Jiří Menzel, avagy a közép-európai életérzés szószólója

A cseh új hullám egyik legfontosabb alkotója, Jiří Menzel filmjeire évek és évtizedek múltán is emlékszem. Több kortársával együtt meg tudta ragadni és idézni azt az életérzést, amivel mi, kelet-közép-európaiak megtartottuk erőnket és önazonosságunkat a történelem legkeményebb időszakaiban is.

Sörgyári capriccio – Magda Vásáryová Mariska szerepében Forrás: Örökmozgó

Velünk, magyarokkal együtt a csehek nem hagyták, hogy a birodalmak ütközőzónájában a nagyobb, erősebb országok játékszerei legyünk, és amikor a nemzetközi politika és a háború mégis alárendelt helyzetbe kényszerített, azt emelt fővel, cselekvő perspektívával és nem utolsósorban mély humorral tudtuk elviselni. Lásd például Jiří Menzel, a cseh új hullám egyik legfontosabb alkotójának Pacsirták cérnaszálon (1969) című filmjét a kommunista rendszer által karrierjüktől megfosztott értelmiségiekről, akiket az 1950-es években egy acélműbe irányítottak dolgozni átnevelési céllal. Nálunk és még a szlovákoknál készültek remek szatírák a kommunista rendszerről. Csak hogy ne feledjük, A tanú (1968) mellett a legjobb magyar szatirikus parabola a Holnap lesz fácán (1974, Sára Sándor).

Menzel nem volt egyedül. Olyan kortársai voltak csak a filmrendezők között, akiknek a filmjeire szintén hosszú idő után is emlékszünk: Miloš Forman, Jan Němec, Evald Schorm, Věra Chytilová, Jaromil Jireš, és mögöttük, mellettük az író, Bohumil Hrabal. Eleve nemzedékként léptek fel, a fentiek öten jegyezték a Gyöngyök a mélyben (1965) szkeccsfilm epizódjait. Az ars poeticaként is felfogható film darabjait Hrabal novelláira építették. Menzel már első játékfilmrendezésével 1967-ben elnyerte a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat. Ekkor az Amerikai Egyesült Államok és Hollywood nem volt olyan ideológiai válságban, hogy utópiák propagátorává váljon, mint mára sikerült; hanem tudták értékelni a friss, lendületes, eredeti, de mégis valós problémákat feldolgozó filmalkotásokat.

Sörgyári capriccio – Magda Vásáryová Mariska szerepében
Fotó: Örökmozgó

A szigorúan ellenőrzött vonatok (1966) szintén Harabal-adaptáció – az író forgatókönyvíróként is közreműködött a létrehozásában – kellő iróniával és távolságtartással, de mégis érvényesen tudott mesélni a második világháborúról, egy, a másik nemmel „közelről” épp ismerkedő fiatalember szemszögén keresztül. Menzel több és a legnagyobb sikereit Hrabalnak köszönheti, és itt meg kell említeni a Sörgyári capricciót (1980), ami talán a legismertebb kelet-közép-európai filmek egyike. Más írók műveit is adaptálta, és olyan forgatókönyvekből is dolgozott, amelyeknek ő maga nem volt társszerzője. Magyar szempontból is érdekes Az én kis falum (1985), amelynek főszereplője Bán János, és amelyben egy kis falu hétköznapjairól éppen olyan szeretettel teli iróniával tud mesélni, mint két évtizeddel korábban a háború idején élt fiatalemberről és a vasműbe irányított értelmiségiekről.

Menzel színész is volt, filmográfiája színészként hosszabb is, mint rendezőként. Több ismert magyar filmben is szerepelt. Valamiért nem tudott mindig szinkronban lenni és maradni a korral, amelyben élt, nem látta annak minden aktuális rezdülését, visszásságát, amelyet kellő színvonalon és humorral fel is tudott volna dolgozni. A kilencvenes évek közepére megállt a lendülete, nem úgy, mint például Miloš Formannak, aki emigrálni kényszerült, és Amerikában egy újabb jelentős karriert futott be. 1994-ben rendezte az Iván Csonkin közkatona élete és különleges kalandjai című háborús vígjátékot, utána már csak 2007-ben és 2013-ban jegyzett egy-egy játékfilmet. Egyiket, visszatérve a gyökereihez, Bohumil Hrabal regényéből: Őfelsége pincére voltam (2007). Menzel egyik interjújában, még a 2000-es évek elején elmondta, hogy nem aggódik, amiért nincsenek új filmtervei, saját rendezései, mert látja, hogy a fiatalabb kortársai elkészítik az ő és az új hullámosok poetikájának folytatásaként a megfelelő minőségű filmeket. Zdeněk Svěrákban látta egyik utódját, akinek a forgatókönyvéből ő még az Ivan Csonkint forgatta, illetve annak fiát, Jan Svěrákot, aki szintén sikeres és érvényes filmeket rendezett. Menzel tehát felismerte saját korlátait is, és ez még inkább erősíti mindannak érvényességét is hitelét amit pályája derekán a képek nyelvén mesélt nekünk.