősidők elsüllyedt civilizációjának látomásos képe, olyan részletgazdag elevenséggel, hogy elakad a lélegzetünk. A páfrányerdők övezte mocsarakban sárkányok marakodnak. Két fölöttébb művelt és kifinomult birodalom, Erech és Szurippak vég nélkül hadakozik egymással. Megszületik Gilgames. A Csillagtorony csöndjében tudósok és művészek vitáznak, mert az ég boltozatán vészterhes üstökös lángol, Nannar, az Égi Gyík, vérvörös fénybe borítva a földet.
Fotó: Wael Tarabieh
A káprázatos mesevilág mögött mindinkább fölsejlik egy másik, sokkal közelebbi világkatasztrófa friss élménye, ahogy a páratlan humorral megrajzolt szereplőkben is fölismerhetjük a kortársakat. És a szereposztás pazar. Hétil, az édesszavú szerelmi dalok költője: Szabó Lőrinc. Namzi, az örökké zaklatott himnuszköltő: Németh László. Gubbubu, a messzi Aztlán divatja szerint szivarozó, kissé sznob „tanult férfiú”: Márai Sándor. Ur-Ba’u, a „szent süket” könyvtárigazgató: Várkonyi Nándor.
Korát megelőző „történelmi fantasy”? Verhetetlen. Társadalmi szatíra? Kíméletlen. Történetbölcselet, civilizációkritika, összeomlás utáni számvetés? „Egy az út, egy az igazság, s egy az élet.” Tolkien? Swift? Thomas Mann? Kodolányi János. A politikai karanténba zárt, kilátástalanságba, feneketlen nyomorba taszított magyar írófejedelem egyedülálló remekművet alkotott. Miként ő maga mondja: „…dolgoztam cefetül és vígan. Roppant vígan. Ilyen vidáman talán még sohasem írtam semmit.”
A Vízözön online, ingyenesen olvasható, erre a hivatkozásra kattintva.
