A tárcaíró nemrég majdnem egy napot töltött el a Korda Filmparkban. Talán a filmes környezet, az érdekes díszletek, a kamerák vagy a green box varázslata okozta, de azóta a film mibenlétén gondolkodik. A tárcaíró arra jött rá, hogy milyen furcsa, paradox helyzetben leledzik a filmipar. A filmek, sorozatok jelentős része ugyanis arra törekszik, hogy minél realistább legyen. A színész úgy főzzön kávét, ahogy azt szoktuk, beszéljen úgy, ahogy egy hétköznapi ember beszél, szeressen vagy utáljon akképp, mint mindannyian. Akkor mondja az emberek nagy része, hogy milyen jól játszott a filmszínész, ha minél realistábban adja elő az életet. Valljuk be őszintén, azt szeretjük, ha Charles Bronson úgy vág fát A hét mesterlövészben, ahogy azt kell. Látjuk, hogy természetesen csinálja, nem ment el a forgatás előtt vidékre tanulmányozni, hogyan vágják az emberek a fát.
A vérében van az, amit előad. A filmiparban a paradox helyzetet az okozza, hogy miközben őrült módon realizmusra törekszik a filmkészítők nagy része (persze azért vannak kivételek is bőven), aközben szinte minden csak varázslat. Díszlet sokszor a kunyhó, ahova belép a színész, mert amikor már bent van, egyszerűbb egy jól bevilágítható stúdióban felvenni a szobabelsőt, ahol kéznél van minden technika, ami egy jelenet felvételéhez szükséges. De persze nincsen ezzel semmi baj. Egyszerűbb egy henger alakú kavicsokkal teli rácsos fémszerkezetet különböző sebességgel pörgetni, mint felvenni a szél vagy a tenger hangját. Sőt, az igazság az, hogy még jobban is szól, már-már azt is mondhatnánk, hogy életszerűbb. De hát nem az.
Mivel a filmek jeleneteit nem sorrendben forgatják, a színész leginkább eljátssza a szerepét. Vannak olyanok, akik ezt rutinból teszik, vannak olyanok, akik csak egyféle szerepet tudnak eljátszani mindig, aztán persze olyanok is vannak – nem túl sokan –, akik úgy játsszák el a szerepet, mintha már nem is játszanának. Sőt még olyanok is vannak, akik egész nap benne tudnak maradni a szerepben, és így gördülékenyen megy a különböző jelenetek forgatása.