Az obszidián lényegében fekete üveggé hűlt láva. A Paradise Lost Obsidianja fortyogó, kavargó, elemi érzéseket-indulatokat önt és hűt formába, felmutatva a megtisztító fölülemelkedés lehetőségét. Ritka komor, nehéz album, hallgatása főleg hasonló hangulatban ajánlott, már amennyiben az ember nem fél elmélyülni abban. Persze első randevús, gyertyafényes vacsorára is ajánlhatnám: legalább hamar elválik az ocsú a búzától.
A Paradise Lost Obsidian című új lemeze komor és nehéz
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetHol van már a klasszikus heavy metal nehézfémje, a teátrális sikolyok, az érces gitárriffek, a heroikus szólók? A lassan szépkorúvá érő műfaj szigorúan körülhatárolt játszóterén először a különféle zsánerek (punk, hardcore, thrash, death, black, doom etc. metal) alakították ki kis, elkerített harcállásaikat, majd az 1980-as, 90-es években kezdődött az a különös erjedés, amely napjainkra a műfaji határok teljes átjárhatóságához vezetett. A kérdés napjainkra nem az átjárások elfogadottsága, hanem hitelessége és minősége. Az 1988-ban alakult, brit Paradise Lost az első albumán az egyik legszélsőségesebb alműfajt, a death metalt vegyítette a Black Sabbath-i gyökerekből kinövő, lassú tempójú doom metallal.
2020. 09. 08. 7:00
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
