Sejtette, hogy életünk szüntelen drámai küzdelem

Bilincstörők című novelláskötete tavaly jelent meg az ünnepi könyvhétre a L’Harmattan Kiadó gondozásában, azóta novellákon, esszéken dolgozik, pályázatokon indul. Borbély Lászlót írói tevékenységén kívül a „pofonok völgyében” való feltűnő jártasságáról is kifaggattuk.

– Annyit azonban már sejtettem és megtapasztaltam, hogy az életünk szüntelen drámai küzdelem az ember és ember, illetve az ember és önmaga között. A rokonszenv szerencsére kölcsönös volt, befogadtak, kiérdemeltem a bizalmukat. Tudják, hogy bármilyen műfajban írok, szeretettel, de őszintén szólok róluk, a nehézfiúkról – mondta az író.

Nemcsak a ring, de a manézs is otthonos közeg Borbély Lászlónak. Ez a másik nagy kalandja. Szereplői kedvenc előfordulási helyeként gyakran felbukkan a cirkusz, de nem a flitteres ruhában pózoló porondmesterek, hanem a szomorú Harlequinek, a Jean-­Antoine Watteau által is megfestett, enervált Pierrot világa.

– A Népligetben az ötvenes évekig működött egy legendás vurstli, amelynek utolsó mohikánja Kemény Henrik bábművész volt. Amikor Dózsa László színművésszel dolgoztunk a Bohóc vérben és vasban című könyvön, akkor személyesen is megismertem „Henit”, aki megláthatta bennem is a rokonlelket, mert helyet kínált maguk mellett „a vándorcirkusz ócska padján”, és órákon át mesélt, dalolt a múltról. Számos anekdotát őrzött a népligeti Koller Cirkuszról, a Műszínkörről, Korngut édesapja bábszínházáról és általában a bohócok, mutatványosok, artisták életéről. Az ő történetei alapján írtam meg a Finita la commediát, amely arról szól, hogyan tették nincstelen földönfutóvá az államosításkor azokat a mesébe illő alakokat, akik ezt a varázslatos, Fellini filmjeibe illő világot önerőből létrehozták és fenntartották – emlékezett vissza az író.

A hírlapírónak a színház talán a harmadik szerelem, Koncz Gáborról (Kaszkadőr nélkül), Reviczky Gáborról (Egy önveszélyes ember), Dózsa Lászlóról (A rivaldától a vérpadig és utána) szóló könyvei komoly színházi kapcsolatrendszerről árulkodnak.

– Velük kulturális újságíróként ismerkedtem meg, de kapcsolatunk azóta baráti lett. Gyurkovics Tibor költő, író kezdettől fogva közös nevező volt az életünkben. Részben Gyurkovics, illetve e három nagyszerű színművész hatására kezdtem el szépprózai igénnyel történeteket írni – számolt be e szintén termékeny kapcsolatról a szerző.

Borbély László titokzatos összeköttetésben áll a századelő nagy hírlapírói­val, elátkozott írófejedelmeivel is. Időutazóként fel-felbukkan Ady Endre és kortársai kocsmavilágában. A varázsló feltámad című elbeszélésében Kosztolányi Dezső kíséri el őt rokona, Csáth Géza halálos ágyához. Beszámolói hátborzongatók, és éppen napilapos tárca-ízük, hamisítatlan életszerűségük okán. Mintha a száz éven egyszerűen átlibbenne az időtlen redakció örök hírlapírója, úgy tudósít e találkozásokról, „túllépve e mai kocsmán”.