Az eső álmosítóan kopogott az ereszen a kiadós hétvégi ebéd után. A tárcaíró komolyzenét hallgatott, és közben elszunyókált a kanapén. Vagy a borongós idő okozta, vagy csak túl sokat evett ebédre, de nyugtalanul aludt. Azt álmodta, hogy újságot olvas. Az újság, amit olvasott, örömmel értesítette az olvasóit, hogy azon a héten milyen filmek kerültek tiltólistára. Aztán egy másik cikkre tévedt a tárcaíró szeme, amelyben dörgedelmes kirohanással alázták meg a betiltott filmek alkotóit.
A tárcaíró arra lett figyelmes álmában, hogy először azokat a filmeket tiltották be, amelyekben szerepelt a néger kifejezés, aztán azokat is, amelyekben feketének nevezték őket. Nem úszták meg a letiltásokat azok a filmek sem, amelyek rabszolgaságot ábrázoltak, még akkor sem, ha történelmileg hitelesek voltak. Aztán azok a mozgóképes alkotások kerültek sorra, amelyek a múltról szóltak. A tárcaíró álmában ugyanis egész nap azt énekelték a tinisztárok, az új csillagok, akik kékre festették magukat, mert a kék lett a politikai korrektség színe, hogy a múltat végképp el kell törölni.
Ezért nem úszták meg a művészfilmek sem a betiltást, mert azok egy része a múltról szól, ráadásul gondolkodásra késztetnek. Ezeket a filmeket először kigúnyolták az újságokban, lila, unalmas és felesleges dolgoknak titulálták őket, amelyeket ráadásul – mint írták – nem is ért senki. Aztán a krimik következtek, mert azokban meg jók voltak a rendőrök, nyomozók, detektívek, akik elfogták és börtönbe csukták a bűnözőket. A kékre festett tinisztárok viszont azt kiabálták – most már nem énekeltek – a hangszórókba, hogy aki jó, igazából az a rossz, de a legrosszabb a rendőr.
Aztán betiltották a sorozatokat is. Ezt úgy indokolták meg az újságok a dörgedelmes jegyzetekben, hogy minden sorozatban van család, ami viszont elavult, a nők kizsákmányolására jött létre, ezért ezeket az alkotásokat tűzre is vetették. A kékre festett tinisztárok a tárcaíró rémálmában ekkor már azt harsogták, hogy aki jó, az igazából rossz, rossz a rendőr is, de a legrosszabb a férfi.
