A filmben eljátsszák, a színpadon megélik

A színpadon nem kell realizmusra törekedni, úgy kávét főzni vagy fát vágni, ahogy az életben is.

Budapest, 2017. szeptember 29. Ifj. Vidnyánszky Attila játszik Hamlet szerepében William Shakespeare Hamlet című drámájának próbáján a Vígszínházban 2017. szeptember 28-án. A színdarabot Eszenyi Enikő rendezésében október 1-jén mutatják be. MTI Fotó: Mohai Balázs Fotó: Mohai Balázs

A tárcaíró nemrég majdnem egy napot töltött el a Korda Filmparkban. Talán a filmes környezet, az érdekes díszletek, a kamerák vagy a green box varázslata okozta, de azóta a film mibenlétén gondolkodik. A tárcaíró arra jött rá, hogy milyen furcsa, paradox helyzetben leledzik a filmipar. A filmek, sorozatok jelentős része ugyanis arra törekszik, hogy minél realistább legyen. A színész úgy főzzön kávét, ahogy azt szoktuk, beszéljen úgy, ahogy egy hétköznapi ember beszél, szeressen vagy utáljon akképp, mint mindannyian. Akkor mondja az emberek nagy része, hogy milyen jól játszott a filmszínész, ha minél realistábban adja elő az életet. Valljuk be őszintén, azt szeretjük, ha Charles Bronson úgy vág fát A hét mesterlövészben, ahogy azt kell. Látjuk, hogy természetesen csinálja, nem ment el a forgatás előtt vidékre tanulmányozni, hogyan vágják az emberek a fát.

A véré­ben van az, amit előad. A filmiparban a paradox helyzetet az okozza, hogy miközben őrült módon realizmusra törekszik a filmkészítők nagy része (persze azért vannak kivételek is bőven), aközben szinte minden csak varázslat. Díszlet sokszor a kunyhó, ahova belép a színész, mert amikor már bent van, egyszerűbb egy jól bevilágítható stúdióban felvenni a szobabelsőt, ahol kéznél van minden technika, ami egy jelenet felvételéhez szükséges. De persze nincsen ezzel semmi baj. Egyszerűbb egy henger alakú kavicsokkal teli rácsos fémszerkezetet különböző sebességgel pörgetni, mint felvenni a szél vagy a tenger hangját. Sőt, az igazság az, hogy még jobban is szól, már-már azt is mondhatnánk, hogy életszerűbb. De hát nem az.

Mivel a filmek jeleneteit nem sorrendben forgatják, a színész leginkább eljátssza a szerepét. Vannak olyanok, akik ezt rutinból teszik, vannak olyanok, akik csak egyféle szerepet tudnak eljátszani mindig, aztán persze olyanok is vannak – nem túl sokan –, akik úgy játsszák el a szerepet, mintha már nem is játszanának. Sőt még olyanok is vannak, akik egész nap benne tudnak maradni a szerepben, és így gördülékenyen megy a különböző jelenetek forgatása.

A film és a színház között az a különbség, hogy míg a filmszínész eljátssza a szerepet, addig a színpadon a színész megéli. A színpadon nem kell realizmusra törekedni, úgy kávét főzni vagy fát vágni, ahogy az életben is. Leginkább sokszor lehetőség sincsen rá, nem is várja el a közönség. Sőt a közönség a filmmel ellentétben nem realizmust vár, hanem inkább a lélek rezdüléseire szeret figyelni. A színház nagy pillanatai, amikor megnyilvánul a lélek, amikor a színész igazán megéli a szerepét, átlényegül, nem a valóságból merít, hanem új minőséget hoz létre, és mindennek azon a bizonyos estén a teljes folyamatában részese lehet a közönség. A filmek nagy része arra törekszik, hogy megtanítson valamit, ami segíti a hétköznapi élet küzdelmeit átlátni. Jobb esetben segít tisztességes embernek maradni.

A színház viszont, mivel a lét legfontosabb forrásával van kapcsolatban, a katarzis révén még arra is képes, hogy jobb emberré tegye a közönséget.

Hamlet ifj. Vidnyánszky Attila
Fotó: MTI/Mohai Balázs