Mária, a prófétanő és egy jobb élet reménye

Fritz Lang 1927-es Metropolis című filmje olyan remekmű, amely a maga korában megbukott, csak később lett kultuszfilm, és amelynek mélyrétegeit a mai napig nem igazán akarja elemezni a filmről publikáló szakértők nagyobb része. Nem véletlenül.

Ez a mű megváltoztatta a sci-fi műfajáról való gondolkodást, ráadásul expresszionista képi világával, remek dramaturgiai és vizuális megoldásai­val ­óriási hatást gyakorolt az egész filmtörténetre. Az világos a kezdetektől, hogy a Metropolis kőkemény kritikát gyakorol a korai vadkapitalizmus felett, amely monoton ipari munkát végző rabszolgákká tette az embereket. A diskurzusok nagy része viszont csak eddig a gondolatig jut el, hangoztatva a szegény és gazdag közötti ellentétet, amelyet persze a film is bemutat, méghozzá úgy, hogy a gazdagok a fényben, a szegények meg a sötét mélységben élnek. Fritz Lang alkotása viszont nem igazán erről szól, ez a film ugyanis Mária, a prófétanő története. A szívé, a hité.

Fotó: Imdb.com

Mária foglalkozására nézve tanárnő, aki vallási témájú prédikációkat tart a munkásoknak, beszél arról is, hogy jönni fog valaki, aki majd jobbá teszi az életüket és az egész világot. Békés utakon kíván segíteni, tartja a munkásokban a lelket, egy jobb élet reményével szolgál. Joh Fredersen (Alfred Abel), a város ura, amikor tudomást szerez Mária gyűléseiről, és leginkább arról, hogy fia beleszeretett Máriába, úgy dönt, elkészítteti a prófétanő mását, amely egy robot, és amelytől azt reméli, hogy kiábrándítja fiát ebből a szerelemből. Nem nehéz látni, hogy az egész filmnek ez a robotnő a mozgatórugója, hogy ettől lett csak igazán sci-fi. Ráadásul egy óriási csavar is van az alkotásban: aki elkészíti a robotnőt, mindjárt a megrendelő, a város ura ellen hangolja. És most jön a lényeg, ami nem nagyon került a filmről való diskurzus középpontjába a mai napig.

Ez a robot anarchista lázadást szít a szegények között, amelybe majdnem belepusztulnak egy robbantás miatti árvíz okán a gyerme­keik. Elpusztítja a közerkölcsöt, amely majdnem a vesztébe taszítja a gazdagokat, és el akarja pusztítani az istenhitet is, méghozzá karaktergyilkosság révén, vagyis a prófétanő másaként erkölcstelenül viselkedik. Tehát el akarja pusztítani a jelent, a múltat és a jövőt is. Mindezt Mária hasonmásaként. Vagyis Fritz Lang még véletlenül sem egy kívánatos osztályharcot ábrázol egy diktatórikus hatalom ellen, ahogy ezt a mai napig hangoztatják a film kapcsán, hanem arról beszél, hogy az igazán jobbításra szoruló világunkban megjelent a sátán. A Máriát és a robot Máriát egyaránt alakító Brigitte Helm, amikor robotnőt játszik, olyan grimaszokkal és mozdulatokkal szolgál, amelyeket akkor láthatott a korabeli közönség, ha ördögtől megszállott emberről volt szó.

Érdemes a két és fél órás film végéről is ejteni néhány szót, mert erről sincs diskurzus lassan száz éve. A film vége reménykeltő. A város ura ugyanis kiegyezik, kezet fog a munkások képviselőjével, mert mindketten belátják, hogy az együttműködés közös érdek. Vagyis Fritz Lang arról beszél, hogy nem anarchista lázadások, hanem együttműködés és kompromisszumok révén mehet előrébb a világ úgy, hogy ne legyen háború vagy polgárháború, értelmetlen pusztítás és halál. A filmben a munkások gyermekeit egyébként Mária prófétanő menti meg a pusztulástól, akinek a kéz (munkások) és az agy (tőkések) közötti együttműködés létrehozásában jelentős része van a filmben, ahogy Fritz Lang fogalmaz a feliratban: a fej és a kéz egyesülni akar, de ehhez szívre van szükség. Vagyis Fritz Lang azt mondja a Metropolisban, hogy helye és szerepe van a világ egyensúlyában a hitnek, a vallásnak, mindannak, amit Mária prófétanő (a szív) képvisel, istenhit nélkül nincsen erkölcs, nincsen lelki és társadalmi béke. Mindez már csak azért is érdekes, mert nem nagyon szokták ezt a gondolatot a Metropolis kapcsán kiemelni azok, akik a filmről gondolkodnak és beszélnek majd egy évszázada.

A Metropolis című film kapcsán korábban itt írtunk. A teljes, felújított fim pedig itt tekinthető meg.