Felértékelődött az emberekkel töltött idő

Az augusztus 20. és 30. között rendezendő Fesztiválakadémia programját az utolsó pillanatban kellett átszervezni. A rendezvény művészeti vezetőivel, Kokas Katalinnal és Kelemen Barnabással otthonukban beszélgettünk a megváltozott műsorról és arról, hogy ők hogyan élték meg a járványhelyzetet.

Kokas Katalin és Kelemen Barnabás hegedűművészek a Fesztivál Akadémia megálmodói és művészeti vezetői Fotó: Csibi Szilvia

– K. K.: Ezeket a színészeket egyébként nagyrészt gyerekkorom óta ismerem, hiszen a Csiky Gergely Színházban nőttem fel, ahol a szüleim zenészek voltak a színházi zenekarban. Ez is családiassá teszi a fesztivált. Mindegyiküket úgy kértük fel, hogy azt adják elő, amit szeretnének, vagy amivel épp foglalkoznak, a szövegekhez pedig mi próbáltuk társítani a hozzájuk illő zenéket.

– K. B.: Emellett van még egy fontos változás: eddig minden évben megrendeztük a Fehér Ilona Nemzetközi Korosztályos Hegedűversenyt húsz év alatti hegedűsök számára, ahova távoli külföldi országokból is érkeztek diákok. A járvány miatt ezt idén nem tudjuk megtartani, át kellett tennünk jövőre, ugyanakkor elindítottuk a Hubay Jenőről elnevezett közép-európai hegedűversenyt, amit a terveink szerint decemberben tartunk meg Miskolcon. A versenyre október 15-ig várjuk a 19 év alatti hegedűsök jelentkezését a határon túlról és a visegrádi négyek országaiból.

– A járvány okozta kényszerhelyzet tulajdonképp új lehetőségeket is teremtett. Hogyan élték meg ezt a helyzetet szakmailag és emberileg?

– K. K.: Ilyen helyzetekben az embernek sok mindent újra kell gondolnia, hogy ha nem tud megvalósítani valamit, akkor mit tehet helyette. Családi körben töltöttük az elmúlt pár hónapot, és nagyon élveztük ezt az időszakot, hiszen többet lehettünk együtt szeretteinkkel. Barnabással közös életünk huszonhárom és fél éve kezdődött, azóta mindegyikünknek hiányzik az együtt töltött idő, mert a fellépések miatt gyakran kell utaznunk. A karantén időszakában egyébként Kaposváron laktunk a szüleimmel, öcsémmel, sógornőmmel, volt, hogy csatlakoztak hozzánk a húgomék is. Mindannyiunk számára különleges volt ez az időszak.

– K. B.: Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy egyszerre semmi dolgunk nem volt. Pár hétig még arra is alig volt időnk, hogy hegedüljünk, csak online tanítottunk, és a fesztiválszervezéssel foglalkoztunk, ami rengeteg időt elvett és nagy kihívás volt.

– K. K.: Nekem még olvasni sem nagyon volt időm, pedig könyvtárnyi könyvet vittem magammal. Viszont mindig volt kivel beszélgetni, a családdal, szeretteinkkel töltött idő felértékelődött. Emellett Gáspár fiammal gyakoroltam nagyon sokat, aki az online felvételin végül bekerült a Zeneakadémia különleges tehetségek osztályába Perényi Eszterhez, aki minket is tanított, ezért ez különösen sokat jelent számunkra.

– Hogyan látják, a zenei életre hosszú távon milyen hatással lesz ez a helyzet?

– K. K.: A hatás mindenképp kettős. Sok olyan zenésszel beszéltem, aki áldásos időszaknak élte meg mindezt, és nem is várja, hogy visszakerüljön ugyanabba a mókuskerékbe. Szerintem nagyon sokan most döbbentek rá, hogy az állandó fellépések és utazás mellett van másik választás, másik út. És itt természetesen a mértékről van szó, arról, hogy nem kell mindig mindent elvállalni, az otthon, családi körben eltöltött időnek felbecsülhetetlen értéke van. A karantén hónapjai során emellett az is világossá vált számunkra, hogy mennyire nélkülözhetetlen része az életünknek a zene és az is, hogy a zene elválaszthatatlan az emberi jelenléttől, a másik zenész jelenlététől és a közönség jelenlététől. Fellélegzés számunkra, hogy újra együtt lehetünk, együtt zenélhetünk, együtt hallgathatjuk a kamarazene irodalmának legnagyszerűbb alkotásait.

– K. B.: Anyagi szempontból azonban ez egy nagyon drámai helyzet azok számára, akik elsősorban a fellépésekből éltek. Így azt gondolom, hogy ez valóban egy áldásos időszak volt, de azért jó lenne, ha nem tartana túl sokáig.