Böde Péter történetei az őseinktől örökölt erényekről szólnak + videó

Az agresszívan nyomuló hollywoodi mesefilmek, a világot elborító gender mesék korában, vajon ki hallgatja meg a Vándor Meseírót? És milyen mesékkel járja az ország útjait Böde Péter, vagyis a Vándor Meseíró?

„A valóságnál nem lehet jobbat kitalálni” Forrás: Vándor Meseíró magánarchívuma

Szinte kötelező jelleggel kérdeztem rá bevezetésként Böde Péternél, miként változtatta meg életét a járvány, tudva, hogy beszélgetésünket követően online előadást tart a székely–magyar rovásírásról.

– Az őszi kurzusaim tanulsága szerint, hamar kedvet kapnak a hallgatók a folytatásra néhány betű elsajátítása után, ezért szívesen megismerkednek a történelmi háttérrel, és azzal, hogy miért érdemes elsajátítani ezt a nagy és mély tudást – mesélte a Vándor Meseíró, hozzáfűzve: ma, az előző kurzuson megosztott 18 rovás betűből kell minél több szót alkotniuk.

– Mindig elmondom a tanítványaimnak, hogy a 170 esztendős Czuczor–Fogarasi szótárban 113 ezer magyar szó szerepel. A gyerekekkel foglalkozva érdemes játszani egy kicsit a szavakkal, csak úgy kedvcsinálónak. Így tehát mindegy, hogy tényleg megbújik-e egy szó a másikban, mint a szer-etet-ben, s hogy a hegy hegyes-e, vontat-e a vonat, és hogy az ember régebben azért fázott-e, mert nem volt fája. Ha ily módon felkeltjük a gyerekekben az érdeklődést, akkor már értékesebb lesz számukra az anyanyelv – magyarázta Böde Péter, akinek fel is tettem a kérdést: az az anyanyelv, amelyen népmeséink születtek, és amelyek hordozzák ősi tudásunkat?

– Elődeink, őseink múltja, az a tudás, aminél jobbat nem lehet kitalálni, hiszen azok több tízezer mesemondón keresztül vándoroltak, nem egyetlen kútfőből származtak, mint például az én meséim. A népmesék megmaradtak ugyanazoknak a gyémántoknak, amelyek évezredekkel ezelőtt voltak. A mesemondók a legfontosabb emberek közé tartoztak, akiket komolyan ellenőriztek az öregek, és ha rosszul mondták a történeteket, akár örökre eltilthatták őket mesterségüktől – fogalmazott a Vándor Meseíró, akit szembesítettem azzal, hogy manapság az önmagát műveltnek tartó nyugaton a gender őrület maga alá gyűrte a meséket, ahol egészen különös összetételű családok szerepelnek, egészen torz mintát adva a gyerekeknek.

– Nem követem a gender meséket, erényekről írok, a természet csodáiról, amelyet nem lehet túlszárnyalni rózsaszín elefánttal, vagy lila bocival, a valóságnál nem lehet jobbat kitalálni. A legjobbak azok a történetek, amelyekben a gyerkőc és a szülő a főszereplők. Aznap megtörtént dolgokból szőtt mesével remekül lehet tanítani este a csemetét, leszűrve az aznapi tanulságot. Így is át lehet adni mindazt, amit a szüleinktől kaptunk. A mese olvasásánál jobb a mesemondás, ezért fontos, hogy a szülők mondjanak meséket gyermekeiknek, ilyenkor a történet a fejünkben születik meg. Hitem szerint a rajzfilm nem mese, míg a fejben születő mese hallatán az erények bennünk születnek, és válnak részünkké – fejtette ki Böde Péter, akivel videó-beszélgetést folytattunk, ezért láthattam egy kidolgozott virágmotívumot a feje mellett.

„A valóságnál nem lehet jobbat kitalálni”
Fotó: Vándor Meseíró magánarchívuma

– Egy fafaragás alapján készítettem, mivel üresnek tartottam a falat, ráadásul engedélyt kaptam a festésre a feleségemtől – vallotta be az író, aki maga illusztrálja könyveit. – Autodidakta módon tanultam meg rajzolni. Nagyapámtól, Urbán Sándor festőművésztől lestem el pár dolgot. Később például egy Csontváry-kiállításon, arra próbáltam minél közelebbről figyelve rájönni: hogyan állt neki a műnek, milyen technikákkal dolgozhatott a mester? Végül a biztonsági őrnek kellett közbelépnie, annyira közel kerültem a vászonhoz.

A valósághű ábrázolással kapcsolatban megjegyezte: 120 oldalas találós kérdéses, verses mesekönyvében, amellyel a vadon élő állatokkal ismerteti meg a kicsiket, mindegyik állatot lerajzolta.

Böde Pétert hallgatva felmerült bennem a kérdés: vajon a történet, a figurák, netán a rajz születik meg előbb?

– Ifjúsági regényem, a Fényszikra esetében legelőször azt mondtam a feleségemnek, hogy hamarosan lesz egy olyan könyvem, amelynek fekete a borítója. Mi lesz a címe? – kérdezte. Nem tudom, válaszoltam, valami szikrát tudok elképzelni a borítón. És miről fog szólni? Még azt sem tudom, mondtam neki. Sokszor viszont a történet után keletkeznek a rajzok – árulta el a Vándor Meseíró. De halljuk végre, mit takar e név?

– Egy tanárnő nevezett el így tizenkét esztendővel ezelőtt, amikor megtudta, hogy a bőröndjeimet BMW-vel: busszal, metróval, vonattal, villamossal hurcolom országszerte. Osztálytermekben tartom meg a magam óráját csengetéstől csengetésig. Ha egy kupacban ülnének százötvenen, nem volna olyan közvetlen az élmény. Ha már Vándor Meseíró vagyok, osztályról osztályra sétálok, ahogyan kísérőim az utat megmutatják. Ezeket a délelőtti előadásokat kíséri a délutáni dedikálás, ez már egy helyszínen, mondjuk az iskola főbejáratánál, itt vehetik meg a gyerkőcök, szülők a könyveimet.