Az obszidián lényegében fekete üveggé hűlt láva. A Paradise Lost Obsidianja fortyogó, kavargó, elemi érzéseket-indulatokat önt és hűt formába, felmutatva a megtisztító fölülemelkedés lehetőségét. Ritka komor, nehéz album, hallgatása főleg hasonló hangulatban ajánlott, már amennyiben az ember nem fél elmélyülni abban. Persze első randevús, gyertyafényes vacsorára is ajánlhatnám: legalább hamar elválik az ocsú a búzától.
A Paradise Lost Obsidian című új lemeze komor és nehéz
Hol van már a klasszikus heavy metal nehézfémje, a teátrális sikolyok, az érces gitárriffek, a heroikus szólók? A lassan szépkorúvá érő műfaj szigorúan körülhatárolt játszóterén először a különféle zsánerek (punk, hardcore, thrash, death, black, doom etc. metal) alakították ki kis, elkerített harcállásaikat, majd az 1980-as, 90-es években kezdődött az a különös erjedés, amely napjainkra a műfaji határok teljes átjárhatóságához vezetett. A kérdés napjainkra nem az átjárások elfogadottsága, hanem hitelessége és minősége. Az 1988-ban alakult, brit Paradise Lost az első albumán az egyik legszélsőségesebb alműfajt, a death metalt vegyítette a Black Sabbath-i gyökerekből kinövő, lassú tempójú doom metallal.

Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!