A szeretet határtalan határa

Van úgy, hogy kidolgozott, nagy tervekkel indulok útnak, és a fele sem valósul meg, és van olyan, hogy hirtelen felindulásból kerekedek fel, és a végén szebben összeáll a történet, mint amikor felkészülök. Bár azt nem állítom, hogy semmit sem tudtam a dombóvári Fekete István Múzeumról és alapítójáról, Bodó Imre agrármérnökről, de a gyűjtemény, ami a Hóvirág utcában fogadott, felülmúlta minden elképzelésemet. Úgy éreztem, méltóbb módon nem is tudnék tisztelegni Fekete István emléke előtt az idei kettős évforduló kapcsán, mint hogy megosztom olvasóinkkal az élményeimet.

Az alapító megragad minden információmorzsát és felgöngyölít minden szálat Fotó: Havran Zoltán

– Akkor került ide Kittenberger Kálmán képe, az utolsó közös felvétel a feleségével, Bogáncs kutyának a fotója, édesapja nyugdíjaskori fényképe, a vidrafej, az íróasztala a székkel, a telefon, a lámpa, a rádió, a nagy agancs és a kis agancsok; ezek mind a Pista bácsi személyes tulajdonai voltak – mutatja Bodó Imre a relikviákat.

Megállunk egy fiatalembereket megörökítő tabló előtt. Fekete István szűk baráti köre látható rajta, akikkel együtt érettségizett. Katona is van a képen, nem csoda, hisz akkor 1918-at írtunk, és érettségi után mindenkit bevonultattak. Bodó Imrének még nem sikerült azonosítania a tablón szereplő valamennyi személyt, de kutatását nem adta fel. Viszont ha arra járnak, önöknek is megmutatja, kiről mintázta Fekete István a Tüskevár hősét, Tutajost. Lenézek az íróasztalra, és megakad a szemem egy tenyérnyi, bekeretezett képen. Tudom, kit ábrázol, de nem értem, miért van ott. Bodó Imre már mondja is: – Damjanich János aradi vértanú anyai ágon a nagybátyja volt. Ez a kép is nagy becsben volt, a dolgozószobájában tartotta Pista bácsi.

Megállunk egy pillanatra, mert felsorolások és komoly számadatok következnek arról, hogy hol van szobra Fekete Istvánnak, ki készítette, melyiket mikor avatták Dombóváron, Göllében, Bakócán – ahol segédtiszt, azaz gondnok volt Fekete István. Ott ismerte meg leen­dő feleségét, Piller Editet, az ottani körorvos leányát, akit 1929 decemberé­ben feleségül is vett a bakócai templomban –, Ajkán, Óváron – ahol a gazdasági akadémiát végezte –, Győrben – ahol egy iskola felvette a nevét. Több domborműve van az országban, és jelen pillanatban 17 emlékhelye.

– Tízmillió könyvét adták el Magyarországon 2013-ig, most 11 milliónál tartunk, külföldön másfél millióra tehető az eladott könyveinek a száma. A huszadik században nincs még egy magyar írónk, akinek ennyi könyve jelent volna meg. Jókaihoz szokták hasonlítani, hogy Jókai után ő a legnépszerűbb író. De Jókai a 19. században élt és alkotott, nem volt televízió, nem volt internet, sokkal többet olvastak az emberek, és ő még Nagy-Magyarország területén élt és alkotott, tehát sokkal több könyvet adtak ki, mint most – tájékoztat lelkesen Bodó Imre.

Látható az édesapja pipája, az elemi iskolai bizonyítványa, az eredeti érettségi bizonyítványa, a házassági anyakönyvi és a születési anyakönyvi kivonata. Imakönyv, a toll, amivel utoljára írt, a cigarettatartója. A Vuk németül, eszperantó nyelven, vietnami nyelven, magyarul, dánul és angolul. – Tizenegy nyelven olvasható a Vuk – világosít fel Bodó Imre.

Megyünk tovább. Itt van a Halászat című könyv, ami a mai napig is tankönyvként szolgál. A Lutra oroszul, a filmnek a plakátja a vitrin oldalán.

A halásznadrágja, pálinkásbutykosa, zseblámpája, vadászbotja, darabok a koporsóból, a doboz, amely eredetileg Bogáncs kutya hamvait tartalmazta (ez a két utóbbi relikvia a göllei újratemetést megelőző exhumálás alkalmával került a múzeumba).

Egy másik vitrin az Amerikában élő ifj. Fekete István köteteivel. Ő rendszeresen publikál, körülbelül húsz kötete jelent meg eddig. Minden, ami az édesapjával kapcsolatos, megtalálható itt.

Már eddig is rengeteget láttam, rengeteg új dolgot tudtam meg Fekete Istvánról, életéről, környezetéről és a munkásságáról. De ami ezután következett, attól elállt a szavam: Csermely Ottóné – aki mindent gyűjtött, ami az íróval kapcsolatos, és úgy végrendelkezett, hogy ezeket a múzeum kapja meg – hagyatéka. Három fotóalbumban több mint 1200 kép van az íróról és családjáról, négy albumba be vannak ragasztva a különböző elbeszélések. Amit nem tudott megszerezni, azt a könyvtárban lemásolta.

A Zsellérek több kiadása egy másik tárolóban. Fekete István 1938-ban a Zsellérekben megírta, hogy Ajkán és környékén a vöröskatonák milyen gyilkosságokat, kínzásokat, akasztásokat követtek el. A könyvet 1948-ban betiltották, a szerzőt kirúgták a Földművelésügyi Minisztériumból. A rendszerváltozás után 1992-ben jelenhetett meg először a Zsellérek. Bodó Imre mutatja, hogyan cenzúrázták a könyvet: harminc oldalt kihagytak.

Mint írtam, a múzeum helyt ad minden Fekete Istvánhoz kapcsolható tárgyi emléknek. Ilyen jogon néz ránk a falról egy korabeli viseletben megfestett házaspár is. – A dédanyám és a dédapám látható a képen, mind a kettőt tanította Fekete Árpád kántortanító. Dédanyám nagyon sokat mesélt a Fekete családról, a gyerekeikről – árulja el Bodó Imre.

Fekete István kitüntetései, elismerései is megtekinthetők a dombóvári múzeumban: a Somogyért posztumusz díj, a József Attila-díj, amelyet a Tüskevárért kapott, a Hűség a Hazához érdemrend nagykeresztje, a Munka Érdemrend arany fokozata. A Magyar Örökség Díjat ifj. Fekete István Ajkának ajándékozta. – Itt megragadom az alkalmat – veti közbe Bodó Imre –, hogy elmondjam, 2015-ben a Somogy megye és a Tolna megyei értéktár­­bizottsággal karöltve felterjesztettük javaslatunkat a Hungarikumbizottsághoz, mert most is vallom és hiszem, hogy Fekete István példás élete és munkássága hungarikum. Remélem, hogy egyszer csak elismerik, mert kaptam egy levelet, a Földművelésügyi Minisztériumból – ott székel a Hungarikumbizottság –, hogy ilyen alapon minden írónkat és költőnket fel lehetne terjeszteni.

Ekkor azt írtam vissza: „Tisztelettel közlöm, igaza van, de most Fekete István van fölterjesztve, azzal tessenek foglalkozni. Ha majd Jókait terjesztik fel, vagy Ady Endrét, akkor azzal kell foglalkozni.” Erre már nem jött válasz. Most megint megerősítettem, elküldtem az új miniszternek, meg ahol csak voltam a rendezvényeken előadást tartani, mindenhol csináltunk egy jelenléti ívet, és odaírtam, hogy a Hungarikumbizottság részére. Mindenki aláírta, hogy Fekete István legyen hungarikum. Januárban volt a születésének 120., ezen a héten pedig a halálának az 50. évfordulója. Nagyon nagy meglepetés volt, hogy idén érettségi tétel volt a Tolvaj című elbeszélése, tehát valami elkezdődött – foglalta össze vágyát és reményét Bodó Imre.

– Az elmúlt 25 évben ötvenhétezer ember járt itt a világ minden részéről; tegnap volt 25 éves a gyűjtemény.

Ausztrália kivételével minden földrészről jártak itt – így búcsúzott a múzeum­alapító.

Már kint az utcán, a kocsiban ülve, úgy döntünk a fotós kollégámmal, hogy elmegyünk a 22 kilométerre lévő Göllébe is, megtekintjük a szülőházat, és a temetőt sem hagyjuk ki.

A múzeumban láttuk, hogyan nézett ki régen a szülőház, most megcsodáljuk felújítva. Az önkormányzat 36 millió forintot költött az épületre, most négy teremben láthatók a relikviák. Sajnos bemenni nincs időnk, majd egy következő alkalommal. De őszintén meglepődtem, hogy ez a ház nemcsak Fekete István, hanem Rácz Vali sanzonénekesnő, színésznő szülőháza is.

A felújított göllei szülőházban négy teremben láthatók a relikviák
Fotó: Havran Zoltán

A göllei temetőben, a Szent Vendel-kápolna (tetején a kereszt 1760-ban készült) közvetlen közelében nyugszik Fekete István két elhunyt kistestvére, Antal és Erzsébet, mellettük található 2004 augusztusa óta Fekete István, a felesége és elmaradhatatlan Bogáncs kutyájuk síremléke.

Fotó: Havran Zoltán

Arra, hogy – gyermekei javaslatára – miért „tértek haza” a Farkasréti temetőből a gölleibe, a kápolna falán található, a Ballagó időből származó idézet ad magyarázatot: „Ha mélyen magamba nézek, szeretetem határtalan határát egyetlen szó fejezi ki, egyetlen régi-régi szó, amiben élők és holtak benne voltak, s ez az érthetetlen, de nekem mindent jelentő szó mondta ki, hogy Gölle.”

Bodó Imre, aki mindent gyűjt, ami érték

A dombóvári Fekete István Múzeum alapítója már tízéves korában tudta, ki az a Fekete István, hogy az ő falujában született, ismerte a pajtásait, akik között rokona is volt. Szemben lakott Belányi Valterné Mária, az állatorvos felesége, aki honismereti szakkört működtetett társadalmi munkában. – Negyedikes voltam, és mondtam neki, hogy Mária néni, legyen szíves engem felvenni a szakkörbe. „Jaj, Imikém, majd csak jövőre, akkor leszel ötödik osztályos” – mondta, de addig könyörögtem neki, hogy végül felvett. Nála láttam egy kőbaltát meg egy női bronzkori karperecet, de az a kőbalta ma is a kezemben van. Mindent gyűjtök, ami érték. Történész, régész szerettem volna lenni, de hát nem voltam olyan jó tanuló, hogy felvettek volna a bölcsészkarra, ezért a szüleim mezőgazdasági pályára irányítottak – magyarázza szenvedélyét Bodó Imre. Dombóvár elismerő díszjelvényétől kezdve a Jóember-díjig mintegy harminc oklevél birtokosa. A vendégbarát múzeum pályázaton különdíjat nyert 2008-ban, egyesületük megkapta 2011-ben, fennállásának 15. évében a dombóvári Civil Díjat. Arra a legbüszkébb, hogy a szülőfaluja 2008-ban díszpolgárává fogadta, tavaly pedig a Vigadóban vette át Rétvári Bence államtitkártól a Magyar Arany Érdemkeresztet.