Fotó: Vándor Meseíró magánarchívuma
– Egy fafaragás alapján készítettem, mivel üresnek tartottam a falat, ráadásul engedélyt kaptam a festésre a feleségemtől – vallotta be az író, aki maga illusztrálja könyveit. – Autodidakta módon tanultam meg rajzolni. Nagyapámtól, Urbán Sándor festőművésztől lestem el pár dolgot. Később például egy Csontváry-kiállításon, arra próbáltam minél közelebbről figyelve rájönni: hogyan állt neki a műnek, milyen technikákkal dolgozhatott a mester? Végül a biztonsági őrnek kellett közbelépnie, annyira közel kerültem a vászonhoz.
A valósághű ábrázolással kapcsolatban megjegyezte: 120 oldalas találós kérdéses, verses mesekönyvében, amellyel a vadon élő állatokkal ismerteti meg a kicsiket, mindegyik állatot lerajzolta.
Böde Pétert hallgatva felmerült bennem a kérdés: vajon a történet, a figurák, netán a rajz születik meg előbb?
– Ifjúsági regényem, a Fényszikra esetében legelőször azt mondtam a feleségemnek, hogy hamarosan lesz egy olyan könyvem, amelynek fekete a borítója. Mi lesz a címe? – kérdezte. Nem tudom, válaszoltam, valami szikrát tudok elképzelni a borítón. És miről fog szólni? Még azt sem tudom, mondtam neki. Sokszor viszont a történet után keletkeznek a rajzok – árulta el a Vándor Meseíró. De halljuk végre, mit takar e név?
– Egy tanárnő nevezett el így tizenkét esztendővel ezelőtt, amikor megtudta, hogy a bőröndjeimet BMW-vel: busszal, metróval, vonattal, villamossal hurcolom országszerte. Osztálytermekben tartom meg a magam óráját csengetéstől csengetésig. Ha egy kupacban ülnének százötvenen, nem volna olyan közvetlen az élmény. Ha már Vándor Meseíró vagyok, osztályról osztályra sétálok, ahogyan kísérőim az utat megmutatják. Ezeket a délelőtti előadásokat kíséri a délutáni dedikálás, ez már egy helyszínen, mondjuk az iskola főbejáratánál, itt vehetik meg a gyerkőcök, szülők a könyveimet.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!