A trianoni tragédiához vezető nemzetiségi konfliktusok a legszemélyesebb emberi vágyak, álmok, dacok, indulatok felől vannak ábrázolva, afféle szimbolikus sűrítésben – a háttérben az ezeket kijátszó nagyhatalmi érdekekkel. S hogy milyenek a győztes nagyhatalmak?
„– Le akarom zárni végre ezt az istenverte békekonferenciát. Van más dolgom is, elég. Nem jönne jól most egy sajtóbotrány.
– Miféle sajtóbotrány? Kit érdekelnek a magyarok?
– A magyarok senkit sem érdekelnek, de azt felkapnák a firkászok, ha mi ketten nem értenénk egyet ebben az ügyben. Ha Anglia és Franciaország más álláspontra helyezkedne Apponyi tegnapi beszédével kapcsolatban, arról címoldalon adnának hírt az újságok Londonban, Párizsban és New Yorkban is.”
Clemenceau és Lloyd George beszélgetése. Nem találkozunk sokat velük, ahogy Telekivel és Apponyival sem. Utóbbiról a győztesek gúnyolódva beszélnek, a híres beszéd (a könyv egyik csúcsjelenete) alatt és után is, külseje és magatartása kapcsán is többször szóba jön Don Quijote – akiről Clemenceau nem tudja, spanyol vagy angol író eszelte-e ki, mert nem érdekli az irodalom, legfeljebb a francia.
Nem egy érzelgős könyv a Trianon Noir. A krimiszálban elárult és kihasznált főhős épp olyan tehetetlenül sodródik az eseményekkel, ahogy hazánk a XX. század történelmében. Sötét idők, sötét alakokkal, akik vagy eleve vesztes csatákba indulnak, vagy kizárólag saját érdekeikkel foglalkoznak, vagy a bőrüket mentik. Ősi János kellő érzelmi távolsággal láttatja mindezt. Hagyja az olvasóban megszületni a tragédia fölött érzett gyászt.
(Ősi János: Trianon Noir. Rézbong Kiadó, 2020, Budapest)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!