Pörgős mese álmodozó kamaszoknak

Biztos akadnak még gondos szülők, akik azon tűnődnek, milyen könnyű, ám némi értékkel is bíró olvasmányt ajánljanak kamasz gyermeküknek. A Tüskevár lenne ideális, de úgyse fog menni, a színes borítós, vicceskedő tinivámpírokat meg eleve felejtsük el. A művelt szülő a világhálón kutat hát jó ifjúsági regény után. Többek között rátalál a hírre, hogy idén a HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum az Év Ifjúsági Könyv Írója díjat Huszti Gergelynek adta Mesteralvók hajnala című első regényéért. A szerző ugyan elsőkönyves, de évekig dolgozott szerkesztőként és kreatív írás tanfolyamot is vezet. Így a Mesteralvók hajnalát kézbe véve magabiztos munkára számít az ember, és nem is csalódik.

A borító fekete alapon bronzos-rezes cirádáival sugall némi viktoriánus-steampunk hangulatot, ami ugyan a cselekményt pár légi masina kivételével nem jellemzi, viszont manírmentesen szép.

A történet pedig fantasy, abszolút tizenévesekre szabva. A cselekmény három, egymást váltogató szálon fut, mindegyik első személyű elbeszélés, a mesélők pedig: egy monitorfejű kamasz fiú a mi világunkból, egy zárdában felnőtt kamasz lány a párhuzamos fantáziavilágból, és egy kissé simlis, de jószívű és családcentrikus kereskedő ugyanonnan. A cselekmény igyekszik úgy pörögni, mint egy filmsorozaté vagy számítógépes játéké, hogy lekösse az ifjú olvasóközönséget – nyilván kipróbált és hatékony fogás. Engem idegesít, ha minden egyes fejezet vérfagyasztóan izgalmas csúcsponttal van lezárva, hogy az olvasó biztosan elolvassa a következőt is, ami nyilván újabb csúcspontot old föl, hogy egy következőbe torkolljon. Ám elismerem: a célközönség nagyjának valóban erős ingerekre van szüksége a figyelme fenntartásához.

A jó fantasy többnyire az írói képzelet alkotta világok kidolgozottságától jó. Vagy attól, hogy a fantáziavilágokból a mi világunkba átszivárgó dolgok és jelenségek milyen érdekesek. Vagy attól, hogy a különböző világok milyen izgalmasan ütköznek-ölelkeznek. A Mesteralvók hajnalának atmoszférája végig komor, hisz világa válságban van: itt nincs semmiféle hobbitfalvi idill, hő­seink szinte a kezdet kezdetétől keresnek, harcolnak vagy menekülnek. A miliő kevéssé kidolgozott, a szereplők annál inkább. A szerző még egy trükköt bevet, amivel ilyen időszerű fénytörésben még nem találkoztam: az evilági kamaszszereplő valóban a mai kamaszok szlengjén meséli a történetet, a másik kettő pedig egy emelkedett, archaizáló, de még teljesen közérthető nyelven. Tizenkét éves fiam révén tudom, hogy a kamaszok tényleg így beszélnek, ebben hiba nincs, bár felnőtt fejjel ez is fárasztó, de az ifjú hadd örüljön, hogy magát hallja vissza a hős monológjai­ban, aki a fantáziavilágot a virtuális világban tanultakkal próbálja túlélni: „Még soha nem fogtam fegyvert állatra, emberre meg pláne, de előveszem a gamer emlékeimet, és próbálom az egészet úgy felfogni, mintha FPS-t nyomnék sniper módban.” A másik stíl pedig: „Az egykori mesterek földi maradványait pedig a csontcsipkézők oly gyönyö­rűen felcicomázták, hogy uralkodó nem fest különbül. Ékkövektől terhes gyolcsban, hímzett kesztyűben, arannyal font magas kalpagban és üres szemgödrüket takaró szemfödőben nem is halottnak tűnnek, mint afféle jelmezes bálkirálynak.”

Mondanom sem kell, hogy amint a szereplők, úgy a narrációk is találkoznak majd. A Mesteralvók hajnala jól átélhető, arányosra hangolt ifjúsági regény, nem teng túl benne sem horrorisztikus, sem mesés elem, sőt, sokszor inkább a hősök-hősnők lelki vívódásán van a hangsúly – szerintem méltánytalanul a csatajelenetek rovására, de a célközönség kamasz lányokból álló része nyilván másképp gondolja. Egy sorozat első kötete, vagyis a vége még messze van.

Huszti Gergely: Mesteralvók hajnala. Ciceró Könyvstúdió, 2019, Budapest