Harmincöt éve nincs sanzonbizottság

Harmincöt éve, 1985-ben oszlatta fel magát a Kádár-rendszer cenzúrájának egyik szimbóluma, a híres-hírhedt Táncdal- és Sanzonbizottság. Utolsó főtitkára, Zongor Árpád erről saját hatáskörében körlevelet küldött ki a testület tagintézményeinek. Úgy látszik, ekkor a diktatúra már valamelyest engedett szorításából, és a főtitkár egyéni felelősségére meg merte tenni ezt a lépést. A cenzúra ezzel persze nem szűnt meg, hanem az egyes intézményekben folytatódott.

A V’Moto-Rockot, Demjén Ferencet és Lerch Istvánt többször visszautasították Fotó: Fortepan/Urbán Tamás

A V’Moto-Rockot, Demjén Ferencet és Lerch Istvánt többször visszautasították
Fotó: Fortepan/Urbán Tamás

Az igazgató hálálkodva említette a Táncdal- és Sanzonbizottságot, amely „megakadályozza a zeneileg és szövegileg ízlésromboló táncdalok bemutatását”. A miniszterhelyettesi értekezlet a cenzúra hatékonyabb alkalmazását szorgalmazva kérte egyebek mellett a sanzonbizottságtól is, hogy fejlesszék a szerzők eszmei-politikai világnézetét, és az ideológiailag alkalmatlanokat fokozatosan cseréljék megfelelőbbekre. Mintha a művészet világában parancsszóra lehetne alkotni – bár a pártapparatcsikok tényleg ezt hitték.

A sanzonbizottság nem tétlenkedett, kéthetente ülésezett, és rögtön lecsapott az általa rendszerellenesnek tartott számokra, persze elsősorban a szövegvilágba belekötve, de a zeneszerzőket is rendszeresen pellengérre állítva. 1971-ben kilencvenöt ülést tartottak, amelyből negyven­nyolc alkalommal az éppen aktuális táncdalfesztivál és a rádió Made in Hungary rendezvényének anyagával foglalkoztak. Összességében egy év alatt 1725 dalt bíráltak el, amiből csak 331-et engedélyeztek, 150 esetben zenei, illetve szövegbeli módosítást javasoltak.

Az efféle keménykéz-politika azonban még a rendszert kiszolgáló hivatalnokok között sem aratott osztatlan sikert. Kőháti Zsolt, az MSZMP KB tudományos, kulturális és közoktatási osztályán dolgozó könnyűzenei referens a kortársakhoz képest felvilágosult és korát megelőző elképzelést fogalmazott meg már 1976-ban egy házi feljegyzésében, amikor kijelentette, hogy a sanzonbizottság teljesen funkcióját vesztette, ezért meg kellett volna szüntetni.

Állítását azzal támasztotta alá, hogy ennek az intézménynek a döntései nem voltak kötelezőek egyetlen szórakoztatóipari intézményre sem, ugyanakkor a rádió és az MHV a sanzonbizottság által elfogadott számok egy részét még ezen túlmenően saját hatáskörében újra cenzúrázhatta. Bors Jenő MHV-igazgató ekkor már osztotta Kőháti Zsolt véleményét a sanzonbizottság feloszlatására vonatkozóan, mondván, hogy az MHV úgyis cenzúrázza a dalokat saját berkein belül.

A zenészek megélhetéséhez elengedhetetlenül szükséges engedélyeztetési procedúrán még azzal is meg kellett barátkozniuk, hogy nemcsak a saját számaikat, hanem akár Elton Johnét is elutasíthatják a főhatalmasságok. Ez Lerch Istvánnal, a V’Moto-Rock billentyűsével és egyik zeneszerzőjével esett meg, aki a sok kudarc után megunta a sanzonbizottság kiskirálykodását, és saját nevén beadta az ítéletet mondó grémiumnak a brit híresség egyik slágerét. A döntnökök nagy tájékozatlanságról tettek tanúbizonyságot, és ismét elutasították Lerch Istvánt, ezúttal egy világszerte ismert énekes-zongorista dalával.