Kopott asztal az illatos fügefa alatt

A tárcaíró, amióta egy világjárvány miatt nem tud találkozni a barátaival, felfigyelt a csendre.

A tárcaíró, amióta egy világjárvány miatt nem tud találkozni a barátaival, felfigyelt a csendre. Mert csend lett. Amikor a járvány kezdődött, mindenki telefonozott, levelet írt, nyüzsgött, elmondta nyűgét, baját, bánatát. Aztán eltelt több mint félszáz nap, és mindenki hallgat. Csend van. Mintha elfogytak volna a szavak, mintha már mindenki értene mindent, mintha eljött volna annak az ideje, hogy befelé figyeljenek az emberek. Mert ha csend van, akkor képesek vagyunk meghallani lelkünk rezdüléseit, sőt azt is meg tudjuk érezni, ha valaki ránk gondol.

Hamvas Béla írja Az ágy című esszéjében: „Mintha a béke és a csend között valami eddig nem tudatosított összefüggés lenne. A meghittség utolsó állomása az ágy. A paradicsomból ez maradt. Az ember a földről kiüldözte önmagát, de ez a kis hely még a kuckóban, ahová elbújhat egy cseppet aranykorából élni, ha kint zúg is a motor, a szomszédban vinnyog a rádió, belül a zaklatottság nem simult el, az óra mindig ketyeg, és a lelkiismeret háborog, de bevonhatja magát e különös burokkal, a párnára dőlhet, mint egykor nyári délután az árnyékban fejét a tigris hasára hajtotta az illatos fügefa alatt.”

Sok helyütt találhat az ember illatos fügefát, de a tengernél bizonyosan. Egy alkalommal, mikor a tárcaíró Horvátországban járt, egy illatos fügefa alatt ülő idős nénire lett figyelmes. Némán, hófehér fejkendőben, komor tekintettel ült, mozdulatlanul. Előtte egy rozoga faasztalon kis zacskókban fügék vártak arra, hogy gazdájukra leljenek. Mivel a tárcaíró sok gyümölcsnek nem tud ellenállni, de a sorban az elsők között helyezkedik el a friss füge, ezért vett az idős nénitől egy zacskónyit. Az árát, ami egy kockás noteszből kitépett lapra volt felírva, egy angyalkás fémdobozba dobta.

Az idős néni nem szólt semmit. Komor tekintettel biccentett, hogy rendben van minden, köszöni és további szép napot kíván. Legalábbis a tárcaíró így fordította le a csendes biccentést. Viszont nem tudott már ellenállni a friss fügének, mohón kibontotta a becsomózott nejlonzacskót, és beleharapott a lédús gyümölcsbe. A tárcaíró becsukta a szemét, és élvezte a szájában szétáradó ízeket. Mikor újra kinyitotta, arra lett figyelmes, hogy az idős néni nézi őt és mosolyog. A tárcaíró visszamosolygott, majd ment a dolgára.

Hamvas Béla Az ágy című művében írja azt is, hogy „Aldous Huxley kiszámította, hogy a csend köre évenként tizenhárom és fél kilométerrel szűkül. Már nincs messze az az idő, szól, amikor a csend a földről tökéletesen eltűnik. Boldog lesz, akinek néha sikerül a Himalájában vagy az óceánon félórás megnyugvásban részesülni. A meghittség köre egyre kisebb.” A tárcaíró előtt, mivel vizuális alkat, megjelent a csend köre, méghozzá egy átlátszó, vékony pohár alakjában. A tárcaíró úgy képzelte, hogy amikor szomjazza a csendet, kezébe veszi ezt a poharat, a csend forrását, de a pohár egyre kisebb és kisebb lesz. Majd Dánielfy Gergő Csend című dalának néhány szava jutott a tárcaíró eszébe: „Erős a lánc a torkomon, elvágni sajnos nem tudom.”