A magyarság és a magyar szókincs nyomában

Gombocz Zoltán nyelvtörténeti munkáinak és szellemi örökségének hatását a mai napig érezni lehet.

A magyar nyelvtörténeti és etimológiai problémák vezették a finnugor és altáji nyelvek irányába. Egyik legjelentősebb munkája 1907-ben jelent meg, Régi török jövevényszavaink címen (később Honfoglalás előtti török jövevényszavaink címen is), 1912-ben átdolgozás után németül is megjelent. Írt a régi magyar nevekről is: Árpád-kori török személyneveink. Foglalkoztatta a magyar őstörténet is, 1918-ban jelent meg A magyar őshaza és a nemzeti hagyomány, A bolgár kérdés és a magyar hunmonda pedig 1921-ben. Gombocz egyébként a hun–magyar rokonság híve volt, mint akkoriban az akadémikusok között oly sokan – emlékezik vissza Németh Gyula.

Meg kell említeni a szintén befejezetlenül maradt, A Magyar Nyelvtudomány Kézikönyve című sorozatot, amelynek egyik szerkesztője volt. 2018-ban jelent meg az érdeklődő közönséghez is szóló nyelvtörténeti kézikönyv, A magyar nyelvtörténet kézikönyve, amelynek legelején Gombocz Zoltántól választott idézetet olvashatunk: „Az első és legfontosabb dolog […] nem választani el a nyelvet a beszélő embertől”. 1898-ban Gombocz csak harmadéves volt, mikor megjelent a Magyar Nyelvőrben A jelenkori nyelvészet alapelvei című dolgozata, amelyből az idézet származik.

Egyetemi grammatikai előadásainak vázlatából született meg A magyar történeti nyelvtan vázlata című sorozata, amelynek negyedik, a Jelentéstan alcímű kötetében a néplélektani megalapozottság érvényesül – a nyelvet az egyéni észlelés és a társadalmi jelenségek összefüggésében mutatja be. Írt még tanulmányt a Funkcionális nyelvszemlélet címen. E kettő együtt (ismerve a generációk közötti dialektikus ellentétekben haladást) a ma előretörő funkcionális-kognitív nyelvszemlélet hírnökének tekinthető.

Gombocz 1921 óta tartott nyilvános egyetemi előadásokat, 1929-től az Eötvös Loránd által létrehozott kollégium igazgatója volt. Gombocz 1934-től a bölcsészeti kar dékánja volt. Nevének emlékét őrzi az Eötvös Loránd Tudományegyetem Múzeum körúti épületcsoportja közül az A épületében, a földszinti 47-es előadóterem, a Gombocz-terem, ahol emléktábla is áll tiszteletére.

Fontos lépés a nyelvtudományban a Magyar Nyelvtudományi Társaság megalapítása, amelynek 1904-es kezdete óta Gombocz tagja volt (többek között Tolnai Vilmossal és Lehr Alberttel). A Társaság titkára volt Gombocz 1907 és 1914 között, alelnöke Melichhel 1925 és 1935 között. Szintén Gombocz szakmai nagyságát mutatja, hogy hosszú időn át, másokkal együtt 1905 és 1914, majd 1922 és 1935 között szerkesztette a Magyar Nyelv tudományos folyóiratot.

Gombocz 1933-tól az Akadémia igazgatósági tagja és az I. osztály elnöke volt. 1935. május elsején az ELTE-n, a kari ülésen érte a végzetes infarktus. Gombocz emléke előtt tisztelegve a Magyar Nyelvtudományi Társaság a Gombocz Zoltán-emlékérem és -díj nevű kitüntetésével jutalmazza meg a 35 évnél fiatalabb, a nyelvtudomány bármely területén kiemelkedő művet alkotó kutatót.