Sejtette, hogy életünk szüntelen drámai küzdelem

Bilincstörők című novelláskötete tavaly jelent meg az ünnepi könyvhétre a L’Harmattan Kiadó gondozásában, azóta novellákon, esszéken dolgozik, pályázatokon indul. Borbély Lászlót írói tevékenységén kívül a „pofonok völgyében” való feltűnő jártasságáról is kifaggattuk.

Ritkán lehet olyan hírlapíróval találkozni, akinek papírja van arról, hogy levezethet egy bokszmérkőzést. Borbély Lászlót, aki mostanában a karantén adta, íróember számára termékeny nyugalmat kihasználva főként hosszabb-rövidebb novellákon és esszéken dolgozik, többek között legutóbbi kötete fogadtatásáról és legközelebbi terveiről kérdeztük.

– Sokan ismerték fel magukban a bilincstörőt ezeknek a közelmúltunkban játszódó, néha drámai, néha ironikus hangvételű történeteknek a nyomán – mondta Borbély László, akinek Bilincstörők című kötetét februárban, a magyar széppróza napján mutatták be a ferencvárosi Pinceszínházban Dóka Andrea és Lázár Balázs színművészek közreműködésével – ám a járványhelyzet miatt a tervezett könyvbemutatók sajnos elmaradtak.

A kötetben fontos szerepe van a ringnek, hiszen az író egyik kedvelt témaköre a nehézatlétika világa.

– A kilencvenes években, sportújságíróként még majdnem mindennap megfordultam idehaza különféle edzőtermekben, érdekes híreket gyűjtöttem, cikkeket írtam különféle műfajokban, főként bokszolókról, birkózókról és súlyemelőkről, de erőemelőkről és testépítőkről is. Ha akkor bárki megjósolja, hogy egy évtizeddel később Üzenet a ringből vagy Feszület a ring felett címmel novellásköteteim jelennek meg, kinevettem volna – árulta el Borbély László a sportággal való kapcsolatáról.

A Magyar Fórum egykori ismert szerzője, a legendás Otcsenás Péter alakjának megalkotója nem tagadja, hogy innen, ebből a korszakból ered a műveiben nyomon követhető vonzódás a ringen belüli világhoz. És ha egy pofont nem is, de egy dedikálást elfogadott a profi boksz koronázatlan magyar királyától.

– Kétségtelen, hogy az ökölvívás terén voltam a legkitartóbb, még a mérkőzésvezetői tanfolyamot is elvégeztem, a minap került a kezembe az igazolvány, amelyet Papp Lászlóval dedikáltattam. A bunyós múltból a másik ritka ­trófeám alighanem a profi nehézsúlyú Muhammad Ali és Joe Frazier ellen is kiálló Joe Bugnerrel, azaz Bugner Józseffel készült beszélgetéseim, akit telefonon magyarul többször is meginterjúvoltam – mondta az író. Hírlapírói tevékenységében – Borbély fontosnak tartja ezt a titulust, hiszen írói identitását a századelő legendás nemzedékétől eredezteti – sokat profitált ebből a korszakból.

– Annyit azonban már sejtettem és megtapasztaltam, hogy az életünk szüntelen drámai küzdelem az ember és ember, illetve az ember és önmaga között. A rokonszenv szerencsére kölcsönös volt, befogadtak, kiérdemeltem a bizalmukat. Tudják, hogy bármilyen műfajban írok, szeretettel, de őszintén szólok róluk, a nehézfiúkról – mondta az író.

Nemcsak a ring, de a manézs is otthonos közeg Borbély Lászlónak. Ez a másik nagy kalandja. Szereplői kedvenc előfordulási helyeként gyakran felbukkan a cirkusz, de nem a flitteres ruhában pózoló porondmesterek, hanem a szomorú Harlequinek, a Jean-­Antoine Watteau által is megfestett, enervált Pierrot világa.

– A Népligetben az ötvenes évekig működött egy legendás vurstli, amelynek utolsó mohikánja Kemény Henrik bábművész volt. Amikor Dózsa László színművésszel dolgoztunk a Bohóc vérben és vasban című könyvön, akkor személyesen is megismertem „Henit”, aki megláthatta bennem is a rokonlelket, mert helyet kínált maguk mellett „a vándorcirkusz ócska padján”, és órákon át mesélt, dalolt a múltról. Számos anekdotát őrzött a népligeti Koller Cirkuszról, a Műszínkörről, Korngut édesapja bábszínházáról és általában a bohócok, mutatványosok, artisták életéről. Az ő történetei alapján írtam meg a Finita la commediát, amely arról szól, hogyan tették nincstelen földönfutóvá az államosításkor azokat a mesébe illő alakokat, akik ezt a varázslatos, Fellini filmjeibe illő világot önerőből létrehozták és fenntartották – emlékezett vissza az író.

A hírlapírónak a színház talán a harmadik szerelem, Koncz Gáborról (Kaszkadőr nélkül), Reviczky Gáborról (Egy önveszélyes ember), Dózsa Lászlóról (A rivaldától a vérpadig és utána) szóló könyvei komoly színházi kapcsolatrendszerről árulkodnak.

– Velük kulturális újságíróként ismerkedtem meg, de kapcsolatunk azóta baráti lett. Gyurkovics Tibor költő, író kezdettől fogva közös nevező volt az életünkben. Részben Gyurkovics, illetve e három nagyszerű színművész hatására kezdtem el szépprózai igénnyel történeteket írni – számolt be e szintén termékeny kapcsolatról a szerző.

Borbély László titokzatos összeköttetésben áll a századelő nagy hírlapírói­val, elátkozott írófejedelmeivel is. Időutazóként fel-felbukkan Ady Endre és kortársai kocsmavilágában. A varázsló feltámad című elbeszélésében Kosztolányi Dezső kíséri el őt rokona, Csáth Géza halálos ágyához. Beszámolói hátborzongatók, és éppen napilapos tárca-ízük, hamisítatlan életszerűségük okán. Mintha a száz éven egyszerűen átlibbenne az időtlen redakció örök hírlapírója, úgy tudósít e találkozásokról, „túllépve e mai kocsmán”.