Mentőöv vagy teher a magyar kisebbségi sors?

Az eszmetörténeti munkák olvasásához kell egy bizonyos lelkiállapot és ráhangolódás, mert egyfelől nem a hagyományos olvasói elvárások alapján létrejövő izgalmakat tartogat (hanem egészen másféléket – jóféléket!), másfelől olyan sajátságosan és szimpatikus ügybuzgalommal merül el egy-egy téma szerteágazó rendszerében, hogy az olvasó olyasmit is megtud a többnyire széles spektrumú tudományos szövegből, aminek a létezéséről addig alig tudott valamit, és azt hitte, ennyi elég is – de megtudja (azt is), hogy nem, nem elég, a tudásból sosem elég.

Cseke Péternek, a jeles irodalom- és eszmetörténésznek a Tria­noni hófogságban című kötete olyan alapos és mély bemutatását, elemzését és olvasatát adja a két világháború közötti erdélyi magyar (gyakran az irodalomtörténettel szorosan összefonódó) eszmetörténeti áramlatoknak, hogy az a téma iránt érdeklődő olvasó elégedettségét és elismerését képes teljes mértékben kivívni és elnyerni.

A kötet szerzője nyolc ciklusba rendezte írásait: Múltfaggatás – jövőépítés, Paradigmaváltó kísérletek 1918 után, Az értelmiségnevelés ihletői, Nemzedéki és nemzeti közösségépítés, Rokon mozgalmakkal kölcsönhatásban, Tudományművelés – egyetem nélkül, Kisebbségi életstratégiák, Állásfoglalások a kisebbségi élet belső vitáiban. Szinte felsorolni is lehetetlen, mi mindenről esik szó ezekben a tanulmányokban vagy tanulmányértékű esszékben, de különösen nagy hangsúlyt kap az Erdélyi Fiatalok című lap körül csoportosuló szellemi holdudvar, közülük is László Dezső, Jancsó Béla, Mikó Imre, Balázs Ferenc, Dsida Jenő munkássága, az erdélyi magyar kulturális közösség érdekében folytatott tevékenysége.

A szerző a kötet előszavában pontosan megnevezi, miért éppen azt kutatja, amit, és ennek kapcsán igen erős és fontos megállapításokat tesz: „Magyarországon tartott előadásaim kapcsán többször is megkérdezték tőlem: miért foglalkozom olyan kitartóan kisebbségi létértelmezésekkel? Hiszen az európai csatlakozás távlatában amúgy is megszűnik a »kisebbségi kérdés«. Bárcsak úgy lenne. Abban talán joggal reménykedhetünk – válaszoltam –, hogy újjáteremtődik a Kárpát-medencei magyarság szellemi egysége, de a visszajelzések máris azt igazolják: az Európai Unióban az egész magyarság óhatatlanul kisebbségi helyzetbe kerül. Vagyis: ebben a helyzetben kell újrafogalmaznia önmagát. Éppen ezért a kisebbségi élet törvényszerűségei a közeljövőben csak felértékelődhetnek. A Felsőmagyarország és a Szépírás Kiadó gondozásában 2006 karácsonyán megjelent kötetemnek a címválasztásával is ezt kívántam sugallni: Legyen eszünk, ha már volt.”

Illetve ugyanitt hangzik el a fenti idézethez kapcsolhatóan a kötet egyik igen fontos mondata. A történet kicsit csavaros, ugyanis Cseke Péter idézi Gáll Ernőt, aki viszont éppen Cseke Péterre hivatkozik és utána írja a fontos mondatot: „Cseke Péter bevezetőjében többször is hivatkozik egyetértően régi tételeimre, ami – a mai nagy csendben körülöttem – némi elégtételt nyújt. Most tudatosodik egyre inkább bennem, hogy »hálát kell adnom« a kisebbségi sorsnak és problematikának, mert szellemi-erkölcsi mentőövként az elsüllyedéstől, a teljes ellehetetlenüléstől ment meg. Ha ez nem lett volna és nem lenne, légüres tér venne körül, és életem is értelmetlenné válna a nagy kataklizmában!” Megszívlelendő mondatok.

Cseke Péter: Trianoni hófogságban 1918–1945–1990. Eszmetörténeti tanulmányok. Nap Kiadó, Budapest, 2020.