Nagyon különös csillagállás lehetett azon a napon, ugyanis a tárcaíró még egyszer úgy érezte, hogy hozzá kell szólni a szülői értekezlethez. Szóba került ugyanis az, hogy a járványhelyzetben hozhatnak-e a szülők süteményt, ha valamelyik gyermeknek születésnapja van. A tanító néni elmondta, hogy lehet hozni, de csak darabosat, mert nem szerencsés, ha fel kell vágni azt a sütit, meg kell fogdosni, így terjedhet a betegség. Ezt aztán többen újra csak valamiféle sanyargatásnak fogták föl, mire a tárcaíró nem bírta ki, hogy ne mondjon megint valamit. Ha ugyanis a cukrászdában felvágott és szeletenként fóliázott süteményt osztják szét az osztályban, sokkal kisebb a fertőzés veszélye, mint ha valaki otthon készíti el, ráadásul betegen, amit nem tud magáról. Így fennállhat a veszély, hogy akaratlanul megfertőzi az egész osztályt. Ebben aztán meg is egyezett mindenki, jobb vigyázni, odafigyelni, nehogy fertőzés miatt be kelljen zárni az iskolát. A tárcaíró pedig azt gondolta ekkor, mennyivel jobb ez így. Mármint jóindulattal hozzáállni a dolgokhoz. Persze azzal is tisztában van, hogy hőbörögni mindig egyszerűbb, mint közösen gondolkodni.