Utazások a képzőművészet és a líra segítségével

Tavaly több turista fordult meg Magyarországon, mint az ország összlakossága. A statisztikák szerint mintegy tizenkétmillióan voltak kíván­csiak hazánk fővárosára, nagyobb és kisebb városaira, gyönyörködtek természeti kincseinkben. Minden bizonnyal mi, magyarok is sokfelé jártunk a világban, egyik-másik honfitársunk már-már mániákus utazóvá vált, és egyre kevesebben voltak azok, akik a hazai tájak vagy a környező országok felfedezésére indultak.

Jó okom van feltételezni, hogy Bodnár István és a szép kis kötetet illusztráló akvarelleket festő Bodnár Ágnes mit sem tudott még az utazási szokásainkat minden bizonnyal, ha nem is örökre, de jó sokáig és alaposan megváltoztató koronavírusról, amikor elkezdték a közös munkát. A képes utazások a képzőművészet és a líra segítségével kalauzolnak el nemzetünk tájain.

dav

A könyvben ajánlott valamennyi úti cél sajátossága, hogy könnyen megközelíthető, és mindegyiknél valami olyan különlegességre hívja fel a szerző a figyelmünket, ami mellett eddig elmentünk. Az előszóból idézek, ahol a látnivalókat ily módon sorolják: „Látványos hegyvonulatok, titkokat rejtő természetvédelmi területek, ligetek, erdők, Csipkerózsika-álmukból ébredő kastélyok, kúriák, bűbájos templomok.” A tartalomjegyzéket felütve láthatjuk, és nyilván a könyvet elolvasva még inkább világossá válik, hogy az utazások, kirándulások szépen megszervezve következnek egymás után. Nagybánya, a patinás város az első helyszín. Innen húzódik az ív az Európa legjobb úti célja címet megpályázó, több mint kétszáz éves fürdőkultúrájáról híres város, Hévíz bemutatásáig. Bognár István két-három oldalas rövid írásokba tömöríti mindazt, amiről terjengősen, több útikönyvet vagy akár történelmi tanulmányt is lehetne írni, ám ezeknek a szösszeneteknek a célja egyértelműen a figyelemfelkeltés, mintegy kivonata annak, amit a szerző ottjártakor megtapasztalt, ami megragadta, és oly módon megmaradt az emlékezetében, hogy úgy érzi, az élményt másokkal is meg kell osztania. Meg kell mutatnia azt, hogy lakhelyéről kiindulva, minden különösebben nagy készülődés, bonyolult tervezés nélkül el lehet jutni és főleg érdemes is eljutni például egy vízimalmáról híres kis faluba a Szatmár-beregi Tájvédelmi Körzet területén. Egy kis versikét is megihletett a kirándulás, ez is helyet kapott a – gyerekverseiről is méltán ismert szerző – kötetében: „Kis falucska / büszkesége, / Túr­istvándi / híressége. // Szerencséd van: / beindítják! / Vihetsz búzát / kukoricát. // Hazafelé / lisztet, darát. / Készíthettek / jó puliszkát!”

Kirándulás a nemzeti zarándokhelyé vált Szatmárcsekére és, ha már Kölcsey szűkebb hazájában járunk, Cégénydányádot is ajánlatos felkeresni, megcsodálni a kastélyt, és ha elég népes a kirándulócsapat, megpróbálni körbeölelni a mintegy hét méter törzskerületű óriás platánfát, amelynek a lombkoronája meghaladja a tizenhat métert, és így alatta állítólag elfér a falu teljes lakossága.

Utazgatni most ugyan nem ajánlatos, de a könyvet lapozgatva kiválaszthatjuk jövőbeli úti céljainkat. Itthon és a közelben.

Bodnár István: Képes utazások. Bodnár Ágnes akvarelljeivel. Örökségünk Könyvkiadó Kft. 2020